Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 3. szám

A JOVO SZAKEMBEREI Képes beszámoló az Országos Szakmai Tanulmányi versenyről Április 23-24-én Szegeden került megren­dezésre az ez évi Országos Szakmai Tanulmá­nyi Verseny (OSZTV) döntője. A verseny szervezésével a KHVM a Nemzeti Szakképzé­si Intézetet (NSZI) bízta meg. A szakterülethez tartozó szakközépiskolák összesen 9 szakmacsoporttal 25 szakmában - a tárca érdekeltségi körébe tartozó 90 oktatási intézmény mintegy 3300 tanulója közül 91 di­ák - képviseltették magukat, többek között a vízügyi szakközépiskolák is. „A jövő vizesei" A számok mögött bizonyára érzékelhető, hogy az egyre szűkülő anyagi és infrastruktu­rális feltételek ellenére milyen súlyú, olykor hálátlan háttér tevékenységre, szervezői mun­kára, s a szakmai hűségből táplálkozó nagy­mértékű összefogásra voh szükség a verseny színvonalas előkészítésére és lebonyolítására. A verseny feladatok szakonként és szak­mánként az Országos Szakmai Jegyzékhez, il­letve az adekvát dokumentumokhoz rendelt tantervekben megfogalmazott követelmények alapján kerültek összeállításra. A verseny lebonyolítása a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan több lépcsőben tör­tént. Az első lépcső helyszíne a szakközépis­kolákban lezajlott selejtezőn - írásbeli felada­tok megoldása 180 perces időtartamban - kez­dődött. Az azokon megfelelő teljesítményt nyújtó tanulók indulhattak az elődöntőn, ame­lyet márciusban Budapesten a Kvassay Jenő szakközépiskolában bonyolítottak le. A cél szintén 180 perces időtartamban megoldandó írásbeli feladatsor volt. Az itt legeredménye­sebben szereplő 10 tanuló kapott meghívást a döntő fordulójára, melynek a szegedi Széche­nyi István Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont. A döntőbe a felvételi kedvez­ményben részesülők duplája juthatott be. A vízügyi szakterületen 5 fő volt a kedvez­ményezett. Perspektíva A verseny igazi tétje a szakmai ismeretek megmértetésén túl a szakirány szerinti felső­­oktatási intézménybe mentesség a felvételi vizsga alól, továbbá a jeles értékű szakmai ké­pesítő vizsga megszerzése volt. Nem utolsó sorban a verseny döntője egyúttal a szakmai vizsga letételét is jelentette a szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi törvény értelmében. A résztvevők a felkészülés és a verseny fo­lyamán olyan szakmai indíttatást kaphattak, mely sokaknak a jövendő életpályája megkez­désére kedvező hatással lehet, hisz a verseny „hajrája”, izgalma, szakmai ismeretek bizonyí­tása megfelelő alap a szakmai elkötelezettsé­gük további fejlődésére. A szakmai tanulmányi verseny ünnepélyes díjkiosztó ünnepségére szegedi polgármesteri hivatal patinás dísztermében került sor. A vá­ros polgármestere, mint a rendezvény házigaz­dája kiemelte, hogy a verseny a szép eredmé­nyeken túl jól példázta, hogy milyen szintű szaktudással kell megfelelni az Európai Uniós normáknak. A vizes résztvevők helyezéseinek eredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Ballabás Éva Molnár Henrik Brezvai Péter László Zoltán Csiszer László Bakonyi Árpád Dalmadi Zsolt Márton Sándor Szeged Szeged Szolnok Szeged Baja Barcs Békéscsaba Barcs Megyes Pál Dunaharaszti 10. Tóth Balázs Baja Dr. Papp Ágoston a KHVM oktatási veze­tője részletesen értékelte a verseny eredménye­it és megjegyezte, hogy a tárca szakterületei­hez tartozó 91 versenyző közül az OSZTV döntőjén nyújtott teljesítménye alapján 46 fő mentesül a felsőfokú intézményekbe történő felvételi vizsga alól.- és vizen Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője nem jöhetett volna létre a szervezők felelősségteljes munkája és a támogatók anya­gi és technikai közreműködése nélkül. Köszönet a versenyt rendező és lebonyolí­tásában résztvevő és helytálló iskolák vezetői­nek, tanárainak, oktatóinak, Szeged polgár­­mesterének, az NSZI vízügyi szaktanácsadójá­nak, a versenyzők szüleinek áldozatvállalásai­ért, a versenyt patronáló intézményeknek, vál­lalkozásoknak és minden közreműködőnek, akik hozzájárultak az eredményekben, elisme­résekben gazdag verseny lebonyolításához, hogy tovább örökítették az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny jelentőségét, szerepét, ösztönzését a tanulók további tanulmányainak folytatásában. Még nem tudta, hogy első lesz Köszönet a versenyzők erőfeszítéseiért, akik a kiérdemelt díjak birtokában bizonyára kellemes szegedi emlékekkel, s a város ven­dégszeretetével térhettek haza. A verseny - szárazon OA

Next

/
Oldalképek
Tartalom