Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 5. szám

MAGYARORSZAG AZ EZREDFORDULÓN STRATÉGIAI KUTATÁSOK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN A HAZAI VÍZGAZDÁLKODÁS STRATÉGIAI KÉRDÉSEI Meghívót kaptunk a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Közlekedési és Víz­ügyi Minisztérium közös rendezésében 2000. szeptember 27-én az MTA szék­hazában tartott VÍZGAZDÁLKODÁS '21 tudományos rendezvényre, a hazai víz­­gazdálkodás stratégiai kérdéseit bemu­tató előadói ülésre. A Magyar Tudományos Akadémia stra­tégiai programjában hazánk kulturális, társadalmi, gazdasági és környezeti jö­vőképét felvázoló kutatások körébe il­leszkednek a hazai vízgazdálkodással foglalkozó elemzések is. A vízgazdálko­dás hagyományos ágai (vízkészlet-gaz­dálkodás, árvízvédelem, területi és tele­pülési vízgazdálkodás) mellett a kutatás kiterjedt a víz és a társadalom kapcsola­tára, a vizekkel való gazdálkodás során felmerülő ökológiai és természetvédel­mi kérdésekre, a vízgazdálkodás nem­zetközi kapcsolataira, az EU csatlako­zásból adódó feladatokra, az éghajlat-változás esetleges következmé­nyeire is. Először a csurgói híres gimnázium, majd a székesfehérvári kezdeti vízügyes (1942-43), később a háború katonaévei (1943-46) érlelték igazán felnőtté, de a háború utáni néhány esztendő (1946- 48) történései tanították meg arra, hogy az élet kemény kitartást és elszántságot követel. A “vizes” kapcsolat már a kezdetek so­rán létrejött és haláláig tartott. A hábo­rú ugyan kissé meghosszabbította a be­tanulási időt, de ez nem volt hiábavaló. A program vezetője, Somlyódy László akadémikus volt, a kidolgozásban pe­­dig egyetemek, kutatóintézetek és egyéb intézmények mintegy hetvenöt szakem­bere vett részt. Az egyes témakörök szintetizáló tanulmányai és a program eredményeit összefoglaló tanulmány ki­lencven háttértanulmányra támaszko­dik. Az egynapos konferencia célja a kétéves kutatás legfontosabb eredményeinek és a hasznosítás lehetőségeinek a bemuta­tása volt. A vízügy vezetése hamar felismerte Kiss József vezetőkészségét és szakmai elhi­vatottságát. így válhatott sok jó munka végzőjévé, sok döntés részesévé és - ke­vés ember mondhatja el magáról - so­kak példaképévé a fegyelmezett munka­végzés és a derűs órák során egyaránt. Még meglévő hajóinkon félárbocon a zászló. Gyászolnak a rokonok, a kollé­gák, a barátok. Kiss József hajóskapitány áthajózott az égi vizekre. I A HAJÓSKAPITÁNY KISS JÓZSEF 1922-2000. Traditio Humana Alapítvány Jász-Nagykun-Szolnok Megye Múzeumaiért gondozásában és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága millenniumi kiállításához kapcsolódóan megjelent "A Tiszavölgy: fajtánk bölcsője" Ezer év a Tisza mentén című kiadvány Szerkesztőbizottság: Bellon Tibor - Gulyás Éva - Kertész Róbert - Sári Zsolt - Szabó László - Vadász István Felelős szerkesztő: Sári Zsolt Felelős kiadó: dr. Kertész Róbert megyei múzeumigazgató 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom