Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

Huszár Mátyás

léptékben. Megmaradt kézirati művének címe: „Rectificierter Hydrographisch-Topographischer Plan Des Donau Stroms", amely Dévénytől Péterváradig véve, 1826-1834 között készült, és 19 lapot tartalmaz. A méréseknél használt műszerek tekintetében is az akkor legkorszerűbb eljárást követi. Ismeretes, hogy 1825-ben, az általa tökéletesített Woltman- szárnnyal mér vízsebességet Pozsonynál.

Ebben az időben már a dunai felvételeken dolgozik két korábbi kiváló munkatársa, Vásárhelyi Pál s Lányi Sámuel is. Mivel a munkálatok kezdeti szakasza a korábbi katonai felmérések adatainak kiegészítését jelentette, kezdetben igen gyorsan haladtak. Hamarosan megkezdődtek azonban a súrlódások az osztrák katonai hatóságokkal. Például: előbb nem engedélyezték a komáromi erőd előtti Duna-szakasz térképezését, majd pedig lefoglalták az elkészült térképeket, dokumentumokat. A bonyodalmat csak fokozta, hogy Huszárék precíz munkája nyomán a szükségesnek tartott adategyeztetésnél derült ki, a katonai szintezési adatokat bizony korrigálni kéne. Mindez a zömmel osztrák hadmérnököket szakmai önérzetükben sértette.

Huszár Mátyás kitűnő szakember volt, de nehezen összeférhető. Kíméletlenül hajtotta nemcsak magát, de munkatársait is. Egy alkalommal mérnökei (köztük Vásárhelyi) fel is lázadtak ellene. Saját szakmai erényeivel tisztában volt, s ezt nem is rejtette véka alá. Ahol szaktudásban a sajátjáénál kevesebbel találkozott, ott szinte kéjjel benyomult az illető lelkivilágába, legyen az beosztott mérnök vagy vízügyi főigazgató. Nem csoda, hogy adandó alkalommal örömmel vált meg tőle a főhatóság. Kapóra jött azon tette, hogy egyik fontos műszaki jelentését magyarul terjesztette fel, s hogy azt Rauchmüller főigazgató is megértse, kivonatot kellett készíttetnie magának. A szolgálati szabályzat megszegésén felbőszülő vezetők Huszárt többé már nem kezelték nélkülözhetetlenként.

Gondosan kitervelt hajszát indítottak ellene, és 1829-ben már szinte a háromszögelési munkálatok befejezése előtt leváltották, helyére ideiglenes jelleggel - korábbi munkatársát - Vásárhelyi Pált állították, Huszárt pedig - mint kerületi igazgatót - visszaküldték a Körösökhöz Nagyváradra.

Mellőzve, anyagilag háttérbe szorítva, sőt teljesen elfeledve halt meg Nagyváradon 1843-ban. Féreállítása anynyira teljes volt, hogy - egészen napjaink technikatörténeti kutatásainak eredményéig (Fodor Ferenc, Bendefy László, Károlyi Zsigmond kutatásainak köszönhetően) - még az utókor is alig tudott valamit munkásságáról, érdemeiről, s hiteles arcképe sem ismeretes.

Régi ideám, hogy Szegeden a rakpart valamely részét róla nevezzék el, esetleg a Rondellát magát. Többeket kapacitáltam az 1993-as évforduló előtt. Nem sikerült. Jó volna, ha tiszteleghetnénk Huszár Mátyás emléke előtt Szegeden, hiszen a Tisza-mappáció, a marosi szintezések rendkívüli módon kötik Szegedhez. Vásárhelyi Pál talán sohasem, de legalábbis sokkal nehezebben juthatott volna el arra a szakmai csúcsra, amelyen az utókor szemében ma áll, ha Huszár Mátyás munkásságára nem építhetett volna.

Simády Béla, jóemlékezetű vízügyi igazgató ígérte: kutassátok fel Huszár szegedi vízmércéjének terveit, s ennek alapján egy emlékmércét állít a Vízügyi Igazgatóság!

Sajnos nem sikerült, nincs terv, és Simády Béla halálával az ígéret is tovatűnt...