Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Első beszélgetés

zavartalanul ráláttunk a folyó Margit híd melletti szakaszára, és csodálhattam a nagy hajókat.

Ötéves voltam, amikor a konyhában játék közben megmarkoltam egy vörösen izzó széndarabot, ami a kályhából hullott ki. A fájdalomtól sikoltottam, édesanyám az ölébe kapott és lerohant velem az öreg Szent János Kórházba.- Hol állt a kórház?- A Margit körút végén, a Széna tér mellett. A kórházban bevarrták a sebemet, a varrat még ma is látszik bal tenyerem közepén.- Mit tud az őseiről, hol éltek, honnan származnak?- Családi viszonyainkról annyit tudok, hogy apai nagyapám a budapesti Műegyetemen végzett. Egészen fiatalon, 18 vagy 19 éves korában oklevelet kapott. Az intézményt abban az időben még nem egyetemnek hívták, nem tudom, mi volt a neve.- Joseph Politechnikumnak nevezték, 1860-ban lett Műegyetem,

Királyi József Műegyetem. Mérnöki diplomát azonban csak 1872-ben adhatott ki először.- Igen. Mint fiatal mérnök belépett az osztrák-magyar hadseregbe. Kapott valamilyen tiszti rangot, és részt vett az úgynevezett boszniai okkupációban, amit a történelem így emleget. Ezt mind nagyapám mesélte később, amikor az életéről faggattam.

Leszerelése után a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumba került, ahol a hídépítéssel foglalkozó főosztályon kapott magas állást. Ennek folytán részt vett a Vaskapu szabályozásának végső munkálataiban. Mindezt azért idéztem fel, hogy elmondhassam: lehet, hogy ez volt az a vízügyi örökség, amit tudtomon kívül magamban hordoztam.- Édesapja is a vizes szakmát választotta?- Nem, ő nem végzett egyetemet, érettségi után az m. kir. posta számvevőségére került, ahol szép tisztviselői karriert futott be.

18