Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
17. Toxikológia
562 Alkalmazott hidrobiológia innen származó az aktív - telepítéses - biomonitorozáshoz kontrollként használt vándorkagylók nem, illetve csak bizonyos nehézfémek (Co, Cr, Fe, Pb) esetén mutattak kismértékű terhelést és elég érzékenynek bizonyultak a transzlokáció után a Dunában a magasabb terhelési szintek indikálására. (Oertel 1998). Vannak úgynevezett bioszenzoros monitorok is (Fleit és Oláh 1989). Ilyen berendezés a baktériumtoxicitási monitor, ahol a baktériumok anyagcseretermékeinek, enzimeinek, stb. csökkenéséből vagy a szubsztrát mennyiségének változásából lehet megállapítani a mérgezőanyagok megjelenését. Biomonitorozásra alkalmazzák cianobaktériumok sejtjeit és preparált enzimeit is, melyeket membránhoz kötve a szubletális hatásokra bekövetkező fiziológiás választ - enzimgátlás mérik. A bioszenzorok elterjedését nehezíti, hogy a sejteket, de főleg az enzimeket nehéz úgy felvinni a membránfelületre, hogy a vizsgált víz azt a teszt folyamán le ne mossa (Hegedűs 1998). 17.4.3.1 Scenedesmus obtusiusculus teszt A módszer lényege, hogy kismértékű mérgező hatás az algát nem pusztítja el, de működésében változást idéz elő. A tápoldatos algatenyészetet a méreganyaggal 12 órás sötét-világos ciklusokban, 4.000 luxos megvilágítás mellett 18-20 °C hőmérsékleten harminc napig inkubálják. A mérgező hatást a tenyészet klorofilltartalom, vagy elsődleges termelés változásának mérésével mérik. 17.4.3.2 Daphnia magna teszt A vizsgálat menete hasonló az akut gyorsmódszeréhez, csak a méreganyag koncentrációja kisebb, és a teszt időtartama hosszabb (30 nap). Az értékelés a szaporodás változásán, az ivarérettséghez szükséges idő, és hasonló élettani tulajdonságok mérésén alapul. 17.4.3.3 Halteszt A hosszúidejű haltesztek egyik formája az akváriumi teszt. A leggyakoribb tesztélőlény a guppi. A vizsgálat menete hasonló az akut gyorsmódszeréhez, csak a méreganyag koncentrációja kisebb, és a teszt időtartama hosszabb (20 nap). Az értékelés az élettani és viselkedési tulajdonságok mérésén alapul, esetleg a pusztulás mérték alapul. Hosszúidejű teszt a befogadóban levő halakkal végzett ketreces helyszíni teszt is. Egy ketrecbe halakat helyeznek el a helyszínen (folyóban, vagy tóban), és rendszeres időközönként vizsgálják az egészségi állapotukat. Ez a teszt a természetes állapotot jobban közelíti, ugyanakkor a hatás vizsgálatát sok természetes tényező zavarja. Gyakorlati szempontból talán ez a teszt előnyösebb a többi haltesztnél. Hátránya az, hogy a tesztállatok „előélete" nem ismert.
