Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 2. szám

A vízügyi felsőoktatás helyzete A magyar felsőoktatásban az elmúlt egy évben igen jelentős vál­tozások mentek végbe: teljesen átalakult az intézményrendszer, szá­mos reform intézkedést vezettek be, ill. ilyeneket készítettek elő. Az alábbi áttekintésben bemutatjuk a jelenlegi helyzetet, összefoglaljuk a legfontosabb sajátosságokat, megoldandó feladatokat az építőmérnök képzésben és bemutatunk további három olyan tan­széket, amely vízgazdálkodást oktat. Az áttekintés nem teljes körű, nem tér ki pl. a természettudományi karokon folyó rokonterületi képzésekre, vagy pl. a vízügyi szolgálat szempontjából rendkívül fontos hidrogeológus képzésre. Az elmúlt években sok minden történt a felsőoktatásban. Az oktatás minősége érdekében megkezdődött az oktatóhelyek és képzési szakok akkreditációja, melynek során jelentős követelményeket támasztanak a felsőoktatási intézményekkel szem­ben a tananyag korszerűsége, az oktatás személyi és tárgyi feltételei tekintetében. Az építőmérnök képzésben tapasztalható néhány törekvésről, irányzatról szólva fel kell hívni a figyelmet arra, hogy széles körűen elterjedt a környezetvédelmi képzés, környezetmérnök szakokat indítottak számos felsőoktatási intézményben. Természetesen szük­ség van ilyen szakemberekre, de sajnos ezek a törekvések azért is jelentek meg, mert ezek a szakok "divatossá" váltak. A tech­nikusképzésnél elmondott okok itt is szerepet játszottak. A sajnálatos az, hogy a képzés szakterületeinek átstrukturálódása többnyire a hagyományos építőmérnök-képzés kárára történt. Fontos viszont, hogy az építőmérnökök a korábbinál részletesebb kémiai, biológiai ismereteket szereznek. Mindennapi eszközzé vál­tak a legkorszerűbb informatikai ismeretek (CAD, adatbázis­kezelés, Internet, térinformatika). Örvendetesen javult a hallgatók nyelvismerete. A képesítési előírások szerint egyetemi mérnöki oklevelet ma már csak középfokú állami nyelvvizsga birtokában lehet szerezni. A főiskolai végzettségű mérnökök esetében a követelmény ma alapfokú állami nyelvvizsga, de néhány éven belül itt is a középfokú nyelvvizsga teljesítendő. Üj lehetőségeket, távlatokat nyit meg a felsőoktatásban oktatók és a hallgatók számára a nemzetközi kapcsolatok kiszélesedése, az elérhető ösztöndíjak rendszere. Fontos feladat a vizes ismereteket oktatók számára a tananyag egyeztetése és a tananyag-fejlesztések koordinálása. Ezen a téren jobban kellene élni az együttműködés lehetőségeivel. Az ilyen irányú munkák megkezdődtek, mert pl. az építőmérnök képzést folytató főiskolák egy PHARE program keretében egységes tanter­vet készítetek elő. Ezt sürgetőleg veti fel az a körülmény, hogy mielőbb biztosítani kell az azonos, vagy rokonterületi képzések közötti átjárhatóságot. Ennek érdekében is 2002-ig mindenütt be kell vezetni az intézményi kredit-rendszereket, amelyeket a továb­biakban egymással össze kell hangolni és nemzetközileg is el kell fogadtatni. Az utóbbi néhány évben ismét megjelent és egyre növekvő az igény a levelező képzés iránt. A levelező képzés önköltséges az arra jelen­tkező és felvételt nyert hallgatók számára. Ismét egyre több igény jelentkezik a mérnökök továbbképzése iránt, amely önköltséges szakmérnök képzés formájában valósul meg, jelenleg a BME-n és Baján. Az oktatás új irányzatát jelenti az akkreditált felsőfokú szaktan­folyami képzés megjelenése. Az ebben részt vevők a felsőfokú intézményben 1-2 éves olyan önköltséges képzéseken vennének részt, amelyek révén pl. mérnök-asszisztensi