Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 1. szám

nyörű épület-együttest a tulajdonos család már a 18. század végén egyszer szinte teljesen el­hagyta, s talán senki sem gondolt már a tervek valahai felhasználására. A töredékes tervtári anyagban csupán egy-két rajz maradt fenn ví­zi szerkezetekről: Eszterházáról csupán egy konkrét elgondolás, ami azután sokáig tévúton tartotta a kérdéssel foglalkozókat. Heinrich Turnier Budán készített, datálatlan terve egy tóból vezet vizet a kastély közelébe, s ott szél­malom segítségével emeli azt fel a szökőku­­taknak szükséges magasságig. Ez a terv neve­síti is a mű helyét, pontosan megjelölve az építményeket. Sajnos azonban ezek nem talál­hatók meg a kastély egykorú látképein - nyil­ván, mert csupán tervek maradtak. Meg is ért­hető: nem lett volna odaillő látvány a paraszti kultúra egyik jelképe a pompás barokk kör­nyezetbe. (Ráadásul Turnier két szélmalmot állított a rendszerbe!) A szélmalmok meglehe­tős bizonytalanul adtak volna csak vizet, ak­kor, mikor jó irányból fúj a szél. Egy Ester­házy ezt nem engedhette meg magának. A madártávlati kép szerinti kis nyolcszög alaprajzú házikó azonban bizonyosan állt. Ha közvetlenül nincs is meg a tervrajza, megvan a bábszínházé, amelynek oldalában állt, s amelyből láthatjuk méreteit és az összeépítés módját. Ez a plánum megerősíti a helyszín be­járásakor tett sejtéseinket: itt kellett állnia a vízműnek, s méreteiben is megközelítően jól prognosztizáltunk. Az első vízház és a báb­színház rajzon feltüntetett módja pedig a ma is látható falrepedéseket és hozzáfalazásokat ma­gyarázza meg. A nyolcszög alaprajzú épület földszintjén minden valószínűség szerint egy lójárgányos vízemelő szerkezet működött, s az emeleti víz­tartóba nyomta fel a vizet. Találtunk is egysze­rű áttétellel működő „Wasserkunstot“, mely egy ló erejével három dugattyús szivattyút hajt meg. Ez a szerkezet - bár nevesítetlen - elfér­hetett a direkt neki készített nyolcszög alapraj­zú térben, s működése is biztosabb volt. S bár a sejtés nem bizonyosság, mégis erősíti a felte­vésünket, hogy az Esterházyak székhelyén, Kismartonban is ugyanilyen vízgépet, ugyan­így körülépítve helyeztek üzembe. A Duna Múzeumban őrzött korabeli (18. századi) műszaki tankönyvekből és ábraköny­vekből tudjuk, hogy a kastélyokat milyen víz­emelőkkel látták el. Ezek között - ahol lehetett - élen állt a vízerő felhasználása, de az állati erővel meghajtott gépezeteket is szívesen al­kalmazták. Az utóbbira jó példa az egyébként vízszabályozási terveket is készítő Batthyány Tivadar „csodás“ hajója, amely az 1790-es években mutatta be tudományát az árral szem­beni vízi utazásban, s amely minden bizonnyal állati erővel hajtott - talán lapátkerekes- szer­kezet volt. Külön érdekessége lehet az ügynek a 18. századi víztorony alapjainak, esetleg alatta lé­vő kútházának feltárása, hiszen - teljesen egyedi szerkezet lévén - nem valószínű, hogy nagy költséggel elbontották volna, hanem csak egyszerűen betemették. S ha így van, megta­lálhatunk valamit az eredeti szerkezetből is, ami tovább bővítené ismereteinket erről a meglehetősen hiányos hazai forrású világról. A vízellátás technikája ugyanis sokkal gyor­sabban változott, mint az épületek, s az ezt kö­vető gépeket is csak hírből ismerjük már. A fertődi kastélyrekonstrukció ma még a jö­vő zenéje, de talán nem a távoli jövőé. A ma még föld alatt lévő szökőkút-medencék, rom­má lett kerti vízesések és csobogók feltárása és helyreállítása szerves része az eredeti állapot bemutatásának. Kaján Imre Dr. Illés György (1919-1998) Búcsúzunk dr. Illés Györgytől a kitűnő vízügyi szakembertől, munka­társtól és baráttól, aki négy évtizedes, a vízügyi szolgálatban eltöltött ered­ményes munkája befejezéseként 1983-ban vonult nyugdíjba. 1998. ja­nuár 18-án hosszú betegség után, csendesen, méltóságteljesen - ahogy élt - itt hagyott bennünket. Állíthatjuk és elmondhatjuk, hogy dr. Illés Györgynek elévülhetetlen érde­me volt az egységes magyar vízgaz­dálkodás kialakításában és fejlesztésé­ben, különösen a települések vízgaz­dálkodásában. A hazai ivóvízellátásá­nak minden korábbit meghaladó len­dületesen fejlődő szakaszában irányí­totta a szakágazat munkáját. Bölcs előre-látásának, kitűnő szervező­­készségének, magas szintű szakmai felkészültségének és fáradhatatlan munkájának eredményeként sikerült az e téren több mint félévszázados el­maradást behozni. Alkotó életpályájának valamennyi ál­lomását szinte lehetetlen felsorolni. Meg kell azonban említeni, hogy az ő irányítása alatt valósult meg a vízi környezetvédelem feltételeinek meg­teremtése is. Neve összekapcsolódott a magyar vízügyi szolgálat nemzetkö­zi elismertetésével is. 20 éven keresztül volt elnöke a ma­gyar-osztrák határvízi bizottságnak. Ugyancsak elnöke volt a Nemzetközi Vízellátási Szövetség Magyar Nemze­ti Bizottságának. Szakirányú szakmai tevékenységén kívül fáradhatatlanul szolgálta a köz javát, elnöke a Magyar Hidrológiai Társaságnak, szervezője, megalakítója, majd elnöke a Vízügyi Sport Clubnak. Tevékenységét, eredményes munkás­ságát számos alkalommal elismerték, több magas kitüntetés birtokosa. A legmagasabb kitüntetést azonban, a munkatársaitól, embertársaitól kapta, akik mérhetetlenül szerették, tisztelték és nagyrabecsülték a szerény, eredmé­nyes, jó kedélyű, higgadt, bölcs, min­dig határozott és segítőkész munkatár­sat, vezetőt. Sokan, sokszor keresték meg, és az ő szobája mindig, minden­ki előtt nyitva volt, türelmesen meg­hallgatott mindenkit, és ha tudott, se­gített. Ez az ajtó most örökre bezárult a víz­ügyesek nagycsaládja előtt, akiknek nevében tisztelettel és szeretettel bú­csúzunk dr. Illés Györgytől, a szere­tett, tisztelt és nagyrabecsült munka­társtól, vezetőtől és baráttól. Dr. Illés Györgyöt szűk családi körben 1998. február 3-án helyezték végső, örök nyugalomra a Kispesti temetőben. Emlékét tisztelettel, szeretettel és kegyelettel megőrizzük! A valószínűleg megvalósított lójárgányos vízemelő szerkezet rajza az Eszterházy Levéltárból 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom