Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
18. A hőszennyezés hidrobiológiai hatásai
570 Alkalmazott hidrobiológia tozása elérheti a 30 °C-t is. Az ilyen jellegű természetes hőmérsékletváltozást sem hőterhelésnek, sem hőszennyezésnek nem minősítjük. A természetes hőmérsékletingadozáshoz a vizeink élővilága vagy társulás váltással (rövid életciklusú élőlények), vagy pedig az életfolyamatok megváltozásával (hosszabb életciklusú élőlények) alkalmazkodott. Jól ismert az a jelenség, amikor például egy folyó vízhőmérséklete a hegyvidéktől a torkolatig folyamatosan emelkedik, eközben élővilága természetes módon átalakul. A gondot az okozza, ha ebbe a természetes hőmérsékletváltozásba a folyó egy pontján létesített erőmű hirtelen és nagy mértékű változást okoz a fölös hőmennyiség bevezetésével. A hőmérséklet hirtelen megnövekedése az élő szervezetekben hősokkot vált ki. A hősokk miatt normális élettevékenységük megváltozik: olyan anyagokat kezdenek el termelni, amelyeket egyébként nem termelnének, annak érdekében, hogy a hőmérséklet növekedés hatását kivédjék. A hősokk révén aktivitásuk átmenetileg csökkenhet, élettevékenységük zavart szenved. A hősokk, mértékétől és időtartamától függően, okozhat reverzibilis, vagy irreverzibilis változásokat. Sokkszerű hatást nemcsak a hőmérséklet hirtelen növekedése, hanem csökkenése is okozhat. A hőmérséklet növekedés hatását az élőlények bizonyos mértékig tolerálni tudják (hőtűrés) anélkül, hogy fizikai létük veszélyben forogna, minden faj populációjára megadható olyan hőmérséklet tartomány, amelyen belül a populáció hosszabb időn át létezni tud. Ez a tartomány azonban fajonként eltérő lehet. Vannak alacsonyabb és magasabb hőmérséklet tartományt kedvelő fajok, egyes fajoknak kicsi a hőtűrése, másoké nagyobb. Ez utóbbiakat a hőszennyezés kevésbé károsítja. Szubletális hőmérsékletnek azt a legnagyobb hőmérsékletet nevezzük, amelyen 96 óráig tartva a teszt élőlényeket, nem tapasztalunk pusztulást a kontrol csoporthoz képest. Tovább növelve a hőmérsékletet elérjük azt a kritikus hőmérsékletet, amelyen az élőlények még nem pusztulnak el, de élettevékenységeikben nyilvánvaló kedvezőtlen változások következnek be (pl. a mozgás dezorganizációja). Ennél is magasabb hőmérsékleten a teszt populáció pusztulása megkezdődik. Általában a hatórás inkubációs időhöz tartozó 50 %-os pusztulást okozó hőmérséklet az egyik olyan fontos paraméter, amely a hőszennyezés mérőszámaként alkalmazható (LT50). Erőművek hőszennyezése esetén ez a mérőszám az egyik „kapuszám" mely megadja a maximális megengedhető hőmérsékletet. Fontos megjegyezni, hogy ezen a hőmérsékleten a populációt vagy a társulást jelentős károsodás éri, hiszen az élő szervezetek fele elpusztul. Kevésbé használatos a közepes ellenállási idő, ami az a 96 óránál rövidebb időszak, amelyen belül a teszt élőlények 50 %-os pusztulása tapasztalható. Letális hőmérséklet az a hőfok, melyen a teszt élőlények 100 %-os pusztulása bekövetkezik az inkubációs idő alatt (LT100). Nemcsak a tényleges hőmérséklet, hanem a hőlépcső is fontos paraméter a hőszennyezés esetében. Ennek hátterében az élőlényeknek az a tulajdonsága rejlik, hogy bizonyos határok között alkalmazkodni tudnak a tartósan alacsony vagy magas hőmérséklethez. Ennek hirtelen megváltozását stresszként élik meg és élet- tevékenységük károsodhat. Következésképpen a hőlépcső (AT) a hőszennyezés
