Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
báró Vay Miklós
(A mahagónit tilos volt akkoriban kihozni Angliából.) Hasonló ládákban szállította haza - talán elsőként - azt a sokfontnyi elsőrendű burgonyát is, amit jobbágyai között kívánt népszerűsíteni - kezdetben nem túl nagy sikerrel. Ám amikor már százholdnyi burgonyája volt, oly híre kelt, hogy azt már-már fegyveresekkel kellett őriztetni a tolvajok ellen. így is „kifosztották" s a sikeres akció után terjedt el a később Európa-hírűvé vált szabolcsi burgonya. 1792-ben eladta fonógépmodelljét Batthyány Károlynak, és vele együtt megalapította az egykori Monarchia első fonógyárát. Közben újabb terveket, s gépeket hozott Angliából a paraszti munka megkönnyítésére. Ezen tevékenysége közben arra is jutott ideje, hogy szervezze a megyei bandériumokat. Érdemeiért ekkor nyeri el a generálisi rangot. Már ebben a tisztségében politizálja végig az 1807-es pozsonyi diétát, amikor a császári udvar olyan előterjesztéssel élt, hogy a jövőben a magasabb udvari, országos és megyei tisztségeket pénzért fogja adományozni. Vay Miklós e terv ellen jól felépített, igen kemény beszédben tiltakozott. A császár azonnal megfosztotta generálisi méltóságától, erre a magyar követek elhatározták, hogy mindaddig nem jelennek meg az országgyűlésen, amíg Vay tábornoki rangját vissza nem kapja. Hat hónapba került, de Ferenc császár végül is engedett... Ezen közjáték ellenére a császár igen nagyra becsülte a tudós, széles látókörű arisztokratát, de nem mint katonát, s főrendűt, hanem mint az alkotó gazdát, gazdálkodót. így érlelődött meg Ferenc császárban az a gondolat, hogy Vay Miklóst teszi meg a tiszántúli vadvizes vidék szabályozását irányító királyi biztossá. Vay Miklós generális harcolt fiatalon a törökkel Sabác és Belgrád, a franciával Győr alatt, de mérnökként harcolt a vizekkel az egész Tiszántúlon. Az első nagy lecsapoló csatornahálózatot ő építtette ki Szeghalom és a Sárrét térségében. Az egyik első tiszai átvágást - Salamon és Csap között - ugyancsak maga tervezte és vezette. Nagy híre volt már ekkor a generális golopi ménesének, amely a versenylovakat illetően vetélkedett Wesselényi híres erdélyi tenyészetével. Könyvtára a maga korában egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezett, hiszen a szokásos irodalmi, történelmi, s teológiai tárgyú könyvekkel szemben Vay könyvtárában a kor legkitűnőbb matematikai, fizikai, csillagászati, geodéziai, vízépítészeti - egyszóval természettudományi könyveit lehetett megtalálni. Ezen túlmenően külön helyiségben őrizte geodéziai és csillagászati műszereit, amit kölcsön is adott jó szívvel, s bosszúsággal vette azokat legtöbbször vissza, hiszen azonnal küldhette javításra Voigtlánderhez, a híres bécsi mechanikushoz. Levelezésben állt pl. Tessedik Sámuel fiával, aki geometraként tevékenykedett, és el is rontott egy Ramsden-féle műszert, miért is Vay felháborodott levélben tiltakozott „anglus libellá"-jának állapota miatt, s az ifj. Tessedik ki is esett kegyeiből egy életre... Ezen tiszántúli munkálatok alkalmával tette kötelezővé a szintezési magasságjegyek létesítését, amint ezt egy 1808. július 28-iki levele is tükrözi. A térképezés előrehaladtával megkezdte a mocsaras vidékek kiszárításának munkáit is. Már 1806-ban elrendelte a bihari rendeknek, hogy a gyulai vízi malmok duzzasztógátjait „hányják széjjel", mivel ezek voltak okai a víz szétterülésének. A malmok duzzasztógátjai esetenként négyzetkilométernyi területeket is elöntéssel fenyegettek, ami csak a gyulai határban pl. 7-9 km2-t tett ki. Vay Miklós könyörtelenül végezte regulációs munkáját. Ő maga tervezett, vázlatokat készített, mérésekre, műszerkezelésre oktatott, rendelkezett, ha szükséges volt, megyei urakkal, birtokosokkal, molnárokkal porolt, veszekedett, de akaratát keresztülvitte! Tevékenységét nagyban segítette, hogy egy hozzá hasonló személyiséget fedezett fel, ki hasonlóan európai látókörrel, s nemcsak nagy természettudományos, de humán művelt
