Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
4. Kapolyi László: Általános tendenciák az ásványi nyersanyagok hasznosításával összefüggő gazdasági folyamatokban és az ásványanyag-gazdálkodás elvi-módszertani alapjai
zik, és bizonyos értelemben összefügg a rendszer- szemléletű tárgyalással. Esetenként eldönthető, milyen mértékig érdemes az anyagáramokat, az anyagtranszportokat és anyagtranszformációkat egy rendszerben tárgyalni, és mi a vertikális indokolt mértéke. A szétterítés és aggregáció jellegű anyag- transzport és anyagtranszformáció egyaránt ráfordításokat és eredményeket indukál. Eközben használati érték keletkezik, amely végső soron műszaki-gazdasági mutatókkal jellemezhető. Mindezekből következik, hogy adott komplex ásványvagyonra építhető ipari tevékenység rendszer és függvényszemléletű tárgyalásához mindenekelőtt azokat a formális alapokat kell megteremteni, amelyeknek alkalmazása révén lehetőség nyílik az ásványvagyon-hasznosítás folyamatának dinamizált leírására. Az ásványvagyon-hasznosítás rendszermodelljében dinamikus függvénykapcsolatot kell kialakítani, az ásványvagyon mennyiségi és minőségi paraméterei, kitermelési rendszerük műszaki és gazdasági jellemzői, a felhasználás variábilis lehetőségeire vonatkozó technikai és közgazdasági környezeti feltételek között, egyidejűleg a rendszert be kell illeszteni a népgazdasági környezetbe, s azt más tevékenységekkel össze kell hasonlítani. 4.1.7. A rendszerszemléletű ásványvagyon- gazdálkodás formális alapjai A komplex ásványvagyon-gazdálkodás általános, kvalitatív rendszerelméleti alapja- a komplexitás kvantitatív mértékének és- a diszkrét és folyamatos kategóriák helyettesíthetőségének fogalma köré csoportosítható. Valamely rendszer komplexitásáról mint kvalitatív jellemzőről egy intuitív kép töb- bé-kevésbé ismert. Önkényes fogalmazással a komplexitás szó arra utal, hogy egy rendszer több alrendszerre oszlik (esetleg különböző szempontok alapján különbözőképpen), és az alrendszerek között (különböző erősségben) kapcsolat állhat fenn. A komplexitásra vonatkozó általános kvantitatív mérték tudomásunk szerint még nem került széles körű elfogadásra, jóllehet ilyen mértékre szükség van, hiszen a komplexitás mértéke a regresszió számításokban útmutató és irányító szereppel bír. Számos közgazdasági paraméter (beruházási, termelési költség, szakember igény stb.) a komplexitás kvantitatív mértékével szoros kapcsolatban van. Nagyszámú alapegységből álló összetett rendszer legalkalmasabb felosztása közbenső alegységekre is a komplexitás kvantitatív mértékére támaszkodik. Egy ilyen felosztás vezérelve nyilván az, hogy a teljes rendszer „szövődöttségéből", kapcsolatainak halmazából ne menjen túlságosan sok veszendőbe a részekre bontásnál. A minden megszorítás nélkül alkalmazható komplexitás mérték fogalma üres. A javasolt és későbbiekben ismertetendő entrópikus mérték - amely vonatkozhat anyagáramra, használati érték változásra stb. - a közgazdasági és műszaki egységek szövevényének hatalmas családjára alkalmasnak látszik. Az ásványvagyon-gazdálkodás rendszerszemléletű felfogásának másik alappillére a diszkrét és folytonos kategóriák kölcsönös helyettesíthetőségének fogalma, amely az ásvány- vagyon-hasznosításnál nélkülözhetetlen szemléletmód matematikai megfogalmazását jelenti. Az ásványvagyon tradicionális tervezésénél a lehetőséghez mérten számba veszünk és összehasonlítunk bizonyos diszkrét lehetőségeket. Nagy kiterjedésű vagy bonyolult műszaki-geológiai adottságéi ásványvagyon-előfordulásban a diszkrét lehetőségek száma áttekinthetetlenül naggyá válik; ilyenkor a tervezésnél bizonyos konvenciókra támaszkodunk. A tervezésben stabilizálódó konvenciók bizonyos ciklusra vezethetnek. A megvalósított tervek és a hozzájuk tartozó beruházási, termelési költségek és egyéb paraméterek összefüggéseinek nagyszámú esetben való megfigyelésével lehetővé válik, hogy regressziós eljárással bizonyos „törvényszerűségeket" fedezzünk fel. A további tervezés során ezekre a törvényszerűségekre támaszkodunk, amikor az optimális tervet keressük. Valójában ily módon legfeljebb relatív optimumhoz juthatunk, a beépített konvenció ugyanis kényszerfeltételként fogható fel, amelynek a program engedelmeskedni tartozik. Közkeletű félreértés, hogy az optimum környékén szükségtelen pontos számításra törekedni. Ez a kijelentés csak abban a ritka esetben helytálló, ha a tervezési konvenciók által becsempészett kényszerektől mentes optimum közelében vagyunk. A tervezési konvenciók kényszerétől való megszabadulás eszköze a már említett függvényszemlélet, amely „a piori" minden körülményt változtathatónak tekint. Természetes, hogy a múltban az ilyen szemlélet nem lehetett termékeny, de ma a komputerek birtokában a helyzet gyökeresen megváltozott. Ha egy-egy 123