Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
3. Csepregi András: A karsztvíztermelés hatása a Dunántúli-középhegység vízháztartására
a pozitív tartomány a karsztvíztárolóba történő vízátadást, a negatív értékek a tároló megcsapolását jelölik. (A modell részletesebb bemutatása a 3.5. fejezetben található.) A felszíni vizekből való vízátadódás a túltermelés 1990-ig tartó időszakát jellemezte. Azóta a tároló regenerálódásának következtében ez a beáramlás folyamatosan csökkent, napjainkra gyakorlatilag megszűnt, ill. fokozatosan újra a tárolót megcsapoló elszivárgássá alakul. 3.6. A tároló vízmérlege A főkarsztvíztároló vízmérlegét a fentiekben bemutatott három mérlegelem, a számított beszivárgás, a vízkivételek és forráshozamok, valamint a tároló és határos víztestek közötti vízcsere összege alkotja (26. ábra). A vízmérleg az 1960-as évek közepéig, a beszivárgás alakulásának függvényében váltakozva, hol a pozitív, hol a negatív tartományban mozgott. A bányavízemelések felfutásával, 1965 után a mérleghiány állandósult egészen 1990-ig. A nagyegyházai és nyirádi leállásokat követően, a visszatöltődés megindulásával, 1991-től vált újra pozitívvá a vízmérleg. A tároló vízmérlege és karsztvízszintje nagyjából együtt változik. A mérlegtöbblet a vízszintek emelkedését, a mérleghiány pedig csökkenését idézi elő, amitől persze lokálisan lehet eltérés, ami azonban az általános tendenciát nem töri meg. Az észlelőkutak vízszint-idő- sorai igazolják ezt a várakozást, ami a számított vízmérleg-idősort hitelesíti. Az 1960 előtt létesült kevés észlelőkúton nagyjából a természetes vízjárásnak megfelelő vízszinteket mértek. Ezt követően először a vízkivételek „depressziós" központjaiban, majd távolabb is megindult a vízszintek süllyedése és a források elapadása. Az 1960-as évek végén kiépült mintegy 200 karszt- kútból álló észlelőhálózattal már nagyrészt ezek a fokozatosan csökkenő karsztvízszintek voltak regisztrálhatók. Ez a folyamat változó intenzitással tartott 1990-ig. Ekkor indult meg a tároló visszatöltődése, ami egy-két év alatt csaknem a teljes területen éreztette hatását. A vízmérlegegyenlegben mutatkozó többlet teljes egészében a tároló regenerálódására fordítódik. A visszatöltődés előrehaladásával azonban egyre több forrás újraindul, a további visszatöltődéssel pedig hozamuk nőni fog. Továbbiakban a forráshozamok növekedésével a jelenlegi időszakra jellemző vízmérleg többlet megszűnik. A fedőrétegek és felszíni vizek irányába a készletát- adódás, a karsztvízszint emelkedésekkel lassan növekedve, szintén csökkenti a mérlegtöbbletet. Szárazabb években már az utóbbi években is előfordult, pl. a Bakony nyílt karsztos területein, hogy az addigi visszatöltődést süllyedés váltotta fel. A karsztvíztároló jelenlegi nyomásállapotának bemutatására az észlelőkutak mért vízszintjei és a források fakadási szintjeinek felhasználásával készült a tároló 2006. januári karsztvízszint térképe (27. ábra). 3.7. Állapotértékelés Az egykori főkarsztos-források közül jelenleg csak nagyon kevés forrás hozamát mérik, részben mert a források jelentős része még nem indult meg újra, a már működők egy részénél pedig a mérő műtárgyak állapota nem teszi lehetővé a mérés folytatását. Pedig a források rendszeres vízhozam-mérése tájékoztatást adhat a beszivárgás, utánpótlás mértékéről, a víztároló aktuális állapotáról. A Dunántúli-középhegység területén mért 16 törzshálózati-forrás közül a Hévízi-tó forrása, a tapolcai Malom-tó, a kádártai Utászházi-, az ösküi Gyéloki- és Táloki-, valamint a hajmáskéri Községi-forrás sorolható a főkarsztból fakadók közé. Ezek a források nagy vízgyűjtő területtel rendelkeznek, ezért a mért hozamadatok vi91 26. ábra. A főkarsztvíztároló vízmérlege
