Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
A víz kalcitra és dolomitra vonatkoztatott telítettsége függ a CO oldhatóságától, és mivel a hidegvíz több COz-t tud oldatban tartani, mint a melegvíz, ezért a hidegvíz karbonátokra vonatkoztatott oldóképessége nagyobb, mint a melegvízé, következésképpen a lehűlő oldat is karbonát oldására képes. 1932 és 1937 között (Szentirmay A. 1938) egymástól 10-12 km távolságban lévő három helyen végzett sorozatmérések (sárisápi források, dorogi ivóvízkút, tokodi I. akna melletti fúrólyuk) szerint, 5 év alatt a víz kémiai összetétele olyannyira nem változott, hogy a kezdeti sűrű mintavételezést később ritkítani lehetett. 5 év alatt a karbonát különbség legfeljebb 0,2 ponttal különbözött (20,2-20,4). A szulfáttartalom 65-76 mg/1 között ingadozott, és az összes oldott tartalom, valamint a szilárd oldási maradék sem mutatott különösebb eltérést. A fúrásokból nyert mészkő magnézium karbonát tartalma átlag 1-2% volt, és csak kivételesen emelkedett 5-6%-ra. A kalcium magnézium arány 1:0,5, 1:0,4 között változott, amiből szerző azt a következtetést vonta le, hogy a víz magnéziumban dús kalciumkarbonátban, dolomitban kellett hogy haladjon, ahhoz, hogy ilyen arány létrejöhessen, különösen akkor, amikor a dolomit oldhatósága lényegesen kisebb a mészkőnél. Széntirmay kategorikusan meg is állapította, hogy „ezek szerint a triász víz kalcium és magnézium tartalmát nem vehette fel közvetlen közelben, hanem más nagy távolságban olyan kőzetben, ahol a magnézium tartalom magasabb volt". Azt a megállapítást is megkockáztatta, hogy a közvetlen jelen időszaki csapadékvizeknek elenyésző csekély mennyiségben kell jelen lennie a vizsgált karsztvízben. Hasonló kalciummagnézium arány tapasztalható a Római- fürdő forrásainál, a Csillaghegyi-, valamint a tatai Fényes-források vizeiben. Ez a megállapítás összhangban van azzal az ismerettel, hogy a Móri-ároktól ÉK-re lévő hegységrészben tipikus túlcsorduló, hidegvizes karsztforrás alig ismeretes, ami arra utal, hogy a víznek felszínre kerülése előtt legalább 400-500 m mélyre kellett leszivárogni és onnan visszatérni a felszínre. A zámolyi Nagy-forrás, amely egyedül szolgáltat tipikus hideg túlcsorduló karsztvizet a térségben, létét valószínűleg a mélyebbre szivárgást akadályozó karni már- gának köszönheti. A hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a közép- hegység 3000 m vastag triász sorozatában a felsőperm tengeri sorozatát is beszámítva nem csak repedékes víztárolás, hanem a tározóban való mélybeli vízmozgás lehetősége is mindenütt fennáll, még akkor is, ha maga a karbonátos sorozat 1000-2000 m vastag üledékkel fedve akár 5000 m mélységig is lehatolhat. Minden jel arra utal, hogy a vastag dolomitban kialakuló szivárgási kényszerpályák résrendszerét a mélybeli felületi oldódás tágíthatja. A mélybeli oldódáshoz többlet széndioxid szükséges, ami egyrészt a térségbeli vul- kanizmusból, a keveredési korrózióból, de az idősebb képződmények metamorfózisából is származhat. A csapadékvíz felszín alatt való tartózkodása az áramlási sebességtől és a megtett út hosszától függ. A budapesti hévízrendszer áramlási viszonyainak meghatározására Deák József végzett abszolút kor-meghatá- rozásokat. A budapesti hévizekben a stabil szénizotóp arány vizsgálatából arra lehetett következtetni, hogy a többlet széndioxid mészkőből, dolomitból, ill. azok metamorfózisából származik. A mélybeli széndioxidos oldódáshoz szükséges járulékos széndioxid felmigrálás, felszivárgás a Dunántúli-középhegység teljes területén feltételezhető, vagyis a dolomitok résrendszere mélybeli oldódás hatására tágulhat és nincs akadálya annak, hogy különösen a perm sorozatot harántoló mélytörések mentén a feláramló víz intenzív széndioxidos oldódással tágítsa járatait. Nagy a valószínűsége annak, hogy a Nagyegyháza, Csordakút, Mány térségében a paleocén telepek között fekvő nagytömegű édesvízi mészkő képződésében a krétabeli légköri nagy széndioxid-tartalom eocénbeli határozott csökkenése is szerepet játszhat. A mai karsztforrásoknál intenzív forrásmészkő képződés nem tapasztalható, ugyanakkor a Budai-hegységben és a Gerecsében tipikus forrásmészkövek, lagúnákban, zárt öblökben képződött édesvízi mészkőlerakódások elég nagy gyakoriságba. (Scheuer Gy. 1981.). A Gerecsében több mint harminc pliocén-pleisz- tocén időszakból származó édesvízi előfordulás ismeretes, amelyek képződésének magyarázatával még adósok vagyunk. 2.2.2. A középhegységi karsztosodás története, földtörténeti preformációk A triász időszaki üledékképződésben nem voltak olyan szárazföldi megszakítások, amelyek karsztosodást okozhattak volna. A lagunáris, sekélytengeri árapály övben folyó üledékképződés során (a litofácies elemzések tanulsága 67
