Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 3. szám
minőségére összpontosul. Szakmai érdekeltségi, pénzügyi, vagy egyéb okok miatt még kevésbé figyeltek fel olyan alapvető kérdésekre, mint a megfigyelő-ellenőrző rendszer kialakítása, védőterület kijelölése, ivóvízbázis biztonságba helyezési tervének elkészítése, a terv megvalósítása. Az egyik kérdés azt vizsgálta, hogy a vízminőséggel kapcsolatos megállapításaikhoz a válaszolók milyen információ alapján jutottak el. A lehetséges válaszok: a személyes tapasztalat, a hivatalos szervektől kapott tájékoztatás, a lakossági bejelentés, illetve a szakszerű vegyi vizsgálat volt. Megállapítható, hogy a szakszerű vegyi vizsgálattal kapcsolatos kérdésre mindössze 30,6 % válaszolt, míg a vízminőséggel kapcsolatosan, a hivatalos szervektől kapott információt, mint forrást 66,5 % jelölte meg (ebbe beleértendők az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vizsgálatai is). Jelentős előrelépést szükséges tenni annak érdekében, hogy az önkormányzatok megfelelő információkkal rendelkezzenek. Az adatok azt mutatják, hogy a távlati problémákra, a hosszabb távú gondolkodásra és tervezésre való nagyobb odafigyelés - különösen a kisebb településeknél - a hatóságokkal való szorosabb kooperáció, a témában végzendő intenzív tájékoztató tevékenység fontos része kell legyen a vízbázis védelmi célprogram megvalósításának. Az érintetteknél ugyanis nemcsak az a fontos, hogy a települések elvileg érdekeltek a vízbázis védelmében, hanem az is fontos, hogy saját rövidebb és különösen hosszabb távú érdekeiket felismerjék. Az adatok elemzéséből megtudhatjuk, hogy a válaszolók 29,2 %-a tud olyan környezetszennyezésről, amely veszélyezteti az ivóvízellátást. Az önkormányzatok 38 %-a jelölte meg azt, hogy a környezetszennyezés elhárítására az önkormányzat már tett intézkedéseket. A vizsgálat arra is rámutat, hogy az érintettek milyen erősnek érzik a szennyezést, hogy milyen érdekeltségük van az önkormányzatoknak a környezetszennyezés elhárításában. A válaszolók 86,5 %-a jelölte meg, hogy nem tart szükségesnek különösebb intézkedéseket. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az önkormányzatok nem ismerik pontosan azokat a szükséges teendőket és költségeket, amelyek a vízbázis védelemmel kapcsolatos feladatok ellátásához fűződnek. A megkérdezettek közül kevés településen történtek eddig intézkedések a veszélyeztetett ivóvízbázisok védelme érdekében. (Csak 52 településen tervezték meg a védőterületet, 94 esetben történtek számítások, 4 esetben készítettek elő államigazgatási eljárást, mindössze 41 esetben adtak ki a védőterület kialakítására irányuló határozatot és összesen 22 esetben került sor telekkönyvi bejegyzésre is.) Ezek ismeretében különösen alacsonynak minősíthető az, hogy a megkérdezetteknek csak 13,5 %-a tart szükségesnek valamilyen konkrét intézkedést! Kedvezőbb képet kapunk akkor, ha azt nézzük meg, hogy a települések hány százalékánál tartják szükségesnek valamely részintézkedés megtételét. Az ivóvízkészlet biztonságba helyezési tervének készítését 23,1 %, az ivóvízbázis pontos feltérképezését 20 % tartja indokoltnak. Ezek fontos törekvéseket tükröző, nem lebecsülendő adatok, de megállapítható, hogy a veszélyeztetettség jellege, a probléma hosszú távú kihatásai figyelembe vételével, itt még nagyon sok a teendő. Végül az utolsó kérdéscsoportban - egy más megközelítésben - kapunk képet arról, hogy az önkormányzatoknak milyen mértékű érdekeltsége - érdeklődése - alakult ki az érintett témával kapcsolatosan. Arra a kérdésre, hogy az önkormányzat 1990 óta foglalkozott-e a település vízellátásának kérdésével, a megkérdezettek 79,5 %-a válaszolt igennel. A vízbázis-védelmi célprogram kulcsfontosságú kérdésnek tekinti a települések és az érintett vízügyi igazgatóságok szoros együttműködését. A kérdőívre adott válaszokból megtudjuk, hogy a települések több mint egyharmada, 36,6 %-a gyakorlatilag nem tart szakmai kapcsolatot az illetékes vízügyi igazgatósággal, továbbá a válaszolók 54,4 %-a szerint az illetékes vízügyi igazgatóság az elmúlt hét évben az önkormányzatot nem kereste meg! (Természetesen a vízügyi igazgatóságok a helyi vízművekkel és így közvetve az önkormányzatokkal is kapcsolatban vannak. Ez azonban nem helyettesítheti a közvetlen, operatív együttműködést.) Ez arra mutat rá, hogy a továbbiakban mindkét fél - a vízügyi igazgatóságok és az önkormányzatok - részéről kezdeményezés szükséges. Átgondolandó az is, hogy az önkormányzatok szervezeti felépítésében, belső feladatmegosztásában és témafelelősi rendszerében adott esetben szükséges "kontakt" személyek kijelölésében is lehetnek tennivalók. Valószínűsíthető, hogy egyidejűleg kell szervezetközi és szervezeten belüli lépéseket megtenni. A VIZSGÁLAT FONTOS TANULSÁGAI 1. Az ivóvízbázisok védelmével foglalkozó célprogram gazdasági, szervezeti és egyéb érdekellentétekkel, valamint a rövid- és hosszú távú problémák megoldásának ellentmondásaival terhelt. Ugyanakkor kirajzolódik, hogy minden érintett fél - vagyis a kormány, az önkormányzatok, a környezetvédelmi felügyelőségek és a vízügyi igazgatóságok, a lakosság, sőt, 5
