Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / Önkormányzati Különszám 1

Vízkárelhárítás Dr. Váradi József Gyula főosztályvezető, KHVM A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás leg­kritikusabb területe. Jelenlegi helyzete a következők szerint összegezhető. Az árvizek és a belvizek által veszélyez­tetett terület együttes kiterjedése 48 000 km2, az ország területének 52 százaléka. Ez a helyzet késztette már a XIX. és a XX. század vízmémökeit és politikusait is arra, hogy az ország gazdasági fele­melkedése egyik legfőbb céljának te­kintsék az Alföld vízrendezését, a vizek kártételeinek csökkentését. A múlt század közepe óta többé­­kevésbé folyamatosan épül a vízkár­elhárítási infrastruktúra. A fő árvízvédel­mi vonalak hossza 4220 kilométer, ebből a szükséges méretre - a százévenként egyszer előforduló árvízre - csak 2820 kilométer, a művek 65 százaléka épült ki. A belvízcsatornák hossza 39 040 kilomé­ter, a belvízátemelő szivattyútelepek száma 324, összes kapacitásuk közel 800 nrVs. A belvízelvezető rendszer országos átlagos teljesítőképessége 28,6 1/s/km . Ez az átlagosan tízévenként előforduló belvizek 15 nap alatti levezetésére ad lehetőséget. Az árvíz- és belvízvédelem helyzetét a művek állapotában bekövetkezett folya­matos állagromlás jellemzi. Ez — a szükséges pénzügyi források hiánya miatt - a fenntartási munkák tartós elma­radásának következménye. A védekezés személyi és technikai feltételeinek romlása az átlagos káresemények elhá­rítását is veszélyezteti. Az ártéri öblözetek egyszeri mértékadó árvízi elöntéséből származó károk nagysá­ga az adott öblözet összes gazdasági értékének 33 százalékát is elérheti. Akárok mértéke - az öblözetek kiterjedésétől függően - esetenként 30 és 180 milliárd forint szélső értékek között változhat. A belvízkár a jelenlegi kiépítettség mellett országosan éves átlagban évi 5-6 milliárd forint. Az eddig ismert legna­gyobb aszálykár (körülbelül 50 milliárd forint) 1990-ben következett be. A kis vízfolyások összes hossza 35 000 kilométer, ebből 1500 települést több mint 1800 kisebb patak szel át, mintegy 6000 kilométer hosszúságban. Az állami kezelésben levő 5500 kilométer kis víz­folyás 80 százaléka kiépült, 20 százaléka rendezetlen. A kiépített medrek külterü­leten a 3-10 évenként, belterületen a 30- 50 évenként előforduló árvizeket képe­sek elöntés nélkül elvezetni. A vízkárelhárítás kiegészítő tevé­kenysége a folyó- és a tószabályozás. A 2800 kilométer folyószakaszból mintegy 1700 kilométer szabályozott, elsősorban árvízvédelmi és hajózási célból. Hajózásra 1629 kilométer, kishajózásra további 533 kilométer hosszú folyósza­kasz alkalmas. A tószabályozás elsősorban nagy tava­inkra, a Balatonra, a Velencei-tóra és a Fertő tóra teqed ki, ahol a vízminőség-védelmi teendők jórészt a vízgyűjtőkön lejátszódó folyamatokból (erózió, szennyeződés) kö­vetkeznek, de újabban a vízpótlás meg­oldásáról is gondoskodni kell. A századforduló környékén végzett nagy vízrendezési munkálatok során, a folyókanyarulatok átmetszései követ­keztében a régi medrek egy részéből holtágak keletkeztek. Jelenleg az ország­ban az 5 hektárt meghaladó kiterjedésű holtágakból közel 200-at tartanak nyilván. E holtágak napjainkra elöreged­tek, feliszapolódtak, emberi beavatkozás hatására jórészt elszennyeződtek. Ter­mészet- és környezetvédelmi, valamint rekreációs célú fontosságuk felérté­kelődött. Fokozódó problémaként jelentkezik a külszíni bányászati tevékenységek során létrehozott tófelületek (bányatavak) mű­velés utáni használata, környezetük re­kultivációjának és az egységes terület­­rendezés elmaradása. Egyre gyakoribbak a felszíni vizeinket érő rendkívüli szennyeződések és az abból adódó kárelhárítási feladatok. Hazánk kedvező agroökológiai poten­ciáljában rejlő komparatív előnyök ki­használására mintegy 800 ezer hektár terület öntözése lenne kívánatos. A víz­jogi engedéllyel rendelkező öntözött terület nagysága körülbelül 360 ezer hektár, amely a művelt terület mintegy 5 százaléka. A vízszolgáltató főművek és területi öntözőberendezések kapacitása nagymértékben kihasználatlan agroöko­­nómiai és pénzügyi likviditási gondok miatt. Különösen az Alföldön ismétlődő­en fordulnak elő aszályok. Ezek közül a legsúlyosabbak (1952, 1990, 1992) öntözéssel nem voltak ellensúlyozhatok, s ez célként nem is tűzhető ki. A fejlesztési elképzelések helyze­tünkből következnek. Fontos és elérendő cél, hogy a lakosság élet- és vagyonbiz­tonságának eddig elért mértékét meg kell őrizni, és folyamatosan tovább kell fej­leszteni. A vizek kártételei elleni alapvédettség biztosítását - az ország mindenkori gaz­dasági teherbíró képességétől függően - állami kötelezettségként kell teljesíteni. Az árvízvédelem területén különösen az előírt mértékre még ki nem épített elsőrendű árvízvédelmi vonalakat 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom