Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 6. szám
iont foglaló magyarok zé tartoznak. De találtak többek között Karosán, Karádon, Bodrogvécsen, Bodrogszerdahelyen, Zemplénagárdon, Alsóbereckin, Nagykövesden, Sárospatakon is honfoglalás kori sírokat. Ez utóbbit egy homokbányában találták Baksahomokon; a Baksa nemzetségről pedig köztudomású, hogy a honfoglalók között jelentős szerepet töltött be.” (14.0.) Szűcs Sándor a „Régi magyar vízvilág” c. könyvében a Sárrét világából villant fel életképeket: “A házakat magas cölöpökre font vesszőből építették, amelyhez sártapaszt használtak, s midőn jött az árvíz, a házban volt holmikat felrakták a padlásra, s nyugodt szívvel nézték, hogy a víz miként mossa ki a ház falát, mert tudták, hogy a cölöpök és a vesszőfonás ott marad, csak a fal úszik el. Iszap pedig elég marad ott, hogy újra el lehessen készíteni a tapasztási munkálatokat Őszi, tavaszi áradások idején a folyásuk irányát megváltoztató erek medrén a mocsárszéli falvakba is befutott a víz. Ilyenkor annyira sárosak voltak az utcák, hogy a járókelők csizmája szárán is befolyt a híg latyak. Némelyik utcán csak lóháton ülve vagy gólyalábra (falábra) állva mehettek végig. Elterjedt közlekedési alkalmatosság volt a sárhajó (lapos fenekű csónak); amely csúszott a sár tetején. Lóval húzatták, mint a szekeret, (ll.o.) A Nagy-Sárrét 1200 körül Szerepmocsár (lutum Uerep), 1329 tájt Nagysár (aqua Nogsaar) néven említődik, a Kis-Sárrét pedig Tordsasara néven. Anonymus krónikája szerint a honfoglaló magyarok egyik serege Tass és Szabolcs vezérletével a Humusour (Hamvasér nevű sárréti folyócska) és a Szerep-mocsár mellett vonult Ménmarót bihari kazár fejedelem ellen, Zoguholmnál (Szeghalom) akarván átkelni a Kőrösön.” (14.0.) Magyarország régi vízrajzi állapotáról az első tudományos igényű leírást Luigi Ferdinando Marsigli adta 6 kötetes Duna-monográfiájában (Danubius Pannonico-Musicus). Jellemzőnek érezzük azt a képet is, amit ő a Csallóközről és a Szigetközről rajzol: “...Az egyik nagyobb, a másik kisebb; úgyszólván kelepcének vagy holmi labirintusnak a szigetei ezek; csaknem teljesen mocsarak borítják, melyek között könnyű eltévedni, mert míg az ember a helyes utat keresi, körös-körül a víz fogságában találja magát, és csak élete kockáztatása árán tud kiyergődni belőle. Mindkét sziget áradáskor szinte teljesen víz alá kerül - ami előre látván - különösen a mélyebb területek lakói - általában magasabbra települt falvakba költöznek, hogy az árvíz veszedelmeitől bizton legyenek. A természet szinte végtelen sok csatornával hálózza át őket..” Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében a honfoglalás korában. A római vízgazdálkodás romjai a honfoglalás korában. Amit a rómaiak a vizekkel való gazdálkodás terén alkottak Pannóniában, az a honfoglalás korában már mind csak romjaiban létezett: öntözőcsatornáik feliszapolódtak, halastavaik elvadultak és elmocsarasodtak, aquaeductuszaiknak is csak töredékei álltak. Elpusztult az a társadalmi és gazdasági környezet, melyben ezek megszülettek, így értelmetlenné váltak művei is. A római kultúra, valamint a germánok és az avarok A rómaiak helyét elfoglaló germán törzsek (az Alföldön a gepidák, a Dunántúlon a longobárdok) és 568-tól az avarok, törvényszerűen nem tudtak a római technikai kultúrával mit kezdeni. Jellemző magatartásukra, amit pl. a tokodi castrumban tapasztaltak a régészek: Az avarok betelepültek az épületek romjai közé, de nem azokat hozták rendbe, hanem a mozaikpadlóba beleásták saját fa házaik cölöpjeit, és ezekre építették általuk megszokott egyszerű építményeiket. A magyarok és a Kárpát-medencében talált római emlékek A fentiek alapján kétségtelen, hogy a magyarok, ha még találtak öntöző csatornákat, aquaeductusokat vagy valamiféle védműveket, sáncokat, azokat nem a germánoktól és avaroktól örökölték, hanem a fejlett technikai kultúrával rendelkező, magas szervezettségű társadalomban élő rómaiaktól. A régészeti emlékek azt bizonyítják, hogy őseink sem tudtak sokkal többet kezdeni az öröklött technikai alkotásokkal - és ez törvényszerűen történt így. A nomád életmód nem igényelt és nem is viselt el egy olyan szervezettségű gazdasági és társadalmi életet, mint a rómaiaké volt, mely azokat a műveket létrehozta és életben tartotta. Nemcsak az igény hiányzott azonban, hanem hiányzott a szükséges műszaki tudás is. Jó példa erre a Tata és Szőnyi környékén épített római létesítményeknek a sorsa: az aquaeductust hagyták elpusz-9 Mikoviny Sámuel terve a Tata környéki „posványságok" lecsapolására
