Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Második beszélgetés

kidolgozni. Fotólaboratóriumunk ugyan volt, de laboráns nem, így a mérési és számítási munkán kívül ránk maradt ez a feladat is.

A laboratóriumban dolgozott két munkás, a nevüket sajnos már elfelejtettem, nagyon kedves, idős emberek. Ezt onnan tudom, hogy bácsinak szólítottuk őket. Ők hordták a homokot a modellekbe, és végeztek egyéb fizikai munkát, de a szivattyúkat például már mi kezeltük, és segítettünk a kísérleti csatornák építésében. A kísérletek alatt is mi végeztük a vízmennyiség és a vízállás, valamint egyéb jellemzők mérését, és fényképeztük a kísérleteket, majd a felvételeket előhívtuk és nagyítottuk a fotólaborban. Amikor tehát este nyolckor leállítottuk a szivattyúkat, bementem a laborba, hogy előhívjam a lemezeket. Abban az időben ugyanis még üveglemezes fényképezőgéppel dolgoztunk.

Mielőtt előhívtam volna a lemezeket, Siklósi Szabolcs ellenőrizte, hogy rendben vannak-e. Egyszer gúnyosan megjegyezte: „Emilkém, sokszor megró téged a professzor úr, látod én kevesebbet dolgozom, ezért kevesebbet is szidnak". Visszatérve a labormunkára: bekevertem az előhívó, majd a fixáló folyadékot, s papírmásolatot készítettem. Volt egy nagyítógépünk, azon olyan méretű nagyításokat végeztem, amekkorákat a professzor kívánt. Ha nem sikerült a felvétel, újabb fényképet csináltam, vagyis kezdődött az egész elölről.- Gyakran éjszakázhatott az egyetemen.- A munka néha éjfélig is eltartott, semmilyen pótlékot nem kaptunk érte, csak a nyolcvan pengőt, ami járt. Amikor végeztem, felültem az éjfél körüli vonatra, úgy fél egy körül értem Érdre, de reggel nyolckor már ismét az egyetemen voltam.

Nem minden nap dolgoztam éjfélig, ezek ritka kivételnek számítottak, de az este hétig tartó munka is eléggé általánosnak volt mondható. Utána szálltam vonatra, s utaztam haza. Reggel ötkor keltem, gyalog mentem az állomásra, a Kelenföldi pályaudvaron aztán villamosra ültem, így értem be nyolcra a Műegyetemre. Aki nyolc után öt perccel lépett be, azt Rohringer professzor rendkívüli módon leszidta, mert ő mindig bent volt nyolc előtt.

Az előbb elmondottakhoz tartozik, hogy amikor egy idő után keveselltem a nyolcvan pengő fizetést, az ünnepek alatt és hétvé42