Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 3. szám
UJJAALAKULTAK AZ MTA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGAI Az 1999 májusában megkezdődött akadémiai tisztújítások utolsó lépcsőjeként az elmúlt hónapokban újjáalakultak az MTA tudományos bizottságai. A vízzel, a vízgazdálkodással az MTA keretei között három tudományos bizottság és egy albizottság foglalkozik. E bizottságok 15-20 tagúak, tagjai a szakterület akadémiai rendes és levelező tagjai, valamint a tudományos minősítéssel rendelkező akadémiai köztestületi tagokból választott személyek. A Földtudományok Osztályának és a Műszaki Tudományok Osztályának közös bizottságaként működik a 18 tagú Hidrológiai Tudományos Bizottság, amelynek elnöke dr. Alföldy László, a földtudományok doktora, titkára dr. Szlávik Lajos, a VITUKI tudományos tanácsadója. A Műszaki Tudományok Osztályának keretei között működik a Vízgazdálkodástudományi Bizottság, amelynek elnöke dr. Bakonyi Péter, a VITUKI vezérigazgatója, titkára dr. Józsa János, a BME docense. A Vízellátási és Csatornázási Albizottság elnöke dr. Öllős Géza emeritus professzor, társelnöke dr. Varga Miklós, az OVF főigazgatója. A Mezőgazdasági Tudományok Osztályának keretei között működik a Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottság, amelynek elnöke dr. Cselőtei László akadémikus, titkára dr. Vermes László, a Szent István Egyetem professzora. Dr. SzL. EGY CSALLÓKÖZI VÍZIMOLNÁR VISSZAEMLÉKEZÉSEI Ne legyí te mónár. ott csak megromótiá! Halra vizet inná, s az rosszabb a bornál. (Mondóka) 2. rész Beszéljen most már a legilletékesebb, mégpedig a hetvenkilenc éves Töltéssy Mihály, az egykori vízimolnár! — 1899. február 3-án születtem az ön szülővárosában, Komáromban, és 1914-ben álltam be dunai molnárnak Tárnokék malmába, és egészen 1950-ig molnárkodtam. — Hányán voltak és naponta hány órát dolgoztak akkor egy-egy ilyen dunai malomban? — teszem fel neki a következő kérdést, és szorgalmasan jegyzetelek. — Egy rendes malomban négy-négy ember dolgozott és hogy mennyit, azt ma már nem is akarják elhinni a fiatalok: napi tizennyolc órát! — Jól hallotta, annyit bizony! Éjfélkor felkeltettek minket a bennvalók, akkor hajnali hatig őrlöttünk. De akkorra már a bárkába is beraktunk 60—70 zsákot. Ezzel Orsújfaluról leeveztünk Komáromba (ez 6-7 km), ott kirakodtunk, majd a bárkát — árral szemben — láncon visszahúztuk a malomhoz... — Volt egyáltalán szabadnapjuk? — Csak a jeles napokon álltunk, vagy akkor, amikor a jég már kinyomott bennünket. Egyébként mindig dolgoztunk, mert őrleni való állandóan volt. Háromhetente volt egy-egy nap szabadságunk. — A mai ember már nem vállalna ilyen munkát, szórakozásra nem sok idejük maradt... — A fiatalság akkor is megkövetelte a maga jussát, s azért a szórakozásból sem maradtunk ki. A tizennyolc órás munka után még bementünk a faluba vagy a városba, hogy kiszórakozzuk magunkat. — Mi volt a fizetség a rengeteg munkáért? — Mi részre dolgoztunk, ez azt jelenti, hogy minden kilencedik zsák a miénk volt. Ha volt kilenc mázsa vám, ebből négy volt a segédeké (négyen voltunk), öt pedig a gazdáé. — Erről a vámról mondjon valamit! — Akkor a gazdák nem fizettek az őrlésért. Minden mázsából tizenhárom kilót számítottunk le. Tíz kiló volt a vám és három kiló az elporlás. — Kifizetődött ennyiért napi tizennyolc órát dolgozni? Nem akadt volna akkoriban is könnyebb és jobban fizetett munka? Mihály bácsi nevetett és kortyintott a borából: — Hiszi, nem hiszi, akkoriban egy molnárlegény többet keresett, mint egy-egy 60-70 holdas gazda!... Hiszen a kapott lisztet mindjárt pénzzé is tehettük. Ekkor azonban közbeszólt Mihály bácsi csendesen varrogató felesége: — Azt is mondd el, Mihály, hogy milyen nagy huncutok voltatok a magatok idejében. Őrlés közben le-leült hol egyikük, hol másikuk a sajtárra, s mivel fáradt, meg álmos volt, mindjárt bóbiskolni is kezdett, lelecsuklott feje a mellére. Ilyenkor a társai, bár jól tudták, megkérdezték tőle: — Hé, pajtás... ! Kivegyük a vámot a lisztből? Megvárták, amíg a bóbiskoló feje előrebukott, s ezt igenlésnek vették. — No, akkor most kivesszük! — nevettek öszsze, s ki is vették belőle - másodszor ezek a betyárok. De javukra legyen mondva, hogy mindig csak a legfukarabb nagygazdák lisztjét dézsmálták így meg... Az öreg molnárnak nevetésre húzódott a szája, de tettetett haraggal rámordult a feleségére: — Asszony, eleget beszéltél, most már csak a munkádra legyen gondod! — Igaz-e, Mihály bá, hogy a vízimalomban őrölt liszt sokkal jobb volt annál, mint amit a gőzmalomban őröltek? — Igaz bizony! Mi akkor egy mázsa búzából csak hatvanöt kiló lisztet őröltünk, a többi takarmányliszt és korpa volt. Ezért ragaszkodott mindenki a dunai liszthez. Gazdámnak, Tárnok Dezsőnek legalább egy tucat malma kelepeit akkoriban a Dunán. Meg is gazdagodott belőlük, milliomos volt abban a világban. Minden jobb környékbeli péknek ő szállította a lisztet... — Ma mennyi lisztet őrölnek a modern malmok egy mázsa gabonából? — Ügy körülbelül nyolcvan-nyolcvanöt kilót. Akkor is ennyit őröltek a gőzmalmokban, s ezért volt más a liszt minősége, no meg természetesen az is, amit belőle sütöttek vagy főztek! Meg aztán nem árt, ha tudja, hogy a gőzmalmokban vizezték is a lisztet, hogy többet nyomjon... Meg forrón őröltek, s azt a búza sikér tartalma sínylette meg! (Ő igazán tudhatta, hiszen néhány évig dolgozott szárazmalomban is.) (Folytatjuk) N. László Endre 19
