Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / Önkormányzati Különszám
ez kisebb kockázatot jelentene a lakosság számára, mint amit a WHO irányelv, illetve az EU direktíva határérték megállapításakor figyelembe vettek. Az Európai Unió jogrendje azonban állandó felmentés, illetve egyedi határérték adását nem teszi lehetővé. így az arzén határértékre jelenleg csak azt tudjuk ajánlani, hogy a vízművek esetében lehetséges maximális felmentési időre kérjünk átmeneti mentességet a 30 pg/1 határérték betartása mellett. Gazdaságpolitikai megfontolásból az élelmiszeripari üzemek esetében a 10 pg/1 határértéket az Unióhoz való csatlakozás időpontjától elő kell írni, különben az élelmiszeripari üzemekkel szemben hátrányos megkülönböztetés ( akár a termék szállításának tilalma ) is szóba jöhetne. A direktíva jogi szövegének átvételével is merülnek fel nehézségek. Elvi különbség ugyanis az eddigi gyakorlattal szemben, hogy a direktíva tételesen kimondja: a víz minőségét a fogyasztói csapokon kell értékelni. Eddig a szolgáltató felelőssége a vízmérővel jellemezhető pontig terjedt. A direktíva azt mondja, hogy a vízminőséget a fogyasztói csapokon kell értékelni és a vízmű vétlensége csak akkor állapítható meg, ha bizonyítható, hogy a minőség-romlást a fogyasztói hálózaton bekövetkező utólagos romlás következménye. Ám még itt is kivételt tesz a szöveg, mivel iskolák, kórházak, éttermek (általában a közintézmények) esetében a felelősség a fogyasztóhelyig terjed. Ismerve a hazai helyzetet ez utóbbi követelmény teljesítése igen nehéz lesz. Csak olyan megoldás látszik reálisnak, hogy az intézmény (kórház, iskola, szálloda) szerződést köt az üzemeltetővel a belső hálózat működtetésére és karbantartására. Az üzemeltető szervezeteknek azonban erre a feladatra fel kell készülniük. Ennél is nagyobb probléma e tevékenység finanszírozása különösen iskolák esetében, ahol a gazdasági háttér jelenleg is ige szűkös. A közegészségügyi szolgálat ( ÁNTSZ ) eddig is igyekezett fogyasztói pontokon is mintázni. A közkifolyók számának csökkenésével a hálózati pontok egy része közintézmények kifolyóira tevődött át. Most ezt a direktíva kötelezővé teszi. Indokolt ezért, hogy a fogyasztó pontokra tevődjön át az üzemeltető által végzett ellenőrző vizsgálatok jelentős része is. Tehát nem elég az, hogy a vízmű a hálózatba megfelelő minőségű vizet táplál be, az is a vízmű felelőssége lesz, hogy a fogyasztóig ne következzen be olyan minőség romlás, amely a határérték túllépés veszélyével jár. Hazánkban a mikrobiológiai paraméterek és a nitrit esetében fordul elő gyakran ilyen kedvezőtlen változás. Ezeknek a változásoknak nagy része azonban nem egyszerűen hanyag vagy nem szakszerű üzemeltetés következménye, hanem igen sok olyan vízmüvünk van, ahol a hálózatba táplált víz utószennyezésre hajlamos és ilyenkor biológiai folyamatok következtében másodlagos szennyezés lép fel. Ezek az adott vízösszetétel mellett nem előzhetők meg, legfeljebb korlátozhatók. A jövő egyik nagy feladatát fogja jelenteni ennek a másodlagos szennyeződési hajlamnak a kiküszöbölése, vagyis olyan technológiai beavatkozás, amely ezeknek a folyamatoknak a kialakulását meggátolja. A DIREKTÍVA BETARTHATÓSÁGA Egy 1977-ben készült felmérés szerint 410 település vízmüvénél a hazai szabvány határértékeit sem sikerült betartani. A direktíva szigorúbb határértékei esetében nyilván sokkal gyakoribb lesz a határérték túllépés. Az eddigiekben a legtöbb vízminőségi problémát országosan a vas és mangántartalom okozta., melynek kifogásoltságánál 50-100 %-os növekedésre kell számítani. A bakteriológiai szennyezettség esetében a telepszám indikátor paraméterré történt minősítése látszólag ugyan könnyebbséget okoz, de gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kívánt folyamatok játszódnak le a hálózatban, tehát a telepszám problémát nem lehet egyszerűen üzemi problémaként minősíteni. Éppen ezért ezzel a paraméterrel a jövőben részletesen foglalkozni kell (a másodlagos szennyeződésekkel kapcsolatban mondottak szerint is). A szintén indikátor paraméternek tekintett ammonium az a paraméter, amelynél az EU határérték bevezetése négyszeres szigorítást jelent, így az ennek meg nem felelő vízművek száma várhatóan jelentősen megnő. Előzetes adatok szerint 100 helyett mintegy 600 települést érint az ammonium határérték be nem tartása és a kifogásolt vízzel ellátottak száma az MSZ szerinti 400 ezer fő helyett várhatóan 2,3 millió fő lesz. Ez a szám a vastartalommal érintettek számát is meghaladja. A probléma súlyát és a beavatkozás sürgősségét tekintve az arzén határérték szigorítása az, amely a legnagyobb nehézséget fogja jelenteni. A korábbi 50 |lg/l-es határérték betartása érdekében másfél évtizedes vízminőség-javító program keretében 80 település vízellátását sikerült megjavítani úgy, hogy a határértéket meghaladó arzéntartalmú vizet fogyasztók száma 400 ezer főről 10 ezer főre csökkent. Az új, szigorúbb határérték azonban az előzetes felmérések szerint több mint 400 új települést érint és az azokban lakók száma 1,2 millióra tehető. Az érintett területeken olyan nagyvárosok is szerepelnek mint Kecskemét, ahol eddig nem volt arzén-probléma, vagy Békéscsaba, ahol a korábbi 100-130 p.g/1-es értéket sikerült 13-18 |Ig/l kö12
