Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

Sajó Elemér

Sajó súlyt fektetett a nagyközönség tájékoztatására is. Kihasználta a minisztérium rádiós gazdasági előadásai nyújtotta lehetőségeket, alkalmi kiállítást rendezett az 1932. évi őszi szegedi vásár keretében, gondoskodott a Mérnökegylet vízépítési szakosztályában a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről szervezett előadások sajtóvisszhangjáról, és kiadványokkal készítette elő a jövő nagy beruházásait.

Elérte, hogy a szakma hajósai és műszaki középkáderei (műszaki tiszt) nyugdíjas státust kapjanak, ami abban az időben egyáltalán nem volt megszokott, de bizonyítja Sajó Elemér szociális érzékenységét.

Szolgálati idejének leteltével nyugdíjazását kéri, s nem sokkal ezután, 1934 őszén hunyt el a fővárosban.

1936. október 1-jén ünnepélyesen megindítják a békésszentandrási vízlépcső földmunkáit. Darányi Kálmán miniszter és a Körösvölgyi Vízhasznosítási Társaság elnöke az első kiemelt ásónyom földből egy maroknyit művészi bronz urnába tétet, s azt 1937. október 16-án, ünnepélyes keretek között Sajó Elemér őrszentmiklósi sírjára helyezik. A körös-völgyi társulatok által emelt síremlék a mai napig a békésiek Sajó Elemér iránti tiszteletét tanúsítja. A síremlék avatásakor az emlékbeszédet egykori főnöke, Kállay Miklós, az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke tartotta.

Hogy pályafutásának kezdetén mennyire készült az országos feladatkör ellátására, egy későbbi, 1933 februárjában kelt leveléből, fiaihoz intézett szellemi és erkölcsi végrendeletéből, tudjuk: „...még műegyetemi hallgató koromban kitűztem [célul, hogy] igyekszem a [Kvassay] Jenő bácsi által végrehajtott nagy, országos jelentőségű munkát, mint majdan az ő utóda az ország javára tovább fejleszteni".

Egy dolgozatának befejező sorait pedig ezekkel a szavakkal veti papírra:

„Ütött az óra; dönteni kell, elindulunk-e harmadik honfoglalásnak az útján, vagy pedig megállunk ott, ahol vagyunk, késedelmezünk-e?

A haladásnak az útját kell választanunk, mert a habozásból, a késedelmezésből helyrehozhatatlan károk származnának. Úgy érezzük, hogy a vizeink hasznosításának a terve túlnő egy gazdasági probléma határain, és már nemzetünk történelmének útjait érinti."

Vajh' hová tűntek, s mivé lettek az ilyen formátumú emberek, s gondolatok? Nézi-e valaki az ország javát? Vagy csak saját kisded játékait űzi? Dicsőség annak, aki úgy gondolja, s teszi, mint Sajó Elemér tette ...

Sajó Elemér síremléke az őrszentmiklósi temetőben, rajta a „békési urna"