Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-10-01 / 10. szám
A vízgazdálkodási társulatok válogatott bibliográfiája _______(1807-1992)________ A magyarországi társulati mozgalom közel kétszáz esztendős történetének apró mozaikdarabjait gyűjtötték egybe a szerzők (Fejér László és dr. Koltay József) a Források a vízügy múltjából sorozat 9. kötetében, amelynek címe: A vízgazdálkodási társulatok válogatott bibliográfiája (1807-1992). A gyűjtemény természetesen nem teljes, hiszen valamennyi cikket, tanulmányt és könyvet nem lehet egyetlen kötetbe öszszegyűjteni. Mégis - az 1807. évi 17. törvénycikkelytől a Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadójának 1992 végéig megjelent számaiban közölt híradásokig bezárólag - a közzétett több mint 2500 tétel hű tükre a társulatok évszázados küzdelmeinek. Idézünk Csermák Bélának, a kiváló vízügyi szakembernek a Bibliográfiát ismertető (értékelő) soraiból: (Társulati Tanácsadó 1993/1. száma) “A továbbtanuláshoz, a jelen problémáinak célszerű megoldásához nyújt segítséget ez a könyv - többet, mint amennyit a címe sejtet. Többet, mert a bibliográfián kívül tömör, szakszerű áttekintést ad a vízgazdálkodási társulatokról, de többet azért is, mert a bibliográfia a társulatok mellett más vízügyi szervek számos munkatársának a témakörhöz kapcsolódó művét is tartalmazza. A vízgazdálkodási társulatokról aligha képzelhető el ennél tömörebb és tartalmasabb ismertetés. A társulatok önfeláldozó munkájával elért eredmények jogos büszkeséggel töltenek el bennünket is. Erre most különösen nagy szükség is van, nemcsak a közelmúltban kiállott támadások kivédéséhez nyújtanak a múlt sikerei segítséget, hanem kitűnő alapot szolgáltatnak a készülő új vízügyi jogszabályok megalkotásához a sok évtizedes lemaradás behozását célzó munkálatok végrehajtásához. Ez a tényeket felsorakoztató leírás meggyőző bizonyíték arra, hogy a “második honfoglalás”, a “dicső múlt” nem bombasztikus vagy patetikus szólam a vízügy, a társulatok részéről, hanem a valóság hű jellemzése..." Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj 1995. évi bírálóbizottságának jelentéséből A Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj célja, hogy ösztönözzön az újszerű munka eredményeit bemutató, igényes szakcikkek írására, segítse az új, hatékony módszerek, eljárások elterjedését és a magyar műszaki nyelv ápolását. Akárcsak a korábbi években, ebben az évben is a nívódíjra benyújtott szakcikkekre általában magas színvonal volt a jellemző, melyek közül is ebben az évben kiemelkedett a két díjazott szakcikk. így jutott tehát a bírálóbizottság arra a döntésre, hogy 1995-ben is - a beérkezett 12 tanulmány közül - két szakcikket részesít nívódíjban, s * az egyiket dr. Gáspár Csabának, dr. Józsa Jánosnak és Simbierowitz Pavelnek, * a másikat pedig Fejér Lászlónak és dr. Koltay Józsefnek ítéli oda. A következőkben a bírálóbizottságnak (elnök dr. Szigyártó Zoltán) a társulati szakcikkről készült értékelésének teljes szövegét ismertetjük: “Fejér László és dr. Koltay József az 1995. évi Vitális Sándor szakirodalmi nívódíjat a Vízügyi Közlemények 1992. évi 1. és az 1993. évi 4. számában megjelent Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve: A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene című szakcikkéért kapta. A vízügyi munkálatok jellegüknél fogva mindig egy kisebb-nagyobb közösséget érintenek, olykor pedig (mint például a hazai ármentesítés vagy a vezetékes vízellátás megoldása esetén) megváltoztatják egy egész ország lakosságának életkörülményeit. E munkálatok célja mindig az ember