Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
atomerőmű azonban viszonylag gyors ütemben épült és minden központi beavatkozás ellenére a földgázfogyasztás töretlenül növekedett. A lakossági szénfogyasztás folyamatosan csökkent és visszaesett az ipari, valamint az erőművi szénfogyasztás is. Az új bányák nyitásához új stabil szénfogyasztókra lett volna szükség. A lakossági fogyasztás megbízhatatlanul gyorsan változik, az ipari fogyasztók is elkezdték a földgáz- használatra való áttérést, ezért megbízható tartós fogyasztóról kellett gondoskodni. Volt egy jó példa; a magyar energiaipar azon hagyománya, hogy a szénbányászat közvetlenül vagy közvetve megszervezte a maga fogyasztói körét. A nagyobb szénbánya üzemek környékén, Pécsett, Ajkán, Inotán, Tatabányán, Mátraalján stb. szén tüzelésű erőművek épültek, nem utolsósorban azért, mert a hazai széntermelés alig több mint 50%-ban volt képes lakossági darabos szén produkálására. A Komárom megyei pártbizottság által támogatott és erőltetett komplex ipari központ koncepció sem volt új, mert Tatabányán lényegében már minden olyan létesítmény üzemelt (erőmű, alumínium-kohó, cementgyár stb.), amelyeket az eocén bányák bázis fogyasztóiként terveztek megvalósítani. Az energia prognózisok az igénynövekedés csökkenését valószínűsítették, a bauxit- termelést is utolérte a készletfogyás réme és az 1980-as évek elején a bauxittermelés középtávú csökkenése egyre inkább elkerülhetetlennek tűnt. Az aktív-vízemelés mellett folyó bauxitbányászat költségei évről-évre romlottak. A magyar bauxitipar versenyképességét a magyar-szovjet alumínium termékcsere egyezmény egyidejűleg elhárította, de továbbra is fennállt a közép- és hosszútávú visszaesés lehetősége. Az előző gondolatmenetre való tekintettel különös, vagy ha úgy tetszik érdekes, hogy azt az időszakot tekintették eocén-programhoz tartozónak, amikor - egy rövid, egy-két éves időszakot leszámítva - a piaci perspektívák végképp összeomlottak, ami előrevetette a szénbányászat fokozódó nehézségének és a termelés csökkenésének vagy megszűnésének valószínűségét. Már azl960-as évek végén a kimerülő bányák mellett megkezdődött a gazdaságtalannak ítéltek bezárása. Azl970-es években a teljes foglalkoztatást hirdető politikai rendszer gazdasági vezetése előtt egyre világosabbá vált, hogy a Nagyegyháza térségi fejlesztés aligha produkál gazdaságosan művelhető szénbányákat. A politikai vezetés soha nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Komárom megye centrumában a térség gazdasági alapjait biztosító tatabányai szénbányászat megszűnjön és a megszűnés következményeként a bányászatban, valamint a hozzá kapcsolódó ipari és szolgáltató üzemekben több tízezres munkanélküliség lépjen fel. Az csak a történelem furcsa fintora, hogy az új eocén bányák nem voltak Komárom megye területén. Miközben a Komárom megyei pártbizottság első titkára mindent megtett a bányanyitások érdekében, a térség Fejér megyei közigazgatása és megyei pártbizottsága annyira háttérben maradt, hogy a Komárom megyei MSZMP első titkára a közigazgatási határok módosítására is tett egy sikertelen kísérletet. Úgy tűnik, hogy az akkor már egyre inkább piaci szemléletű Országos Tervhivatal és az Állami Tervbizottság nem mert nyíltan állást foglalni a bányák bezárása mellett, már csak azért sem, mert a szénbányászattal kapcsolatos gazdaságpolitikai kérdések messze túlmutattak a szénbányászat helyzetén és a rendszer gazdaság-ideológiai alapjait érintették. A történések elemzéséből kiviláglik, hogy az OT, ill. az új mechanizmus hívei nem voltak képesek megakadályozni a Bicskei Hőerőművel és a szénbányászattal kapcsolatos határozatot, de szisztematikusan akadályozták annak végrehajtását. Szinte a határozathozatal másnapján már sorozatosan akadályokat gördítettek a megvalósítás útjába. A központi beruházások visszatartásával ismételten arra kényszerítették a Tatabányai Szénbányákat, hogy nem csak a bányatelepítést, de még a szükséges kutatásokat is vállalati forrásokból finanszírozzák. Amikor pedig a csatlakozó határozathozatalnál elérték, hogy a kapcsolódó vízügyi, ill. vízgazdálkodási beruházások megnevezése, felsorolása és forintosítása ne kerüljön be a határozat mellékletébe, akkor ezzel az egyszerű adminisztratív trükkel leállították a bányavíz emelésre tervezett összes vízgazdálkodási beruházásokat. Az eredetileg jól összehangolt terv szerint a vízgazdálkodási beruházások időben és térben szorosan kapcsolódtak a bányászatiakhoz. A költségeket nem a bányászat, hanem állami keretből a vízügy fedezte volna, lévén azok egyébként is elengedhetetlenül szükséges jóléti szükségletek. 46
