Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
2. ábra. Fúrási adatok alapján szerkeszthető tektonikai kép bizonytalanságának néhány vázlata.- a = két fúrásban azonos mélységben lévő szénréteg; b = két fúrásban különböző mélységben lévő szénréteg A vízveszélyességet a vízkutató fúrások alapján hidrológiai paraméterek segítségével számították. Első lépésben, tekintettel az ipari bauxit vagyonra, aktív víztelenítést terveztek. A vízemelési szivattyú kapacitást 80 m3/perc emelésre javasolták kiépíteni, de további 30 m3/ perces vízbetörésekre is fel kívántak készülni. A depresszió terjedését vízvisszatáplálással javasolták korlátozni (ALUTERV 1978). Kérdés csak az, bogy a rendkívüli fúrássűrűség mellett sikerült-e elegendő ismeretet szerezni a megnyugtató bányatelepítésbez. Már az előzetes bauxitkutatási fázis során megállapították: „a vetősűrűségre jellemző, hogy a fúrások kb. 50%-a 15 m-nél nagyobb ugrómagasságú vetőt harántoltak". Ennek alapján km2-enként 15-16 tektonikai tömböt jelöltek ki. A nagymérvű tektonizáltságot a bányaműveletek nemcsak hogy igazolták, hanem szokatlan mértékű „mikrotektonizáltságot" is találtak. Már az első frontfejtés előkészítése során (a siklómezőben) nagy nehézséget okozott az, hogy a 15 m-nél nagyobb vetők közötti tömböket 1-6 m-es le- és felvetők sűrűn szabdalták. Bebizonyosodott, hogy a mégoly sűrű fúrási hálózat - bár lényegesen javítja az ismeretességet - sem képes biztosítani az összes szükséges tektonikai és hidrogeológiai ismereteket (Sólymos A. 1996). A felszínről indított fúrásos kutatás a kiegészítő kutatásokkal együtt közel 20 évig tartott és Nagyegyháza-csordakúti első beruházási javaslat is csak 10 évi kutatás után került benyújtásra. Az Országos Ásványvagyon Bizottság maximalizmusa, fúráscentrikus szemlélete, szigorú bürokratikus eljárási rendje a rendkívüli állami szerepvállalás ellenére a kutatásokat lelassította. El kell ismernünk, hogy nem igen akadt geológus vagy bányász, aki ezt a rendkívüli biztonságra való törekvést helytelenítette volna. Ez a kutatási módszer nagy földtani és mélyfúrási apparátus eltartását biztosította és érdemben gyarapította földtani ismereteinket, különben is az akkori politikai és gazdasági szemlélet a kockázatvállalást nem fogadta el, alkalmasint pedig bűnnek, büntetendőnek tekintette. A szénbányász társadalom sem ellenezte a felszínről hatoló fúrások sokaságát, de hiányolta a bányabeli kutatások, pontosabban a kutató-feltárások lehetőségét, abból az alapelvből, vagy még inkább tapasztalatból kiindulva, hogy a leendő bányatérségekre vonatkozó információk jelentős hányada csak bányabeli műveletek során szerezhető be. Függetlenül attól, hogy a mélyfúrásos hidrogeológiai kutatás során nyert, ill. számított hidrogeológiai paraméterek a bányanyitás után egy nagyságrenddel nagyobbnak (rosszabbnak) bizonyultak, a számítható vízveszélyek elhárítására előre jelezhető optimista becslések is olyan nagyságú folyamatos vízemelést és vízbetöréseket prognosztizáltak, amelyek a várható termelési költségeket az elviselhetőség határán túl növelték. 1968-ban a BKI által készített hidrogeológiai jelentés a nagyegyházai felső telepet a kedvező védőréteg viszonyok miatt kombinált, passzív-preventív védekezési eljárással (60 m3/perc), az alsó telepet a minimális védő39