szolgálata. Ennek ellenére a pillanatnyi és a távlati érdekek ütközése számtalanszor nehéz helyzetbe hozza a szakma művelőit. így volt ez már a múltban is, s fokozottan így van ez ma. Az ellenvéleményt hangoztatok nemegyszer - nem éppen szerencsés kézzel - történelmi távlatokba nyúlnak vissza. A vízügyi oktatás e téren mutatkozó hiányosságai miatt azonban igen kevés az a vízmémök, aki otthonosan mozogva e kérdéskörben, megfelelő választ tud adni az így felvetett kérdésekre. Ez tehát az a körülmény, amely rendkívül időszerűvé és fontossá teszi e szakcikkek témáját. A vízgazdálkodási társulatok történelmével foglalkoznak, azzal a szervezettel, amelyből a magyar vízügyi szolgálat kinőtt, s amely kellő megerősödése nélkül a szolgálat valóban jól a jövőben sem fog tudni működni. Fontos tanulságok vonhatók le a munka nyomán: mit, hogyan, milyen körülmények között célszerűtlen erőltetni. Ez az elsó' átfogó munka a magyar víztársulatok kialakulásáról, fejlődéséről, hanyatlásáról és újraéledéséről, a kezdetektől napjainkig. Mégpedig olyan jól szerkesztett, tömör formában, amely igen nagy mértékben megkönnyíti az érdeklődők tájékozódását. Előzményei persze e témának is voltak, s ezekre a szerzők példamutató módon építenek is. Az adott szakirodalmi áttekintés gyakorlatilag teljeskörű; már csak annál is inkább, mivel a tárgykör bibliográfiája mindkét szerző közreműködésével, a szakcikkel úgyszólván egyidejűleg készült el. A tanulmány szerkezetét és gondolatmenetét megszabta a történelmi időrendiség, továbbá a fejlődés egy-egy kiugró teljesítményű szakasza. Rendkívül fontos az a szemléletmód, amellyel a szerzők a témához közelednek, felismerve és hangsúlyozva azt, hogy a sajátos infrastruktúrát létrehozó vízi munkálatok célja és hatása csakis a mindenkori társadalmi-gazdasági háttérbe ágyazva érthető meg. A szakcikk mondatfűzése magyaros, fogalmazása választékos, s mindez csak tovább növeli az értékét. A magyar vízügyi szolgálat egésze szempontjából rendkívül fontos munka, s elolvasását feltétlenül ajánlani kell mindazoknak, akiknek e cikk véletlenül elkerülte a figyelmét." Utószó A díjazott társulati szakcikkek szerzői ez úton mondanak köszönetét:- a Magyar Hidrológiai Társaságnak, hogy első alkalommal díjazott olyan szakcikket, amely nem elméleti kutatásokon alapuló tudományos mű, hanem, több évtizedes történeti kutatásokon alapuló, csaknem két évszázados társulati tevékenységet összefoglaló vázlat, amely feltétlenül alapját képezi a szükséges további kutatásoknak és elemzéseknek;- a Vízügyi Közlemények szerkesztőbizottságának, hogy lehetőséget adott - a Széchenyi-év (1991) alkalmából - a szakcikkből két önálló tanulmány közlésére, hasznos szempontokat és javaslatokat adott a tanulmány összeállításához, és lehetővé tette, hogy a tanulmány második része a szokásosnál nagyobb terjedelemben és kellő időben jelenjen meg, továbbá- a Víztükör szerkesztőségének, hogy lehetőséget biztosított a szerzők által leadott részletes ismertető és képanyag közlésére. Befejezésül idézzük Sajó Elemérnek, a vízügy kiváló egyéniségének szavait: “Ütött az óra: dönteni kell, hogy elindulunk-e a harmadik honfoglalás útján, vagy pedig megállunk ott, ahol vagyunk. A haladás útját kell választanunk, mert a habozásból, a késedelmezésből helyrehozhatatlan károk származnának...” Sajó Elemér gondolatai, szavai ma is időszerűek és a mai nehéz (történelmi) időkben a vízügyi szolgálat megfogyatkozott táborához is szólnak. Őrizzük meg értékes társulati hagyományainkat, és tanuljunk a nagy elődöktől! A szerkesztőség (Dr. KOLTAY JÓZSEF összállítása nyomán) 7
