Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

gánóczi Keczkés Károly

A tervek jóváhagyása ellenére sem kez­dődhettek el a munkák, hiszen a nemzet élethalálharcát vívta a roppant túlerővel. Ám a szervezést illetően eljutottak odáig, hogy Békés-Gyulán megalakult a Körös­szabályozási Hivatal, mely később Huszár Mátyás legfőbb elképzeléseit meg is valósí­totta. A korábbi intézményrendszer forradalmi elsöprése után Széchenyi szakminisztériu­mában a vízszabályozási osztály főmérnö­keként vitte tovább az ügyeket. Ekkori tevé­kenységéről kevés adat áll rendelkezésre. Azt viszont tudjuk róla, hogy 1849 késő őszén még Budáról szervezi azt a mérnöki igazgatási rendszert, amelyet majd a követ­kező évtől vezetnek be (ld. a Bodokinak írt levelet). Abszolutizmus ide, vagy oda, ez a tanulmánya magyar nyelven íródott, ami mutatja azt is, hogy azért az akkori hata­lomnak sem terjedt ki mindenre az utasí­tási köre. Kár, hogy ettől kezdve nem sokat tudunk Keczkésről. A Bach-korszakban minden társulás betil­tatott. Keczkést Bécsbe helyezik mint középítésügyi felügyelőt, hogy szem előtt legyen az amúgy szakmailag nélkülözhetetlen ember. 1853-ban a bécsi kereskedelmi minisztériumban a magyarországi vízügyek igazgatásával bízzák meg. 1855-ben próbálják ki találmányát, a kotrógépeknél használatos, végtelenített szállító- szalagot a bogyiszlói átvágásban. E szürke eminenciásnak nevezhető mérnököt 58 évesen érte a halál Pesten. Tervei, irodalmi munkái részint kéziratban maradtak, részint elvesztek. A Tiszára vonatkozó tanulmányát Képessy József adta ki a Magyar Alföld hydrographiája című, 1867-ben Pesten megjelent köny­vében. Keczkés az egész ország területén munkálkodott, s alapvető méréseket végzett, s ahogy Fodor Ferenc írja róla: Vásárhelyin kívül Keczkés volt Széchenyi legszorosabb műszaki munkatársa. Korának kiválóan képzett mérnöke volt, s folytatta azt, amit Huszár, Beszédes, Vásárhelyi előtte elkezdett és megálmodott. Bodoki Károlynak címzett levél

Next

/
Oldalképek
Tartalom