Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 1-2. szám

TISZA-VOLGYI HOLTAGAK Évtizedek óta hiányzó mű készült el dr. Pálfai Imre szerkesztésében a Tisza-völgyi holtágakkal kapcsolatos három éves feltáró, elemző' és értékelő munka egyik eredményeként: „TISZA-VÖLGYI HOLTÁGAK” címmel a Közlekedési, Hírköz­lési és Vízügyi Minisztérium kiadásában. A kiadvány a Tisza és mellékfolyói öt hektárnál nagyobb holtágait ismerteti. A kötet 167 holtág egyedenkénti, tömör szöveges leírását, a holtágak elhelyezkedé­sének térképvázlatait tartalmazza. Az ismertetések többek között kitérnek a tulaj­donosi, hasznosítási, valamint környezet- és természetvédelmi kérdésekre is. Az összefoglaló fejezetet a holtágak főbb jellemzőit tartalmazó táblázatsorozat egészí­ti ki. Az összeállítás 60 db színes fényképmelléklete vizuálisan is érzékelteti e ko­moly természeti értékek, tájelemek változékony gazdagságát. Kétségtelen, hogy ezzel az értékes összeállítással nemcsak a vízügyi szakirodalom gazdagodik, hanem jól hasznosíthatjuk az önkormányzatok, továbbá a környezet­és természetvédelemmel, valamint területfejlesztéssel, idegenforgalommal foglal­kozó szakemberek is. A szakkönyv szétosztását az érdekeltek részére az Országos Vízügyi Főigazgató­ság végzi a vízügyi igazgatóságok közreműködésével. A következőkben közreadjuk a könyv összefoglalóját és a részletes adatokat tar­talmazó táblázatot azt remélve, hogy akik nem juthatnak hozzá az igen érdekes könyvhöz, azok ezúton is hasznos ismereteket szerezhetnek. ÖSSZEFOGLALÓ A Tisza és mellékfolyói hazai szakasza mentén elhelyezkedő holtágak közül kiadvá­nyunkban az öt hektárnál nagyobbakat ismer­tettük. Ezek száma összesen 167. Néhány, egymással csatornával összekötött holtágat, melyek egységes rendszert alkotnak, egyetlen holtágként kezeltünk. A kisebb holtágakról pontos leltár nem készült, számuk hozzávető­leges becsléssel 110. Ezeken kívül a teljesen kiszáradt és holtágjellegüket elvesztő, de még fölismerhető egykori medrek száma az anya­­folyók mentén 15-20-ra tehető. A fölmérés nem terjedt ki a folyóktól távoli, természetes úton régen lefűződött, ma már csak nehezen fölismerhető medrekre. Ezek közül példaként csupán egyet, az Énekes-eret mutatjuk be. Az ismertetett 167 holtág folyónkénti megoszlá­sa a következő: Tisza 75, Maros 1, Hármas- Körös 34, Kettős-Körös 4, Sebes-Körös 6, Berettyó 1, Zagyva 7, Tárná 1, Hemád 5, Takta 8, Bodrog 20. Szamos 5. A tárgyalt holtágak összefoglaló adatait - az ismertetés sorrendjét követve - táblázatos formában mutatjuk be. A holtágak nagyobb része (98 holtág) az árvízvédelmi töltéseken kívül, az úgynevezett mentett oldalon helyez­kedik el, kisebb részük pedig (66 holtág) a töltések közötti hullámtérben, illetve három holtág ártérben (ezek közül kettőt nyárigát választ el a folyótól, egy holtág pedig nyílt ár­téren van). A hullámtéri holtágak között is vannak olyanok (összesen öt), amelyek nyárigáttal védett területeken fekszenek. A számbavett holtágak összes területe 5 225 hektár, melyből a mentett oldali holt­ágak 3 910 hektárt, a hullámtériek - beleért­ve az ártéri holtágakat is - 1 315 hektárt tesz­nek ki. A holtágakban tárolt víz összes térfo­gata - átlagos vízháztartási körülmények kö­zött - 99 millió m3, ebből 71 millió m3 a men­tett oldali, 28 millió m3 a hullámtéri-ártéri holtágakban van. A legnagyobb (száz hektár­nál nagyobb) holtágak az Alsó-Tisza mentén a Gyálai- és a Serházzugi-Holt-Tisza; a Kö­­zép-Tisza mentén az Alpári-, a Szikrai-, a Tiszakécskei, a Cibakházi-, az Alcsi- és a Fegyvemeki-Holt-Tisza, valamint a Montaj­­tó és az Énekes-ér; a Felsó'-Tisza mentén a Tiszaluci-Holt-Tisza; a Hármas-Körös holt­ágak közül a Szarvas-Békésszentandrási- Holt-Körös, a Halásztelek-Túrtő-Harcsási holtágrendszer és a Peresi-Holt-Körös; végül a Szamos mentén a Tunyogmatolcsi