Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 2. szám
EGY CSALLÓKÖZI VÍZIMOLNÁR VISSZAEMLÉKEZÉSEI Ne legyí te mónár. ott csak megromóná! Halra vizet inná, s az rosszabb a bornál. (Mondóka) 1. rész ÉL MÉG ITT EGY VÍZIMOLNÁR. Bevezetés egy ősi szakma rejtelmeibe Csallóközben, pontosabban pedig Aranyoson jártomban-keltemben, meghallottam, hogy él még ott egy öreg vízimolnár, Töltéssy Mihály.- Hozzá menjen el! Tud az mindent a vízimolnárságról, de még sok másról is - mondta Zsemlovics Imre, az utolsó igazi csallóközi aranyász. Én pedig megfogadtam a tanácsát, hiszen éveken keresztül csak okos szót hallottam tőle, s nem csupán a keze, a szava is aranyat ért. De nem siettem el a dolgot. Mivel tudatlanul nem akartam beállítani Mihály bácsihoz, először alaposan körüljártam a témát. Elolvastam mindent a vízimolnárokról, amihez csak hozzájuthattam, de csalódnom kellett, amikor az egykori Komárom megye vízimolnárainak legrégibb nyomait kezdtem kutatni. Hamarosan rájöttem arra is, hogy miért. Volt ugyanis Komáromnak a 18. században egy Zámory nevezetű alvárkapitánya. Bolond, nagymérgű ember lehetett, mert amikor egyszer összeveszett a megye uraival, fogta magát és felgyújtotta a megyeházát. Oda is lett a gazdag levéltári anyag mindenestől! Ezért hiányoznak a nagy múltú vízimolnárság legrégibb nyomai ebben a megyében! A tudós Fényes Elek munkájából azonban mégiscsak sikerült valamit megtudnom: "... Az ide való molnárok szinte híres lisztjeikkel, melyből a híres komáromi fejér cipó sül, messze vidékre kiterjedő kereskedést folytattak, s mondhatni, hogy gabona, fa, lisztkereskedésből Komárom város lakói közül legtöbben meggazdagodtak... A megyében volt 250 molnár, nem számítva a legényeket, és a malmok között derék többkerekű malmok találtatnak. Jelesen Komáromban van 36 dunai malom. Dunai malmok vannak még (az egykori csallóközi járásban) Kolos-Némánál..." - írja Fényes Elek a múlt század közepén, így volt ez akkor, de mi volt korábban? Nem véletlenül mondják, hogy aki keres, az talál! Sikerült is régebbi nyomokat találnom a malmokkal és a vízimalmokkal kapcsolatban. Megtudtam például azt, hogy a 15. században (és már korábban is) a malmok ugyanúgy menhelyek voltak, mint a templomok. Ha egy-egy üldözött bemenekült a malomba, azt nem lehetett bántani, elhurcolni. Persze csak addig, amíg ki nem jött onnan. Többnyire a vármegyével nem nagyon rokonszenvező molnárok vízen szöktették meg az ilyen üldözötteket... Ezt nevezték akkoriban "malombéli bújdosásnak". A természeti feltételek lassú, de megállíthatatlan változását nyomon követte az ipar, így a malomipar elterjedése az addig vizek uralta országrészben, a Csallóközben is. A 16. és a 17. században azonban a vízimalmokat egyszerűen ráépítették a folyókra, s csak jóval később építettek hajómalmokat. Ez utóbbiaknak óriási előnye volt az, hogy így a vízimalom a kedvező vízhozam, vízsebesség és a parti viszonyok kihasználása céljából, egyik helyről a másikra vándorolhatott, áradások vagy a fagyok és jégzajlás alkalmával pedig biztonságos helyekre vontathatták őket. Ezeknek a vízimalmoknak túlnyomó többsége az Öreg- és Kis-Dunán, valamint a Vág folyón volt. Igaz, hogy a Csallóköz belterületén is voltak itt-ott vízimalmok, de ezek - az öregek szerint - nem voltak az igaziak! Egyáltalán nem véletlen, hogy nem csupán a környék népe, hanem maguk a molnárok is általában csak "pokolidő malmoknak" nevezték őket. Hogy miért? Hát azért, mert csak gyors hóolvadás, felhőszakadás, hosszú esőzések és árvizek alkalmával forogtak a kerekeik. Kérdés, hogy szélmalmok voltak-e a Csallóközben? Ha sok nem is, de azért akadt belőlük néhány, mégpedig inkább Közép- és Felső- Csallóközben. valójában ezeknek ott nem volt hagyományuk, nem vetekedhettek a vízimalmokkal. Ennek pedig műszaki okai is voltak! Az ellenirányú szelet nem tudták a szélmalom hajtására felhasználni, ha pedig kedvező irányú volt ugyan a szél, de jóval erősebb a kelleténél, akkor az volt a baj. A kerék forgási sebességét ugyanis nem tudták szabályozni. A szélmalom hajtóműjének nagy, erős súrlódása következtében az felmelegedett, kigyulladt és a malom leégett. Az ilyen malomtüzek aztán el is vették a csallóközi ezermesterek kedvét a próbálkozásoktól. Később az addig "csak halat, vadat és aranyat adó" Csallóköz már gabonát is termett. Egyre nagyobb területeket vettek mezőgazdasági művelés alá. Takács Sándor írja, hogy a 18. században a csallóközi emberek élelmesebbje, aki tovább látott az orránál, már arra törekedett, hogy minél jobb malmot hajtó vízhez juthasson, míg korábban halászó helyet, halastavat akart szerezni. (Folytatjuk) N. László Endre MEGEGYSZER A TISZTÚJÍTÁSRÓL Mint arról előző számunkban már beszámoltunk, 1999. november 29-én a Magyar Hidrológiai Társaság tisztújító közgyűlést tartott, ahol a következő négy évre megválasztotta a Társaság vezetőségét. A tisztújító közgyűlésen kitüntetések átadására is sor került. Azokról a kitüntetettekről és díjazottakról, akikről az átadás alkalmával fénykép is készült előző számunkban már hírt adtunk. Most a teljes listát közöljük. Tiszteleti tag: Környei László, Marcell Ferenc, Mátrai István Kvassay Jenő díj: Dr. Csanády Mihály Scbafarzik Ferenc emlékérem: Hrehuss György Bogdányfy Ödön emlékérem: Dr. Szlávik Lajos, Dr.Várszegi Csaba Pro Aqua emlékérem: Dr. Ákoshegyi György. Dr. Bartha Péter, Dr. Bíró Péter, Csath Béla, Fehér Ferenc, Gilyén Elemérné, Dr. Pásztó Péter, Dr. Pomogyi Piroska, Tiszay József, Dr. Takáts Tamás, Dr. Tóth László Dr. Szlávik Lajos 19
