Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

6. A szabályozási és ármentesítési munkák története és hatása - Szabályozási munkálatok a XIX. században

1779-ben a Helytartótanács utasítja a megyét az elrongált töltések helyreállítására, de ennek költségei meghaladják a megye erejét.

39 Egy 1780-ban kelt gerjeni levél az egész Duna mentére érvényes panaszoknak ad hangot: ,,Minden kaszállóink, legelő mezőnk víz alatt vágynak, barmaink Paks városa homok hegyekkel tellyes legelő mezején nyomorognak, a romladozott, elpusztult irtáskerteket reparálni nem lehet ... a Vármegye Bölts rendelése szerint elkezdett töltést ha akarja is, continuálni lehetetlen. Igaz ugyan, hogy a Faddi határban egy fok ki vagyon nyitva, de ennyi tenger víznek, mellyel Paks városának, Duna Szent-Györgynek Faddnak minden kasztállója minekünk pedig egész határunk úgy tömve vagyon, az egy Fok elégtelen . . ." Baranya megyében hasonló fok-eltöltésekre került sor 1777-ben, Mohács szigetén, de az 1782-ben megismételt rendelkezésből kitűnik, a munkák itt sem jártak a kívánt eredménnyel. Dunaszekcsőn csaknem 100 évvel később tesz ígéretet az uradalom arra, hogy a fokok eltöltéséhez hozzájárul. Szabályozási munkálatok a XIX. században Közben a sárvízi munkálatok a kezdeti sikerek után megakadnak, a szükséges pénz hiánya miatt. 1780-ban a munkások fizetés nélkül tértek haza. A munkát szervezetten csak 1811-ben folytatják, miután 1810-ben megalakult az első hazai vízszabályozó társulat, a Sárvízi Nádor Csatorna Társulat. Az első nagyobb mederátvágásokat Beszédes József tervei szerint a Dunán, Paks és Báta között 1820 és 1825 között készítették.

40 Ezzel Baja és Báta közt 40 km-rel rövidült a folyam. 1830-ban a várszegi, 1845 és 1852 között a bogyiszlói kanyart vágták át. Az utóbbi 8 km hosszú új mederrel, 23 km-rel rövidítette le a Dunát, Bogyiszlói elvágva árvízmentes szántóitól, Faddot és Tolnát pedig a Duna főfolyásától, melynek forgalmából a két egykori mezőváros élt. 1824 után a sárvízi munkák befejezés felé közeledtek és a völgységi járás közerejét is a Dunához irányították, hogy immár erősebb védgátakat építsenek a Duna árvize ellen. 1858-ra már Paks és Gerjen határában sok korábbi vízállás kiszáradásáról kapunk tudósítást és itt megkezdik az ármentesített területek szántását. A Sárközben azonban nehezebben mentek előre az árvédelmi munkák. 1854—55-ben vezették be a Sióval egyesített Sárvizet a Taplósi Holt-Dunába, ezzel 50 km hosszú Sárvíz-medret levágtak. A Sárvíz nem ölelte körül többé a róla elnevezett vidéket; s ez a meder most már csak a közvetlen vele határos vízgyűjtő patakjait vitte le Bátára. 1852-ben Halász Gáspár elkészült a Sárköz dunai töltéseinek és a bátai zsilipnek a tervével. A költségek fedezése érdekében a kormány, társulat alapítását javasolta. A községek és uradalmak a kezükön levő földterület arányában adóztak volna. Ez volt az a híres töltésváltság, amelytől a sárközi volt úrbéresek úgy rettegtek, hogy a kimérésnél nem merték a maguk nevére íratni azokat a réteket sem, amelyeket emberemlékezet óta használtak. A társulathoz nem csatlakozott a Kalocsai Érseki Uradalom, melynek birtokai a középkor óta, valószínű egy korábbi Duna-meder vonalát követve, a Duna jobb partján széles sávban lenyúltak Bátáig. Ez a sáv Pest megyéhez tartozott, ennek