képesítést kapnának, felkészülhetnének a felsőfokú képzésre és a tanfolyam egyes tár­gyainak eredményes elvégzését a kredit rendszer révén tovább vihet­nék felsőfokú tanulmányaik során. A hallgatói létszám az elmúlt években örvendetesen növekszik. Azt tapasztaljuk, hogy fokozódott a hallgatói érdeklődés a vízügyi szak­terület iránt, emelkedtek a felvételi pontszámok. Az oktatói gárda egyre idősebb, alig számíthatunk oktatói után­pótlásra, pedig ez néhány év múlva komolyan veszélyeztetheti egyes oktatóhelyek működésének lehetőségét. A műszer- és eszközellátottság nem követi megfelelő ütemben a gyakorlati életben végbemenő technikai fejlődést, miután ezen a téren a beszerzéseket illetően jószerével csak egyetlen forrásra, pályázati pénzek elnyerésére lehet számítani. Üj szakkönyvekre, tankönyvekre, jegyzetekre lenne szükség. A vízügyi szolgálat ilyen irányú támogatása az elmúlt években jelentős volt, ezt töretlenül tovább kellene folytatni. Számos nehézséggel küszködnek a fel­sőoktatási intézmények a laboratóriumi gyakorlatok és a terep­­gyakorlatok megszervezése terén, pedig ezek visszaszorulása lényegesen visszavetheti a képzés színvonalát és gyakorlatiasságát. Jelentős feladat a kötelezően ismét bevezetett nyári gyakorlatok tel­jesítése, amelyet csak a gyakorlati élet szereplőinek segítségével, a hallgatókat fogadó intézményekkel kooperálva lehet megoldani. A felsőoktatási intézmények működési feltételei rendkívül nehezek, az intézmények, tanszékek mélyen alulfinanszírozottak, napi működési gondokkal küszködnek, tartalékaik, működési racional­izálási lehetőségeik kimerültek. Sajnálatos, hogy a normatív finan­szírozás mennyiségi szemléletre ösztönöz, ahol a hallgatói létszám a fontos, mert a pénzügyi ellátás egyedül ettől függ. A felsőoktatási intézmények előírt saját bevételeik aránya a teljes költségvetésüknek akár az 50 %-át is elérheti, amelyet fizetős képzésekből, az eszközök bérbeadásából stb. kell előteremteniük. A vízügyi és rokonterületi felsőoktatás területén javasoljuk a következőket:- Szükséges a vízügyi felsőoktatás helyzetének teljes körű átvilágítása, az emberi erőforrás-fejlesztési elgondolások, ágazati felsőfokú képzési igények megfogalmazása.- Jogi eszközökkel kell előírni a vízügyi termelő-szolgáltató-védel­­mi tevékenységét ellátók felsőfokú szakemberek megkívánt szak­mai képesítését.- Folyamatos egyeztetést és együttműködést kell folytatni a vízü­gyi képzést folytató oktatóhelyek, tanszékek között, mert a koop­eráció továbbfejlesztése lehet a kulcskérdése a gazdaság oldaláról való támogatásnak, a felsőoktatás és a gazdaság közötti kapcsola­trendszer intézményesítésének. A vízgazdálkodás oktatásában érintett hazai egyetemi és főiskolai tanszékek vezetőinek, vezető oktatóinak rendszeres találkozóin kel­lene folytatni a tapasztalatokat kicserélő, egyeztető és diszciplína fejlesztő munkát. Volt már ilyen kezdeményezés a Nemzetközi Hidrológiai Program (NHP) Magyar Nemzeti Bizottsága részéről 1998. őszén. Ebben koordináló szerepet a jövőben a Magyar Hidrológiai Társaságnak célszerű felvállalnia, amely - alapszabályának megfelelően - a hidrológia és a rokontudományai művelésére alakult társadalmi, tudományos és szakmai egyesület. Természetesen a tapasztalatcserében és egyeztetésben szerephez kell, hogy jussanak az MTA különböző szakbizottságai, a vízzel foglalkozó nemzetközi szervezetek magyar nemzeti bizottságai, az MHT társegyesületei is. Dr. Szlávik Lajos az MHT alelnöke 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom