Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Előszó

Engem eddig csak egy vízlépcső látványa riasztott, a Dunaki- litiben elhagyottan álló kész erőműé. A szellemi, fizikai és pénzügyi áldozatokkal megvalósított, majd eldobott alkotás, a határ túloldalán a kezünkből kiadott „csap" az eltékozolt munka és elvetett lehetőség jelképe, mely után még önként vállalt büntetést is fizetünk. A politikusé a döntés felelőssége, de a lakosságé a teher és a veszteség.

Már a középiskolában megtanultam, hogy Magyarországon a vízerőművek létesítésénél az elsődleges cél az árvízvédelem, az öntözés lehetősége, a hajózás biztosítása és csak negyedik helyen van, mintegy plusznyereségként a villamosenergia-termelés. Korunkban már a lakosságszám, az infrastrukturális és technikai igényszint, az ingatlantulajdonok viszonyai sem engedik meg, hogy a folyók úgy kanyarogjanak ősi medreiket változtatva, mocsarakat képezve, mint a honfoglaláskor. Álszent dolog a XXI. században ilyen dolgokat még felvetni is. Minden korban a saját társadalmi, tudati és technikai szintnek megfelelően viszonyultak a természethez, ezen belül a folyókhoz is. így kellene tenni századunkban is, okosan kihasználva a természeti lehetőségeket, melyeket ajándékba és megőrzésre kaptunk a teremtőtől.

A Tiszalöki Vízlépcső és Vízerőtelep 1954-től üzemel. Biztosítja a Tiszántúl öntözővizét a Keleti-főcsatornán keresztül, a Körösvölgy, Békés megye vízutánpótlását aszályos időszakban, működik a hajózsilip és egy Mosonyi Emil nevű ifjú mérnök ötletének megvalósulásával villamos energiát is termel. Lehet, hogy ezt az energiatermelést nem tartjuk sokra, de ha helyette hőerőműben termelnénk ugyanazt az energiamennyiséget, akkor kétmillió tonna szén-dioxid keletkezne, szennyezve a légkört. így nézve ez a teljesítmény már nem is tűnik jelentéktelennek egy ilyen, nemzetközi viszonylatban kicsinek számító erőtelep esetében sem. Egyébként is tudjuk, hogy ez csak egy mellékfunkció. (Adat a könyvből véve.)

A könyvből jól megismerhető vízerőmű nem váltott és nem vált ki ellenérzéseket környezetéből. Pedig nem egy fikció, hanem egy megtapogatható, megvizsgálható mű. Hogyan változhatott meg így a szemlélet az elmúlt majd két évtizedben, hogyan válthatott a közhangulat a csak fikcióként létező vízerőművek ellen, mely még a világtendenciával is ellentétes? Nyilvánvalóan nem

10