Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám
A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éve A vizekkel foglalkozó szakemberek 1949-ben nyilvánították önálló szervezetté a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályát, de a tudományos szerveződés gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza. A múlt század közepén megkezdett átfogó vízszabályozási munkák közel fél évszázad alatt egyre inkább megkövetelték a vizekkel foglalkozó szakemberek és tudósok közös munkáját, szakmai tapasztalatcseréjét. Kezdetben ez az önszerveződés a Magyarhoni Földtani Társulat, valamint a Magyar Mérnök- és Építész Egylet szervezeti keretein belül jött létre. Ez utóbbiban megalakított Vízépítési (vízépítészeti) Szakosztály elsősorban a vízmémököket hívta sorai közé, függetlenül attól, hogy az illető ármentesítő társulatoknál, folyammémöki-, ill. kultúrmérnöki hivataloknál, vagy éppen a vízrajzi szolgálatnál dolgozott. Aki itt tagként vett részt a társasági munkában, az gyakran tagja volt a Földtani Társulatnak is, sőt, előfordult az is, hogy a Természettudományi Társulatnál is tagként regisztráltatta magát. PÉCH József például, aki később a magyar vízrajzi szolgálat (1886) megalapítója lett, délvidéki munkálkodása során nemcsak a mérnökegylet egyetlen vidéki fiókszervezetének, a Temesvidéki Mérnök és Építész Egyletnek volt buzgó tagja, hanem egyik alapítója volt a Délmagyarországi Természettudományi Egyesületnek is. Ezekben az egyesületekben találkozhattak a „vízzel foglalkozó” mérnökök, mezőgazdák, fürdőorvosok, geológusok stb. Ahogy a szakmák és tudományok fejlődése egyre inkább specializálta a velük foglalkozó értelmiségieket, nemcsak a mérnökegyleten belül, hanem a Magyarhoni Földtani Társulat keretei között is létrejött egy szakosztály, amely a hidrológiával foglakozókat tömörítette. A Hidrológiai Szakosztályt 1917-ben Kovács Sebestény Aladár műegyetemi professzor elnökletével 82 fő alakította meg. A szakosztályi titkári teendőket a hidrológiai tudomány akkori legkiválóbb művelője, Bogdánfy Ödön látta el. A szakosztály tagjainak tudományos értekezései 1918-1920 között a Földtani Közlöny függelékeként a Hidrológiai Közleményekben jelentek meg. Ezt követően a szakosztály egy önálló folyóirat megindítása mellett döntött, így az 1928-tól visszamenőlegesen kiadott négy kötettel útjára indult a Magyar Hidrológiai Társaság mindmáig élő szaklapja a Hidrológiai Közlöny. A szakosztályi elnökök között meg kell említeni Bogdánfy Ödönt, Schafarzik Ferencet (1920-1927), Weszelszky Gyulát (1929-1939), Horusitzky Henriket (1940), Vendl Aladárt (1941-1943) és Vitális Sándort (1944-1949). A szakosztály taglétszáma 1944 végén 366 fő volt. Az 1942-ben rendezett negyedszázados jubileumra a Hidrológiai Közlöny jeles vízmérnökök, geológusok, bányamérnökök, vegyészek, orvosok előadásait adta közre hasábjain. A háborút követő időszakban a hidrológia tudományának fejlődése, a hidrológiával foglalkozó szakemberek mind nagyobb száma lassanként túlnőtte a Földtani Társulat által biztosított szervezeti kereteket. (A helyzet jellemzésére elég egyetlen adat: míg a szakosztálynak 1948 végén több mint 400 tagja volt, addig az anyaegyesületnél mindössze 230-an regisztráltatták magukat.) így nem meglepő, hogy amikor a Hidrológiai Szakosztály 1949. január 26-án tartott közgyűlésén elhatározta az önálló egyesület megalakítását, az anyaegyesület, a Földtani Társulat - alig több mint fél hónap múlva összeülő - közgyűlése jóváhagyólag vette tudomásul a szakosztályi döntést. A Magyar Hidrológiai Társaság Vitális Sándor elnöklete alatt - immár mint önálló szaktudományos egyesület - lépett még ugyanezen esztendőben a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) tagegyesületei sorába. A Hidrológiai Társaság elé nemcsak a szépen szaporodó tagság (1949 végén már 587 fő) szakmai igényeinek kielégítése, hanem a mindenkori politikai