Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
A források természetszerűen a helyi erózióbázis szintjének megfelelően alakulnak ki, és lokális rendszerekre tagolják az egyébként összefüggő, egységes felszín alatti vízáramlási rendszert. A Dunántúli-középhegység teljes területén legalább kéttucat önálló hidraulikai határok mentén elkülönülő felszín alatti sekély áramlási rendszert lehet megkülönböztetni. A mai karsztforrás működés egyik legfontosabb jellemzője, hogy a híg forrásvizekből a mészkő kiválás minimális (beleértve a langyos és a meleg forrásokat is). A források morfogenetikai és vízkémiai jellege alapján bizton elfogadhatjuk a szakspecialisták azon állítását (Scheur Gy.-Schweitzer F. 1974), miszerint az új típusú forrásműködés a pleisztocén szerkezeti mozgások során alakult ki, ill. alakította ki a mai megcsapolásokat. A változatos és nagyszámú földtani esemény során a mezozóos, repedezett, karsztosodott, jó vízvezető kőzettömeg kis távolságon belül is különböző térbeli helyzetbe került, s ennek során alkalmasint más vízrendszerekkel is kontaktusba kerülhetett. A térbeli változékonyság következtében az egyébként hidraulikailag egységesnek tekinthető mélybeli vízáramlási rendszer tovább tagolódott és önálló karakterű vízrendszerek jöttek létre (csak Budapest térségében legalább 4-5 önálló részrendszer valószínűsíthető). Néhány évtizeddel ezelőtt még úgy gondoltuk, ill. meg voltunk győződve arról, hogy a mélybeli vízáramlási rendszerek utánpótlódási területeit kellő biztonsággal meg tudjuk határozni. Tulajdonképpen a bányászati víztelenítés következményei és az azóta mélyült fúrások hívták fel a figyelmet arra, hogy a részegységekre bontott vízháztartási számítások, különösen a mélyáramlásokra vonatkozóan nemcsak bizonytalanok, de félrevezetőek is. A Bányavíz Szakbizottság működése óta eltelt néhány évtized tapasztalatai arra utalnak, hogy a hidraulikus vezérlésű geotermikus áramlási rendszereknél és sekély áramlás (400-500 m) esetén a rendszer működését elsősorban a hidraulikus vezérlés, a vízelvonás és utánpótlódás határozza meg. Ma már egyre inkább az a véleményem, hogy az aránytalanul nagy tárolótérrel rendelkező tagolt mélyáramlási rendszerek működésének elemzésénél, a kiterjedt, térben tagolt geotermikus tér működésének tanulmányozására lényegesen több figyelmet kell fordítanunk. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ma már mélyfúrásokon keresztül a budapesti (pontosabban a középhegységi) hévízrendszerből a korábban számított utánpótlódás mértékénél legalább kétszer, háromszor többet termelünk ki anélkül, hogy a kitermelés káros következményei a rendszer paramétereinek változásában megmutatkoztak volna. Különösen nehezen értelmezhetővé vált a Gellért-rendszer működése, miután Velence és Gárdony határában is Gellért-karakterű vizeket termelnek, a permo-triász karbonátos képződményekből. Egyre kevésbé tudjuk a mélyáramlási rendszer utánpótlódási területét meghatározni, és különösen nagy nehézségeink vannak a rendszer működésének megismerését illetően. Mindezeket tanulságként, ha vázlatosan is, azért vetettem fel, hogy ennek a kiadványnak az olvasói és az egykori események résztvevői elgondolkozzanak azon, hogy a karsztvízszint alatti bányászat idő előtti megszüntetésével kapcsolatosan a hévizek veszélyeztetésével való riogatás mennyire egyoldalú, hibás szemlélet eredménye volt. 75
