Víztükör, 2001 (12. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 1. szám
lajvegyész, műegyetemi tanár. A hazai talajtan kiválóságának, Sigmond Eleknek közeli munkatársaként részt vett az ország talajtani térképezésében és behatóan foglalkozott a talajok vízháztartásának vizsgálatával. Az öntözés és lecsapolás szempontjából fontos összefüggéseket tárt fel a talajfajták fizikai tulajdonságai valamint nedvszívó képességük között. A Magyar Talajtani Társaság egyik alapítója és első elnöke volt. (Budapest hunyt el, 1945. január 2-án.) 1901. március 20. Ezen a napon hunyt el Budapesten Fodor József orvos, egyetemi tanár, akadémikus, nemzetközileg elismert higiénikus. A levegő, a talaj, a víz szennyeződésével kapcsolatos kutatásai a legismertebbek. Markusovszky Lajossal együtt megalapítója volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. Munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a főváros vízellátásának és csatornázásának akkor legkorszerűbb megoldásához. (Lakócsán született, 1843. július 16-án.) 1926. Az ez évi dunai árvizet rendkívüli, majdnem 100 napos tartóssága tette emlékezetessé. A Szigetközben az áteresztő altalaj miatt nagy kiterjedésű fakadóvíz elöntések, a jugoszláv Duna-szakaszon az országhatár és a Dráva-torok között gátszakadások keletkeztek. A felelősséggel kapcsolatos jugoszláv-magyar vita lezárása érdekében Benedek József végzett első alkalommal tudományos tanulmányokat az árvízszint rekonstruálására. 1926. Megépültek az első elektromos hajtású belvízi szivattyútelepek a Taktaközi Belvízlevezető Társulat területén Taktaföldváron. 1926. A kultúrmérnöki intézmény az I. világháborút követően ismét megkezdte a vízmosás-megkötési munkálatokat a szekszárdi Sió szabályozásával. 1926. Gyulán, Csige Varga Antal szerkesztésében megjelent a „Békés-bihari árvízkönyv”, amely az 1925- évi árvíz körülményeit dolgozta fel. A könyv kiadásáról az árvízkárosultakat segélyező bizottság döntött. 1926. február 8. Ezen a napon született Budapesten Krempels Tibor, Állami-díjas mérnök, nagyobb vízépítési műtárgyak, regionális vízművek tervezője, az általános geotechnikai munkálatok szakértője. (Budapesten hunyt el, 1985. július 20-án.) 1951. Az 1950-es évek iparosításával párhuzamosan növekedett a szennyvíztisztítás jelentősége; az első nagyobb szennyvíztisztító telepet az 1951-ben létesült Várpalotai Víz- és Csatornamű Vállalat építette, a városi csatorna-hálózat számára pedig Dunaújvárosban építették az első tisztítótelepet. 1951. A Balaton feliszapolódásával kapcsolatos negatív tapasztalatok nyomán a Zala folyón az első hordalékvizsgálatokat a vízrajzi szolgálat munkatársai Bogárdi János irányításával kezdték meg és folytatták egészen 1953 végéig. A hordalékvizsgálatokkal párhuzamosan kezdődtek meg a Zalán a vízhozammérések a folyó fenékpusztai szelvényében. 1951. Az átszervezés során létrehozott siófoki Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal fő feladata a balatoni vízügyi igazgatás és vízimunkák felügyelete lett. A hivatal 1954-ig működött ebben a szervezeti formában. 1951. február 1. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal vízgazdálkodási körzeteiből árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatalokat szerveztek, amelyek a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt működtek. Ezzel egyidőben földművelési tárca felügyelete alatt megszervezték a kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalokat. E rövid ideig fennálló szervezetek az állami vízügyi igazgatás egysége felbomlásának következtében jöttek létre, s 1953-ban, az Országos Vízügyi Hivatal megalakulásával meg is szűntek. 1951. február 28. Az 58. MT.sz. rendelet alapján megszüntették az egységes vízügyi szolgálatot és a teljes vízügyi feladatkört felosztották a különböző minisztériumok között. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal feladatköre az árvízvédelem és folyószabályozás tekintetében a közlekedési tárcához került át, a belvizekkel, az öntözéssel és a mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatos feladatok a földművelésügyi minisztériumhoz kerültek, a belügyi tárca felügyelte a vízellátás-csatornázást, míg a vízerő-hasznosítás feladatát a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium kapta. Ezzel egyidőben megszűntek a vízgazdálkodási körzetek és árvízvédelmi és folyamszabályozási-, ill. kultúrmérnöki hivatalok létesültek. 1951. április 1. Megalapították a hazai vízépítkezésekben később kiemelkedő szerepet játszó Vízügyi Építő Vállalatot Berkó Géza igazgatása alatt. Működésének első évtizedében a Vállalat legjelentősebb munkája a Tiszalöki Vízlépcső építése volt. 1976. Elkészült Csongrád megye vízrendezési terve. Tekintettel arra, hogy a megye területének több mint a fele a tiszai mélyártérben fekszik, az 1960-as évek közepe óta súlyos belvízkárok érték az itteni mezőgazdaságot. A vízügyi igazgatóság elkészítette a belvízrendezési tervet és programot, amely többek között a belvízlevezető csatornahálózat sűrűségét az addiginak (0,63 km/km2) háromszorosára kívánta emelni. 1976. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a 84.409/1976.sz. határozatában a Vízkutató és Fúró Vállalat tevékenységi körét kiegészítette a gyógy- és ásványvíztermelés, palackozás, forgalmazás, valamint a gyógyiszap-termelés és forgalmazás biztosításával. 1976. január 5. Ezen a napon hunyt el Budapesten Horváth József gépészmérnök. (Budapesten született 1891. január 7-én) Oklevelét a Műegyetemen szerezte. A második világháború után irányította a közművek újjáépítését. Tervező, kivitelező és szervező munkájával a jobb vízellátást és csatornázást szolgálta. Érdemeket szerzett a Balatonvidék közművesítésében. 1976. január 26. Ezen a napon hunyt el Lisszabonban Bilkei Pap Lajos orvos, balneológus, egyetemi magántanár. (Mórágyon született, 1894. január 30- án.) 1934-1945 között a Székesfővárosi Gyógyfürdők igazgatója. Nevéhez fűződik Budapest fürdővárossá fejlesztésének első kísérlete. 1976. április 1. Hatályba lépett a parlament által március 19-én elfogadott „Az emberi környezet védelméről" szóló II. törvény, amely megerősítette a szennyvízbírság jogintézményét, sőt az intézkedési tervről szóló kormányhatározat a bírságolást a környezetvédelem eddig nem szabályozott területeire is kiterjesztette. 1976. április Az MTA Biológiai Kutatóintézetének (Tihany) vezetésével balatoni fitoplankton vizsgálatokat kezdtek. Az 1977-ben lezárt munka során megállapították, hogy a fitoplankton egyedszáma a tó Szemesi- és Siófoki-medencéjében nagyságrenddel haladja meg az egy évtizeddel korábbi értéket. Az eredmények arra utaltak, hogy mindkét medence a megengedhetőnél több tápanyag terhelést kapott. A Keszthelyiöbölben végzett korábbi kutatások során azt tapasztalták; az algásodás annyira gátolta a fény behatolását a vízbe, hogy két méter mélyen már alig volt fotoszintézis. Összeállította: Fejér László 13
