Víztükör, 2001 (12. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám
Szepezsy Árpád mérnök, Vámosatyán és Barabásban Csermák Béla mérnök, Tivadarban és Tarpán Komád Rudolf vezető technikus irányították. A tiszabecsi Batár töltésszakadás elzárási munkáit Tarnótczky István vezető technikus, majd Schuszter Ferenc főmérnök, a tiszakóródi Tisza-töltés átvágás ideiglenes elzárásának munkáit Markó Jenő főmérnök és Ihnatisin Endre technikus, végleges elzárását Komád Rudolf technikus, a tivadari szakadás elzárási munkáit, jászolgáttal Smitz Ervin főmérnök, végleges elzárási munkáit Schuszter Ferenc főmérnök vezették. A tivadari töltésszakadás méretére jellemző, hogy a 100 m hosszú szakadás 60 m-es középső szakasza mintegy 12 m-rel mélyült a töltés-korona alá; legmélyebb pontja a 102,20 m A.f. mélységet érte el úgy, hogy a szakadás fenékszintje a 370 m-re lévő 106,18 m A.f. 0 pont magasságú mérce 0 pontja alá mosódott 4,0 m-re, tehát valószínűleg a régi meder fenékszintjét érte el. A 100 m-es szakadás elzárásba az árvíz levonulása után 1948. március-májusban 100.000 m3 földet építettek be. Az árvíz hidrológiai értékelése A Vízrajzi Intézet 1948. évi adatai szerint a Felső- Tiszán a tiszabecsi vízmércén az addigi legnagyobb víz-szint 1933-ban 535 cm volt. Emellett a vízállás mellett 2.900 m3/s vízhozam folyt át a folyó keresztmetszetén. Az árvíz levonulását követően a Vízrajzi Intézet megállapította azt is, hogy ha a felsőbb szakaszon gátszakadás-ok nem következtek volna be, úgy a Tisza árhulláma Tiszab ecsnél 1947. december 31-én 670 cm-es vízállással, tehát az addigi maximum fölött 135 cm-rel tetőzött volna és ez esetben a folyó vízhozama 4.000 m3/s lett volna. A tiszai töltések mind a bal, mind a jobb parton az 1933. évi észlelt LNV fölött 1 m-rel magasabbra, tehát a tiszabecsi 635 cm-nek megfelelően lettek kiépítve. Amennyiben tehát az 1947. december 29-31 -i rendkívüli árhullám a folyó medrében ért volna Tiszabecshez, akkor mindkét oldali töltésen, — mind a Tiszaszamosközi, mind a Bereg-vármegyei társulat töltésén — teljes hosszban legalább 35 cm magasságban ömlött volna át az árvíz. Ebben az esetben az elöntött területek nagysága a ténylegesen kialakultnál sokkal nagyobb lett volna. Az 1947 szilveszteri tiszai árhullám hidrológiai okai közül figyelemre méltó, hogy az áradás rendkívül hirtelen és heves volt, intenzitása a napi 300 cm-t is elérte. A szovjet területen bekövetkezett bal parti gátszakadások hatalmas területet öntöttek el, nagyobbrészt Magyarországon. A később bekövetkezett tivadari gátszakadások az árvíz tetőzés hidrológiai paramétereinek alakulása szempontjából — súlyos következményeik ellenére — nem voltak jelentősek, mert a tetőzés környezetében következtek be. Annak ellenére, hogy Tiszabecs felett a gátszakadás folytán még a tetőzés előtt hatalmas víztömegek zúdultak ki az árvízi mederből, az árvíz Tiszabecsnél 65 cm-rel, Tivadarnál 60 cm-rel múlt felül minden addigi árvízszintet, Vásárosnaményníl pedig csak 12 cm-rel maradt az eddig észlelt legnagyobb vízállás alatt. Lejjebb, a mellékfolyók lényegesen kisebb áradásai következtében az árhullám ellapult. Az árvízhozam példátlan megnövekedésének (az 1933. évi 2900 m3/s-ról az 1947. évi számított 4000 m3/s-ra) fő oka elsősorban az időjárási viszonyoknak az áradás időpontja