Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
3. Csepregi András: A karsztvíztermelés hatása a Dunántúli-középhegység vízháztartására
A Magas-Bakonyban sok évi átlagban beszivárgó mintegy 75 m3/perc kisebb része természetes állapotban ÉK-i irányban Tata felé, másik része pedig Ny-DNy-i irányú pályán áramlott. Ez utóbbi áramlási ágnak a legnagyobb része a tapolcafői és pápakovácsi langyos vizű forrásokban bukkant a felszínre, amelyek eredeti összes hozama elérte az 50 m3/perc-et, és csak kisebb hányada áramlott tovább a középhegység DNy-i megcsapolási pontja, a Hévízi-tó irányába. A Nyirád, Sümeg környékén előforduló kréta korú márgák és triász vízrekesztő (Kösseni) rétegek hatására az itt beszivárgó mintegy 30 m3/ perc vízhozam nagy része a Tapolcai-medence irányába áramlott, kisebb hányada pedig a Lesence- és Kétöles-patak felső szakaszának „triász" medrében lépett ki. Természetes állapotban az uzsai völgyet DNy felől határoló bazaltplató alatt a Keszthelyi-hegység irányába való áramlás is valószínűsíthető. A Tapolcai-medence forrásaiban eredetileg kilépő több mint 40 m3/perc vízhozam magában foglalja a miocén felszínen beszivárgó vizeket is. A Szőc és Öcs közötti beszivárgási területeken utánpótlódó mintegy 10 m3/perc teljes egészében az Eger-víz patak mentén, Kapolcs és Öcs körzetében fakadó források vizét adta. A Sáska-Padragkút közötti tárolórész a Kösseni rétegek jelenléte következtében csak gyengén és helyenként vízvezető, fő áramlási iránya EK-DNy-i, a Déli-Bakonyból a Tapolcai-medence felé mutat, természetes megcsapolását az Eger-víz völgye és a Tapolcai-medence biztosította. A karsztvízszint Tapolcán eredetileg 120 mBf, Hegyesden 150 mBf, Kapolcson 168 mBf, Öcsön 186 mBf, Nagyvázsonyban 230 mBf szinten húzódott. A legmagasabb karsztvízszint a hegységperemi forrásoktól távoli, központi fekvésű, nagy kiterjedésű, és viszonylag kiegyenlített térszínű beszivárgási-felszínnel jellemezhető Szentgál- Nagyvázsony-Nemesvámos közötti területen alakult ki. A regionális maximum kialakulásának további feltétele volt, a Balaton-felvidéki alsó- és középsőtriász vízrekesztő rétegeinek DNy-EK-i irányultságú vonulata, amely Gyulakeszitől egészen Ösküig többnyire a felszínen, helyenként a felszín alá süllyedve nyomozható, és torlasztó hatása korlátozza, vagy megakadályozza a fő- karsztvíztároló vizének a Balaton irányába való áramlását. A Balaton-felvidék változatos földtani kifejlődéséből adódóan, a vékony alsótriász vízzáró és vízvezető rétegek felszínen is követhető gyakori váltakozása, és a nagy kiterjedésű karni márga jelenléte következtében összefüggő karsztvíztároló létezését nem tekinthetjük bizonyítottnak. A karsztos kőzetek, mint a viszonylag kisebb foltokban előforduló Fődolomit-testek karsztvize valószínűleg egymással nincs közvetlen kapcsolatban, ezért a vízszint magasságát elsősorban a tárolókőzet és a lokális megcsapolási pont helyzete szabja meg. A bányavízemelések távolhatása következtében az egykor nagyhozamú karsztforrások sorra elapadtak. A depressziók területén megmaradt források a főkarsztot fedő lokális kiterjedésű víztartókból fakadnak. A Magas-Bakonyban Zirc és Pénzesgyőr területén alsókréta, Sümegen felsőkréta karbonátos kőzetekben alakult ki a fő- karszttól független vízemelet. A Gyepiikaján és Szőc környéki eocén mészkövek és a főkarsztvíztároló között közvetlen hidraulikai kapcsolat van, ugyanakkor a bakony- béli eocén rétegek önálló vízemeletet alkotnak. Önálló víztartóra utalnak a Városlőd, Farkasgyepű környéki miocén-konglomerátumból fakadó források, valamint a Nyirád és Devecser között feltárt miocén lajtamészkő vízszintje. A Tapolca környéki felsőmiocén mészkő részben összefügg a főkarsztvíztárolóval, mivel a miocénből fakadó források nagy része a főkarsztvízszint süllyedésékor elapadt, a tapolcai Malomtó-forrás hozama pedig az eredeti töredékére csökkent. Az Eger- víz völgyének felsőpannon törmelékes üledékei és a Nagyvázsony környéki felsőpannon édesvízi mészkőrétegek önálló vízemeletet képeznek. Eredeti állapotban a középhegység központi részén, a Déli-Bakonyban kialakult 270 mBf. körüli maximális karsztvízszint fokozatosan ereszkedett EK-i irányban, egészen a tároló erózióbázisának, tehát legmélyebb megcsapolási vonalának tekinthető Duna szintjéig. A kiemelt helyzetben lévő utánpótlódási területeken beszivárgó karsztvizek nagy része a hegység peremén húzódó forrásokon tört felszínre. A karsztvíz eredeti szintje, áramlási iránya jól rekonstruálható a Keleti-Bakony D-i szegélyén fakadó egykori és jelenlegi források, a hajmáskéri Mosó- (167 mBf.), az öskiii Aranyosi- (158 mBf.), a péti (129 mBf.), az inotai (150 mBf.) és a csóri források (124 mBf.) K felé ereszkedő fakadási szintjeiből. A mélyművelésű bauxitbányászat megkezdése előtti időkben Kincsesbánya környezetében is számos forrás működött (1. táblázat), ami a Móri-árok, mint lokális erózióbázis szerepére utal. A regionális áramlási iránynak megfelelően 82
