Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
kiemelt bányavízből kell biztosítani. Sarkalatos pontja volt a megállapodásnak, hogy meg kell építeni a tatabányai, nagyegyházai kooperációs vízvezetéket, a bicskei regionális vízmüvet, a Százhalombatta-Bicske távvezetéket és intézkedtek a képződő szennyvíz elvezetési módjáról. Megállapították a vízpótló rendszer szükségességét, részletesen megjelölték a tennivalókat és a felelősöket. A megállapodáshoz részletes vízügyi létesítmény jegyzéket mellékeltek. Ezzel a megállapodással a széntermelés és a vízgazdálkodás térségi összhangja a teljes érintett térségben biztosítottnak látszott. 1977. közepéig tehát a hatáselemzések felhasználásával jól összehangolt tervezésre és kutatásokra alapozott döntések szándékoztak a térség mélybányászatának optimális kereteket biztosítani, beleértve a környezeti hatások hátrányainak a kiküszöbölését, egészen a térség szennyvíztisztításának fejlesztéséig. Ez utóbbi esetben abból a később soha be nem tartott alapelvből kiindulva, hogy a vezetékes vízellátás biztosítása csatornázás és szennyvíztisztítás nélkül egyértelműen környezeti károk okozója. Lehet vitatkozni azon, hogy a döntéssorozat gazdaságilag szükségszerű volt-e. Az azonban kétségtelen, hogy eddig az időpontig messzemenő tudományos alapossággal és felkészültséggel, jól összehangolt tervezéssel, mintaszerűen, világszínvonalon készítették elő a bányászatra alapozott területfejlesztést. Az egymáshoz szorosan illeszkedő fejlesztések csak összességükben biztosították volna az akkori körülmények között kitűzhető, ill. kitűzött gazdasági célt. A gazdasági, környezeti komplexitást biztosítani szándékolt beruházásokat fokozatosan és viszonylag gyorsan visszavonták. Nem valósult meg a vízgazdálkodási fejlesztés, nem épültek meg a víztávvezetékek, a vízművek és általában a vízellátó rendszerek. Nem épült meg a Bicskei Hőerőmű, nem épültek meg a tervezett ipari, szolgáltató stb. kiegészítő létesítmények és ezzel az eocén szénbányászat fokozatosan kilátástalan helyzetbe került. Nem könnyű megítélni, hogy vajon ha a térség bányászatát az eredeti első tervjavaslatoknak megfelelően aktív víztelenítésre alapozzák és megvalósítják a megállapodásban rögzített vízfelhasználást, akkor a szénbányászat önköltsége évi 6-7 milliárd forint vízárbevétel mellett, vízbetörések nélkül, hogyan alakult volna? Ennél a fordulópontnál érdemes egy kicsit elidőzni. Erre az időszakra a környezetvédelmi mozgalmak is felerősödtek, vagy pontosabban a környezetvédelmi szemlélet nálunk is kezdett teret nyerni. A környezetvédelmi gondolkodás első megébredésében az ipari beruházások ellen fordult és mivel abban az időben a politikai kritikának minimális volt a lehetősége, ezért a hazai környezetvédelmi mozgalmak ellenzéki politikai töltéssel telítődtek. A bányászati víztelenítés első következménye az volt, hogy a karsztforrások hozama csökkent, majd a források fokozatosan elapadtak. A bányászati víztelenítés a kitermelt vizet nem fogyasztotta el, vagyis az elapadt források pótlása nem okozott nehézséget, ahol arra igény volt, a bányászati vízemeléssel a vízgazdálkodás végeredményben többletvízhez jutott volna. Mélyfúrásokból pótolták a tatai fényes források és az esztergomi források vizét. Központi kérdéssé azonban a budai hévforrások elapadásától való félelem került. A tisztánlátást nehezítette, hogy a bányakár, vagyis a bányászat által okozott károk megtérítését jogszabályok biztosították, ezért minden víztermelőnek elsőrendű érdeke volt a víztermelési lehetőségek csökkenését, ahol csak lehetett, bányakárnak minősíteni. Hegységszerkezeti összefüggések alapján a Nagyegyháza térségében folyó vízemelés budai hévizekre gyakorolt hatását nem lehetett kizárni. Igaz, Alföldi L. már 1973-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a Budai-hegység Ny-i letörésénél olyan szelvényszűkület valószínűsíthető (4. ábra), amely akadályozni fogja a nagyegyházai depresszió K felé való terjedését, és valószínűsítette, hogy a depresszió Dorog felé terjedve E felől legfeljebb a budai langyos forrásokra fejtheti ki hatását. Ez az előrejelzés később minden tekintetben bebizonyosodott. Alföldi 1978. évi kandidátusi értekezésében azt is határozottan állította, ill. bizonyítottnak tekintette, hogy a Margit-szi- get környéki melegvizes övezetben a negatív tendenciájú változásokat a fúrásokból való tartós helyi túltermelés depressziója okozta. A környezetvédelmi szubjektív megítélésre rávilágít az is, hogy a budai langyos- és melegvizek döntő hányadát már akkor is fúrásokból termelték ki, vagyis a túltermelés a budapesti termál karszt teljes területén valószínűsíthető volt. Ezzel szemben a véleményalkotók többsége az E-i langyos források nyomás- és hozamcsökkenésében bizonyítottnak látta a bányászati víztelenítés hatásának bekövetkezését, 42