vezetés által meghatározott vízgazdálkodási célok szakmai megalapozásában való részvétel is komoly feladatokat tűzött ki. A szakmai tudományos szervezetek ugyanis nem vonhatták ki magukat az állami mindenhatóság szocialista gyakorlata alól, így bizonyos transzmisszós szerepet is vállalniuk kellett. Nem volt ez másként a Hidrológiai Társaság esetében sem. Persze ez a szerep nem volt minden esetben hátrányos a szakmai kérdésekben. A Társaságban tömörült szakemberek erőfeszítései és állásfoglalásai a különböző fórumokon hathatósan hozzájárultak például a megosztott vízügyi szolgálat egységének 1953. évi helyreállításához, a vízgazdálkodás valamennyi területének egységes fejlesztését elősegítő állami szerv, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (majd Hivatal) létrejöttéhez. A Társaság szervezetén belül folyamatosan alakuló („osztódva szaporodó”) szakosztályokban (pl. a Limnológiai, a Vízellátási és Hidrogeológiai, a Hidraulikai, a Vízépítési, Ipari Vízgazdálkodási, Szennyvíz, Balneotechnikai stb.) lezajló szakmai viták jelentős támogatást nyújtottak a Társaság elnökének, Mosonyi Emilnek vezetésével folyó I. Vízgazdálkodási Keretterv munkálataihoz. A Társaság tudományos kezdeményező kedvének bizonyítéka, hogy felismerve a Balatonnal kapcsolatos kérdések tudományos és gyakorlati jelentőségét, 1950-től rendszeresen szervezte a Balaton-program rendezvényeit, amelynek tudományos eredményeit eljuttatta az Akadémia megfelelő bizottságához, valamint az ügyben érintett kormányszervekhez. A hazai gyógyvizek és hévizek felhasználásával kapcsolatosan kialakult társasági vita ugyancsak felhívta az illetékesek figyelmét a felszín alatti vízkincs megfelelő hasznosításának kérdéseire. A Társaság kezdeményezései persze nem mindig voltak eredményesek. A hazai víziközművesítés nagyarányú fejlesztésének idején a Társaság felemelte szavát a csatornázás és szennyvíztisztás arányos kiépítésének érdekében, de a mindenkori kormánypolitika a pénzhiányra hivatkozva elvetette a Társaság javaslatait. Az évtizedek alatt kinyílt közműolló aránytalanságainak megszüntetése napjainkra maradt. A Társaság működésének számos megjelenési formája van. A leggyakoribbak az előadóülések, ezeket követi a több tudományterület szempontjait összekötő ankét, vagy az ennél is nagyobb szabású rendezvény a konferencia. A rendezvények közül kiemelkedik az 1949 óta évente megrendezett vándorgyűlés, valamint a ritkább időközökben tartott kongresszus. A nagyrendezvényeket általában tanulmányi kirándulások is kísérik. Az előadásokon kívül fontos szerepük van a társasági életben a periodikáknak. A hivatalos tudományos lap, a jelenleg kéthavonta megjelenő Hidrológiai Közlöny mellett a kisebb publikációkat és a Társaság életével kapcsolatos információkat a Hidrológiai Tájékoztató adja közre. A Társaságban napjainkban 12 szakosztály és 19 területi szervezet működik. A szakosztályok természetesen állandóan változnak, nemcsak elnevezésükben, de összetételükben is, ahogy azt a szaktudomány és a hidrológiai szakma fejlődése megkívánja. Ahogyan a Magyarhoni Földtani Társulat felnevelte a Hidrológiai Szakosztályt, amely végül önálló társasággá nőtte ki magát, ugyanúgy izmosodott meg a társaságon belül az 1958-ban onnan egyesületként kiváló Karszthidrológiai és Barlangkutató Bizottság. A ma több mint 2000 tagot számláló Társaság kiváló szakemberek vezetésével élte meg első fél évszázadát. Emlékeztetőül álljon itt az Társaság eddigi elnökeinek neve: Vitális Sándor (1949-1951 és 1961-1976), Mosonyi Emil (1951-1956), Papp Ferenc (1956-1961), Illés György (1976-1985), Bencsik Béla (1985-1990), Juhász József (1990-1996), Starosolszky Ödön (1996—). Fejér László Irodalom: Bognár Győző: A Magyar Hidrológiai Társaság megalakulása, története és szakmai tevékenysége. In.: Vitális György szerk.: A 75 éves Magyar Hidrológiai Társaság múltja és jelene 1917-1992. Bp., 1992. 16
