Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
brogyáni és kvassói Kvassay Jenő
tanácsossá léptették elő, s így részt vehetett az 1885. XXIII. t.c. - az ún. „Vízjogi" törvény megalkotásában. Liberális gondolkodásának érdeme, hogy ezen törvény a folyóvizeket köztulajdonná tette. 1885-ben a III. osztályú vaskorona-rendet kapta. 1890-ben az újonnan szervezett országos vízépítészeti és talajjavító hivatal vezetőjévé nevezték ki, 1892-ben miniszteri tanácsos címet kapott, majd 1894-ben valóságos miniszteri tanácsos lett. Működése a magyarországi földművelésügy, valamint folyószabályozások új korszakát jelöli. Kvassay fő ereje a széles körű szakirodalmi műveltségre épülő gyakorlati mérnöki készség, amelynek birtokában egyrészt felismerhetővé váltak számára a nagyobb összefüggések, s a kor gazdasági folyamatainak vízépítési szükségletei, másfelől a konkrét műszaki megoldások elbírálásakor is önállóan tudott véleményt alkotni. Mindezen képességeihez jelentős szervezőerő társult, amellyel helyes elképzeléseit el tudta fogadtatni és végre tudta hajtatni. A talajjavítási munkák gyakorlati irányítása mellett szakirodalmi tevékenysége is elismerésre méltó. 1879-ben „ Mezőgazdasági vízműtan"-ával elnyerte az MTA 3000 Ft-os, Fáy-féle pályadíját. Az akadémiai bírálóbizottság művét „abszolút becsű munká"- nak titulálta, s európai szintűnek nevezte. 1888-ban ismételten akadémiai díjat nyer a „Csekély esésű folyók szabályozása" c. munkájával. Persze nem ezek voltak első szakirodalmi alkotásai. Még fiatal egyetemistaként írta meg 1874-ben „A műegyetem" c. röpiratát, amelyben a kor kívánalmaihoz képest elaggott műegyetemi oktatást (és oktatókat) ostorozta. Ezek után nem is csoda, hogy a műegyetemen nem diplomázott le, csak végbizonyítványt kapott. Röpiratának erejét bizonyítja, hogy 1878-ban végre önálló tanszéket kapott a vízépítés, s megkezdődött a mezőgazdasági vízgazdálkodás oktatása is. Korszerűsödött az oktatás, létrejött az egyetemi tanács stb. Csak felsorolásképpen többi kötetei: 1875-ben a „Vizeinkről", 1877-ben a „Rétmívelés...", 1886-ban „A vízjogról...", 1888-ban „A Tiszavölgy szabályozásáról", s ugyanezen évben az „Emlékirat vízszabályozásaink ügyében" címmel publikál. Neki köszönhető, hogy útjára indul a vízügyi szolgálat azóta is megjelenő folyóirata, a Vízügyi Közlemények, igaz az első években (pontosabban 1879-1889 között) a Földmíve- lésügyi Minisztérium kiadványaként még Kultúrmérnöki Jelentések címmel látott napvilágot az első tíz füzet. Kvassaynak külföldön - főleg a német és a francia szaksajtóban - is több cikke jelenik meg. Lefordítja de Lagrené francia mérnöknek a belhajózásról írt alapvető munkáját: Hajózás a szárazföldi vizeken (1885-88). Művei még: Árvízvédelem, A budapesti körcsatorna, A nemzetközi Duna és Magyar- ország, stb. A Tisza-völgy problémáival foglakozva addig senki olyan határozottan és tömören nem foglalta össze a Tisza- szabályozás tanulságait: A Vásárhelyi-féle, s a folyó sajátos adottságaival számoló, mederszabályozási terv, a Paleo- capa-féle elméleti felfogás és az 1879-es szegedi katasztrófa után meghívott külföldi szakértők általánosságban mozgó, óvatos véleményének értékelését és bírálatát magas szakmai szinten végezte el. A helyzet reális értékelésével tudta Kvassay a múlt század 80-as éveinek vízügyi stratégiáját megfogalmazni, amelynek során megkezdték a válságos helyzetbe került mezőgazdaság műszaki fejlesztését szolgáló víz- rendezési munkálatokat, másrészt hozzáfogtak a Tisza-szabályozás végrehajtása során 1907 á m. Cir földmiucléiügyi minister kiadudnt/ai 11 «x4m. A vízi társulatokra STATISTIK AI ADATOK DARÁNYI IGNÁCZ M. KIK FÖLDMIVELÉSCGYI MINISTER MEGBÍZÁSÁBÓL