körüli rendkívül kedvezőtlen alakulása volt. Ezt a rendkívüliséget a példátlan december végi felmelegedés, a vele járó olvadás és a szokatlanul nagy csapadék jellemezte. A szélsőséges időjárási viszonyok ilyen összetalálkozása okozta azt, hogy a vízgyűjtő területen a lefolyás minden addig ismertet felülmúló mértékű volt. Az előzőleg átfagyott talaj miatt a lefolyási hányad is az ilyenkor — tartós fagy utáni hirtelen olvadáskor - szokásos szélső értékét érhette el. Ez a két körülmény együttesen a fajlagos vízszállítás megnövekedését okozta. Ugyanakkor a katasztrófa csak részben írható a rendkívüli időjárási helyzet terhére. Része volt benne annak is, hogy a Tiszabecs feletti öblözetek 1940-ben elkezdett betöltésezését a háború miatt nem követte a lejjebb csatlakozó folyószakasz töltéseinek megerősítése. A levonuló árhullám magassága lényegesen meghaladta az azon a Tisza-szakaszon előfordult 1869., 1888. és 1933. évi maximális vízszinteket. Az 1947-48. évi árvizet ezért a továbbiakban mértékadó árvíznek tekintették. A közvetlenül észlelt és rögzített tényleges árvízszintet a tetőzés előtt bekövetkezett gátszakadások számított hatásával korrigálták és azt a számított mértékadó vízszintet határozták meg, amelyet az árvíz gátszakadások bekövetkezése nélkül ért volna el. Ennek alapján 1949-től a Tisza magyarországi felső szakaszán - Lánya felett - az 1947 szilveszteri árvíz számított vízszintjét tekintették mértékadónak. Az árvíz értékelése a védelmi rendszer fejlesztése szempontjából 1947/48 telén 55.000 k. holdnyi - inkább külterjes jellegű művelés alatt álló — hazai terület került víz alá a tél közepén (ebből 25.000 k. hold szántó, 30.000 k. hold pedig rétlegelő volt). A becsült átlagos fajlagos kár 1190 Ft/hold volt a szántók és 360 Ft/hold a rétlegelők esetében, vagyis a mezőgazdasági kár összegét Babos több mint 40 millió Ft-ra becsülte. Ehhez járult hozzá a 661 összedőlt vagy súlyosan megrongálódott épület, a tönkrement utak, összeomlott vagy megsérült számos híd miatt - akkori becslés szerint - további 20-30 millió Ft kár. Ezzel szemben a magassági és keresztmetszeti hiányos töltéseknek olyan mértékű megerősítése, amely még ennek a kivételesen magas árvíznek a kivédését is lehetővé tette volna - az egykori vélemények szerint — már 16 millió Ft-ból fedezhető lett volna. A Felső-TiszAn 1947-48 fordulóján végigsöpört árvíz a század addigi legnagyobb ilyen katasztrófája volt azon a vidéken, de talán az egész magyarországi Tisza-völgyhen is. Lászlóffy Woldemár Tisza monográfiájában 1982-ben arról írt, hogy - a hézagos adatok ellenére — megállapítható, amíg 1851-1900 közötti félszázad folyamán 130 tiszai gátszakadás és 35-nél több magasparti átömlés volt, és 11 alkalommal öntött el a folyó 50 ezer hektárt meghaladó területet, századunk első feléből 16 tiszai gátszakadást és magasparti átömlést tartunk nyilván (közülük 6 idegen területen volt). A hazai területen történtek közül 3 szakadás 1947 szilveszterén Tivadarnál következett be (kettőt sikerült el is zárni), a további 7 pedig kisebb jelentőségű átömlés volt. így a tivadari gátszakadás, amely a beregi öblözetet elöntötte, az évszázad egyetlen jelentős hazai tiszai gátszakadása volt. Az elöntött terület - a mellékfolyók töltésszakadásainak következményeit is számításba véve, az 1947. évi ár7
