Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
elégségesek lesznek a várható nehézségek leküzdéséhez, ill. azok előzetes megtervezéséhez. Nehéz megítélni, hogy egy nagy kockázatra tervezett, meg nem valósult akna telepítése hogyan alakult volna. Azt azonban tudjuk, hogy bebizonyosodott, a nagyegyházi térségi fúrásos kutatások nem szolgáltattak elegendő információt a tektonikai körülményekről, a vízveszélyességről, és szinte semmilyen információt nem adtak a kőzetfizikai jellemzőkről, a várható kőzetnyomásról, a kőzet-állékonyságról és a nyomáscsökkentés várható következményeiről. Sólymos A. hivatkozott publikációiban írja, hogy a nagyegyházi bánya megnyitásakor már a kezdeti időben számos kedvezőtlen jelenség lépett fel. Probléma volt a nagyszelvényű vágatok biztosításával, a front- fejtési vízszivárgásokkal, a talpduzzadással és olyan bányatérség rongálódásokkal, amiknek nagy hirtelen okát sem találták. Sólymos szerint „a helyzet súlyosságát érzékelteti, hogy nagy létszámú munkaerőt, időnként a legjobban termelő frontfejtés teljes létszámát is elhárítási munkákra kellett átcsoportosítani, új megoldást kellett keresnünk". A vágathajtási költségek növekedése, a tönkrement vágatok helyreállítása és pótlása tekintélyes, mintegy 800 millió forint többletköltséget okozott. Ezen kívül már a bányafeltárás során szembekerültek egyes vágatokban fellépő teljes szelvényt kitöltő kőzetvándorlással, márga- mészkő folyamatos előrenyomulásával. A vízbetörésekre kezdettől fogva számítottak, a kísérőkőzetek megfolyása azonban váratlan jelenségnek számított. Az édesvízi mészkő, márga általában a két telep között lévő kőzetek pórusvize, tárolt vize az adott nyomás- viszonyok között kőzetrepesztés-szerű kőzetfolyásokat produkált. A felmerülő nehézségeket minden esetben elhárították és menetközben dolgozták ki a védekezési és megelőző eljárásokat, természetesen rendkívüli többletköltségek árán. Minden bizonnyal olcsóbb és biztonságosabb lett volna, ha kapnak lehetőséget arra, hogy a feltárások során a bányabeli kutatásokkal szerezzék meg a szükséges ismereteket. Különösen akkor, ha a gyors feltárás és a termelés erőltetése helyett alapos bányabeli kutatásokra került volna sor. A kutatás irányítás, a KFH és az OAB a bányabeli előzetes feltáró kutatásokat nem támogatta, nem igényelte és a megkutatottsági nyilatkozat elnyeréséhez a mélyfúrásos kutatást elégségesnek ítélte. A bányászatnak elsőrendű érdeke lett volna, hogy a szükséges kutatásokat legalább a bányanyitás során elvégezze. A termelés állami sürgetése, a gyorsan változó állami döntések azonban az időigényes bányabeli vizsgálatok elvégzését lehetetlenné tették. Az állami színtű kapkodás következményeire többek között jellemző, hogy a nagyegyházai üzem szénszállító lejtős aknáját a kedvezőtlen földtani körülmények ellenére, a tervezett Bicskei Hőerőműhöz való szénszállítás figyelembevételével telepítették és a költségeket nem kímélve igyekeztek megvalósítani. Az erőmű-koncepció elmaradása után, a kedvezőtlen körülmények között nehezen haladó lejtős akna hajtását abbahagyták és más helyen való gyors bányanyitást helyeztek előtérbe (a beruházási javaslatot 1977-ben hagyták jóvá, de 1980-ban módosították). A kérdés elemzése során újra és újra felmerül a kérdés, miért volt ez a nagy sietség, a bányanyitást minden áron siettető erőlködés. A magyar szénbányászat az 1960-as évek végén elérte az évi 35 millió tonnás termelési szintet, amelyen belül a tatabányai szénbányákból évi 3 millió tonna szenet termeltek. Ennek során a terület szénkészlete 30 millió tonna alá csökkent, amely magában foglalta a működő bányák készleteit és a különböző pilléreket is. Egymás után merültek ki és szűntek meg a bányaüzemek. Sólymos szerint „a hagyományos tatabányai medence kimerülésének ezen időszakában" a szénbányászatra korábban települt, hagyatékul kapott helyi ipar (beleértve a cementgyárat, erőművet, alumínium-kohót) és a kiterjedt, elsősorban lakossági fogyasztói kör már az ún. olajválságot megelőző időszakban sem engedte meg, hogy a vállalat termelését csökkentse". Ehhez azonban új szénkészletek, új bányák voltak szükségesek, mégpedig úgy, hogy a termelésnek az új készleteken már 1972-ben be kellett volna indulnia és néhány év alatt legalább az évi 1 millió tonna termelésre felfejlődnie. Ebben a helyzetben vagy a teljes megszűnés vagy új területen Nagyegyháza-Mány-Csordakút térségének a feltárása volt az egyetlen lehetőség. A térségben tulajdonképpen 1958. óta folyt a szénkutatás, már 1966-ban elkészült a nagyegyházai kutatások zárójelentése és folyamatban volt a csordakút-mányi terület felderítő előzetes kutatása. 1971-ben a BATI a kevésbé vízveszélyes felső telep leművelésére Nagyegyháza-Csordakút térségében beruházási javaslatot készített passzív preventív vízvédelemre. 1972-ben az ALUTERV aktív vízvédelemre alapozott javaslatot készített. 44
