Víztükör, 2001 (12. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám
SZOMSZÉDOLÓ Krakkó és környéke Ezzel az írással a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt Dr. Kaliczka Lászlóra, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökére, lapunk hűséges külső munkatársára emlékezünk. ÚT ÉS ÚTICÉL A Magyar Hidrológiai Társaság Közép-dunántúli Területi szervezete tagjaiból álló csoport útjának célja Krakkó és környéke látványosságainak megismerése. Még egy kis idő és hamarosan elérjük a szlovák-lengyel határt ahol csaknem kétórás tartózkodás közben volt idő arról elmélkedni, milyen is lehetett ez a határ mondjuk 100 évvel ezelőtt. AMI MÁS, MINT NÁLUNK Az egész napi út fáradalmával érkeztünk a Dobczyce-i víztározóhoz ( Krakkó vízellátásának egyik alap-vízbázisa), illetve a mellette lévő szállodához, ahol a közel ötven fős csoport kétszemélyes szobákban helyezkedett el. A szálloda déli irányú ablakaiból nagyon szép kilátás nyílt a közelben lévő víztározóra, illetve a távolabb lévő Kárpátok vonulatára. Számomra, de gondolom minden Lengyelországba látogató magyar ember számára érdekes látvány, hogy a falusi, kisvárosi településeknél nem található a hazánk településeinél kialakult, zárt belterülettel rendelkező települési mag. A lakóházak egymástól kisebb-nagyobb távolságban helyezkednek el. Egy-egy dombtetőről körülnézve szinte minden négyzetkilométernyi területen lehet egy-két-három lakóépületet látni. Ügy tetszik, mintha az egész terület be lenne építve. A lakóházakhoz általában nincsen szilárd burkolatú út kiépítve, pedig egy-egy lakóépület több kilométerre is lehet az aszfaltos úttól. Télen - kaptuk a tájékoztatást idegenvezetőnktől - minden tulajdonos maga gondoskodik a hó eltakarításáról. A közmű kiépítettségről nem volt egyértelmű a tájékoztatás. A gyermekek iskolába járása vagy a bevásárlás nem egyszer több kilométeres gyalogtúrát jelent. KRAKKÓ VÍZIKÖZMŰVEI Később Krakkó város vízellátásával ismerkedünk. Krakkó 800 ezer lakosú város, Lengyelország uralkodóinak székvárosa, ősidők óta lakott hely. A XII.—XVII. században az ország fővárosa. A város ivóvizét több vízbázisból kapja. Ezek közül a legnagyobb a már korábban említett Dobczyce település melletti tározó, melynek 127 millió m3 vizéből 2,0 m3/s tisztított vízmennyiséget juttatnak a városba egy 1,4 m illetve egy másik 1,0 m átmérőjű vezeték segítségével. Ez a vízmű (a neve Raba) biztosítja a város vízhasználatának 52%-át. A többi vízmű a város ellátásából a következők szerint részesedik: Rudawa 24%, Dlubnia 14%, Sanka 8% és a Mistrzejowice 2%. A város modern vízmüvének kiépítését 1901-ben kezdték. Azóta a fejlődés során 1955-ben a Rudawa, 1957-ben a Sanka, 1960-ban a Dlubnia, míg 1974-ben a Raba L, majd 1987-ben a Raba II. vízbázisok léptek üzembe. Krakkó város szennyvíztisztítási rendszere most van kiépítés alatt. Jelenleg a szennyvíztisztító telep mechanikai fokozata üzemel, a biológia és a kémiai fokozat kiépítése a jövő feladata. Meglepőnek tűnt számunkra (ám számukra természetes) hogy a szennyvízelvezetés egyesített rendszerű. A DOBCIYCEI VÍZTÁROZÓ Néhány szót érdemes szólni a Dobczycei víztározóról is. A tájékoztatás szerint a Raba vízfolyás elzárásánál lévő vízgyűjtő terület 691 km2. A tározó területe normális üzem esetén 950 ha, a felfogott vízmennyiség 127 millió m\ melyből 84,7 millió m’ hasznosítható. Maximális duzzasztás 30,6 m. A vízgyűjtő területből 53% mezőgazdasági művelésű, erdő 44% és a települések 1,6%-ot tesznek ki. A tározó vizének védelme érdekében a tározó terében semmilyen más vízhasználat (pl. halászat, horgászat, sport) nem engedélyezett. A tározóra vonatkozó adatok közül több meglepőnek tűnik: 691 km2-en 127 millió m3, víztömeg, az átlagosnak mondott 10,6 m3/s vízhozam, a 30,6 m duzzasztás a magyar viszonyok között ugyancsak nagy értéknek tűnnek. (Összehasonlításként: A veszprémi Séd 500 km2-es vízgyűjtője nagyságrendben közelíti, a közepes vízhozama az 1,5 m3/s értéket sem éri el, a tervezett márkói tározó 10 millió m3 körüli vízmennyiséget jelentett volna). KRAKKÓ Krakkó városáról sokszor, sokan és sokat írtak, de azt hiszem mindig más és más látnivaló ragadja meg a látogatókat. A főtér a posztócsarnokkal, a várostoronynyal, a tér sarkában lévő Mária székesegyházzal (innen került a pápai trónra az egyház mai feje); a Visztula partján, az árvízvédelmi töltés gyepén pihenő (alvó) emberek, (a parkban sétáló, pádon ülő, beszélgető, olvasó embereket látva elgondolkodhatunk azon, mennyivel nyugodtabbnak látszanak ezek az emberek, mint kis hazánkban); a mindmáig megőrzött Báthory István vagy Sobieski János és a többi történelmi személy sírjának épsége; a templomban Hedvig királynőnek (Nagy Lajos királyunk lánya) a sírja; Megható és torokszorító is volt, ahogy a gyerekek próbáltak helyt adni és ahogy ránk néztek. Azt hiszem, hogy a világon nincsen olyan ország, ahol a magyaroknak ilyen tiszteletet adnak. E néhány szóban vált igazán élővé a szállóige: „Wengry-Polski dva bratanki.” A Wawel-beli séta alkalmából megmásztuk a Zsigmondról elnevezett harangtorony lépcsőit, a hölgyek sorban megérintették a nagyharang fényesre koptatott nyelvét (aki megérinti, hamarosan férjhez megy — tartja a legenda). A séta végén szinte felüdülést jelentett a tüzet okádó sárkány, mely - csodálatos módon csak akkor fújta a lángokat, ha hölgytagjaink álltak mellette. HAZAFELÉ Hazafelé rövid időre megálltunk Zakopánéban, ahol a csodálatos környezetben meglehetősen disszonánsán hatottak a nemzetközi üdülőhelyhez nem illő vásárosok. Kárpótolta a társaságot a Zakopánétól néhány kilométerre lévő falu, amelynek házait fagerendákból építették. A falumúzeum épülete 1792-ben készült. Mindezekből látható, hogy mind szakmai, mind egyéb szempontból nagyon tanulságos és szép programon vettünk részt. Köszönet ezért a Területi szervezet Titkárának, Török Tibornénak, Szentgyörgyi Ferencnek és lengyel származású feleségének, aki kedves történeteivel tette emlékezetessé az utazást. Dr. Kaliczka László 9
