Ágoston István: A nemzet inzsellérei II. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2002)

Hajnal Antal

HAJNAL ANTAL (*Makó, 1838. IX. 1.-t Fiume, 1907.1.17.) „Baross: e név gránitból ás acélból Úgy döbben most elém: élő szobor, Kihez az olcsó jelszóktól áléit kor Mint orvosához, elzarándokol." (Juhász Gyula) Hajnal Ábel református lelkész 1834-ben került választott tanárként Makóra a református gimnáziumba, s a Csanádi megyeszékhelyen töltött tanári működése alatt született meg gyermeke Antal. Igaz, már a következő esztendőben, 1839-ben Békésre ke­rült tanárnak, míg majd 1841 áprilisától választott lelkésze lett a békési gyülekezetnek. így gyermeke Békésen végezte alsóbb iskoláit, s a gim­náziumot, majd a debreceni református főiskolára került, ahonnan is a József Ipartanodába iratkozott be 1855-ben. Az Institutum Geometricum már megszűnt, de még nem született meg az új intézmény, a korszerű egyetemi szintű főiskola. A műszaki főiskola az 1844-es alapítású József Ipartanodából és az 1850-ben megszűnt­nek nyilvánított Institutum Geometricumból alakult meg végre 1856-ban, ami aztán 1871-től a „MŰEGYETEM" közvetlen jogelődje lett. így Hajnal Antal elég zűrös viszonyok között kezdte meg a műszaki szakismeretek elsajátítását, hiszen csak másod­éves korában vált egyetemi szintűvé iskolája, s bizony a fú­zió körüli hercehurcák nem kímélték a hallgatókat sem. Azért, mire 1860-ban elnyerte diplomáját, már az új, modern oktatási intézmény körvonalai kezdtek kibonta­kozni... Diplomája megszerzésével visszamegy Békés várme­gyébe, ahol Békéscsabán választott városi mérnökként d makói szülőház, korabeli felvételen tevékenykedett. Állásáról rövidesen lemondott, s magánmérnökként folytatta pályáját. Tagosított, víz­szabályozási feladatokat látott el, miközben Békés vármegye tiszteletbeli mérnöki állását is betöltötte.* Állami szolgálatba 1867-ben a kiegyezés évében lépett, amikor is a frissen alakult Köz­munka és Közlekedési Minisztériumban III. o. miniszteri segédmérnökként nyert alkalma­* Abban az időben egy ellenzéki fiatalembernek nem illett az abszolutista államrendben hivatalt vállalnia, így aztán ahogy írtam, vidéken tagosított, s részt vett a Körös-szabályozási társulati munkákban. J.G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom