Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

5. Ártéri haszonvételek - Az állattartás

volt. Ahogy az ártéri állattartás vesztett jelentőségéből, úgy alakult át ez a családi munkamegosztás. A múlt század végén és a századfordulón az öreg gazda és felesége már nem a szálláson tartózkodott, hanem a szőlőbeli hajlékokban, a tanyákban. A teleitető szállások eredetileg benn voltak az erdőben, de a XIX. század elején, közepén már rétbirtokokon találjuk őket (közben vagy kiirtották az erdőt, vagy kitiltották belőle a jobbágyokat). A múlt század vége felé feltörték a réteket az állatteleltető szállások körül is és a szállás a földművelés központja lett. Továbbra is teleltettek benne állatokat, főként szalmán, de az állatok gondozását már arra vállalkozó napszámosoknak, törpebirtokosoknak adták, akik ezért lakást és megélhetést kaptak a meggazdagodó sárközi gazdáktól. Némileg hasonló volt a fejlődés Mohácsott és Szekcsőn is. Madocsán, Bölcskén még a XVIII. század végén szigorúan rendezték a határt. Az eladósodott egykori földbirtokosok földjét századforduló körül kezdték parcellázni, így itt is bizonyos tanyásodás vehető észre. Hasonló volt a sorsa a gerjeni határnak is. Bogyiszló lassan feladta távollevő ármentes szántóit és a falu körüli egykori erdők, állatteleltető szállások és rétek földjét szántotta fel. A Duna völgye óriási átalakuláson ment át és a vízhaszonvétel, az állattartás és a települési rend minden régi vonása eltűnt.