Holt- Szamos. A holtágak főbb hasznosítási formái a kö­vetkezők: belvíztározás, öntözővíz-tározás és vízvezetés, halászat, horgászat, üdülés, vízis­portolás. A holtágaknak sajátos szerepük van a természetvédelemben. A hullámtéri holtágak esetében (a nyári gáttal védetteket leszámítva), az árvízi elön­tések miatt extenzív hasznosításról lehet szó. A levonuló árhullámok vize felfrissíti és fel­tölti ezeket a holtágakat, melyeknek elsősor­ban természet- és tájvédelmi szempontból van jelentőségük, növény- és állatviláguk az egykori folyómenti vizes élőhelyek gazdag élővilágának megmaradt, ide visszaszorult része. A hullámtéri holtágak több ritka és vé­dett állat- és növényfaj szinte kizárólagos elő­fordulásának helyei. A mentett oldali holt­ágaknál a hasznosítási formák mindegyike előfordul, némely holtágon egyidejűleg több, még az egymást zavaróak is (pl. halászat és üdülés stb.). A holtágak értéklistáján a természetvéde­lem igen fontos helyet foglal el. A fölmért holtágak közül jelenleg 26 tartozik országos védettség alá, helyi védettséget élvez 14 holt­ág, nem védett 127 holtág. A védett holtágak zöme a hullámtériek közül kerül ki. A jelen­leg nem védettek közül legalább 90 holtágnál ajánlott valamilyen fokú védettséget elren­delni. A holtágak medrének állapotára általában az erőteljes feliszapoltság, a növényzettel va­ló túlzott benőttség jellemző. A parti területek állapota a hasznosítás mértékétől és jellegétől függ. Ahol elsősorban üdülés, strandolás, vízisportolás és víziszárnyas-tenyésztés fo­lyik, ott az antropogén tényezők hatására a parti területek állapota leromlott. A fölmért holtágak közül 114-nek a vizét vizsgálták több-kevesebb rendszerességgel. A vizsgálati eredményekből megállapítható, hogy mindössze II holtág vizét lehet kifogás­talannak minősíteni. A vizsgált holtágak többségének (69) vize enyhén szennyezett, 34 holtág vize kifejezetten rossz minőségű. Nincsenek vizsgálati eredmények 53 holtág vizének minőségéről. Ezek zömmel hullám­téri kisebb holtágak, melyek vizének minősé­ge nagyjából megegyezik a holtágat vízzel feltöltő folyóéval. A holtágakban leülepedett iszap vizsgálatát csak különleges esetekben végezték el, amikor a holtág tervezett rehabi­litációja során a mederből kitermelt iszap el­helyezésére kellett javaslatot adni. Az utóbbi, közel másfél évtizedes csapa­dékszegény, száraz időjárás hatása igen erő­sen érezhető a holtágak vízforgalmában. Ez idő alatt a mentett oldali holtágak vízkészle­te, amit a vízkivételeken kívül főleg a nagy­fokú párolgás fogyasztott, erősen megcsap­pant. A csapadékon felül természetes vízpót­lást - a belvizek elmaradása miatt - csak né­mi csurgalékvizek és a beszivárgó felszín alatti vizek jelentettek. A holtágak komo­lyabb vízpótlására, vizük cseréjére csak ott került sor, ahol a folyóból az intézményes vízellátás létesítményei rendelkezésre álltak és a vízigény kielégítésének pénzügyi feltét­elei sem hiányoztak. A hullámtéri holtágak vize - a korábbi időszakhoz képest - ritkáb­ban cserélődött ki, mivel az árvízi elöntések gyakorisága csökkent. Az említett időszak végére a holtágakban tárolt víz mennyisége az átlagosnak alig mintegy felét teszi ki. A holtágak és parti területeik tulajdonvi­szonyai átalakulóban vannak, a jelenlegi helyzet pontosan nem állapítható meg. A holtágak túlnyomó része állami tulajdonban, kisebb részük önkormányzatok és egyéb szervezetek birtokában van. Az állami tulaj­donban lévőket általában a területileg illeté­kes vízügyi igazgatóságok kezelik, de a keze­lők között vannak önkormányzatok, szövet­kezetek, természetvédelmi szervek, erdőgaz­daságok is. A halászat és horgászat szem­pontjából jelentős holtágakon az ilyen célú hasznosítás jogát halászati szövetkezetek, il­letve horgászegyesületek gyakorolják. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom