Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-10-01 / 10. szám

A környezetvédők felelőssége

írta dr. Mosonyi Emil prof.

Elöljáróban mindjárt le kell szögezni, hogy a cím magyarázatra szorul, mivel félreérthető. Gyakran előfordul, hogy a “környezetvédő” fogalmát egy jól körülhatárolt tudományág, illetve szakma specialistájának a megjelölésére használják. Ez a megközelítés nyilvánvalóan félreértéshez vezet, mivel az emberi lét minden területe, valamint az emberi tevékenység összes fajtája szoros kapcsolatban áll a természettel, a környezetünkkel. Ebből következik, hogy egyetlen földi halandó sem sajátíthatja ki a mindentudó fogalmát. Egyetlen emberi lénynek, egyetlen tudósnak sincs joga azt a látszatot kelteni, hogy ő az a kivételezett személy, aki képes a földünkön lévő összes környezeti problémára választ adni. (Ha mégis ezt a látszatot kelti, akkor ezzel saját magát és a társadalmat is becsapja.)

Nem, semmi esetre sem! A szó, hogy “környezetvédő” nem azonosítható egy meghatározott tudományággal vagy szakmával és következésképpen a környezetvédelem sem lehet egy tudományág vagy szakterület neve. A környezetvédelem egyfajta emberi magatartásforma, az értelemnek egy pozitív — baráti és gondolkodó — beállítottsága a természet, illetve glóbuszunk felé. Ezekkel az alapfogalmakkal már foglalkoztam korábban is (lásd ESHA info 11. szám 4. oldal), mivel ez a fogalomzavar a problémák kezelése során többször tévúthoz vezetett.

Véleményem szerint a környezetvédelem fogalma analóg a humanizmus kifejezéssel, amely egy történelmi mozgásra utal. (Eredetileg az ősi görög és római korból származik, a középkorban újjáéledt, majd teljesen a reneszánsz humanista fázisában bontakozott ki. A humanizmus egy megjelenési és magatartásforma, amely öszszefügg a teljes szabadsággal, az abszolút gondolati szabadsággal és az embertársaink méltóságának tiszteletben tartásával. Ezek után párhuzamot vonhatunk az alábbiak szerint:

— A humanizmus egy pozitív attitűd az ember irányában.

— A környezetvédelem elnevezés egy pozitív attitűd a természet irányában.

A humanisták különféle tudományágak, szakágak és különböző társadalmi szinten lévő férfiak és nők képviselőiből álltak és állnak.

Ugyanúgy minden korunkbeli egyén, függetlenül szakmájától és társadalmi elhelyezkedésétől lehet és lehetne környezetvédő. Mindazonáltal be kell valljuk, hogy néhány tudományág és szakág szorosabb kapcsolatban van a természettel, mint mások. Például egy biológus sokkal szorosabb kapcsolatban van az ökológiai problémákkal, mint egy olyan mérnök, aki építészeti vagy gépipari téren szerzett diplomát és ott praktizál. Ezért egyértelmű, hogy a mérnökök tanulhatnak és kell is tanulniuk a biológusoktól, meteorológusoktól és azoktól a szakértőktől, akiknek alapos tudásuk, tapasztalatuk van flóráról és faunáról, az atmoszféra állapotáról egy kiválasztott kísérleti területen, illetve akár az egész földgolyónk vonatkozásában.

Másfelől nem biztos, hogy minden biológus szükségszerűen hatékonyabb környezetvédő, mint egy mérnök vagy közgazdász, főleg ha ez utóbbiak természetbarátok, hiszen a környezeti hatások sokkal szélesebb spektrumban kerülnek értelmezésre, mint ahogy az korábban elvárt volt. Ki kell hangsúlyozni, hogy — az utóbbi évtizedekben — a környezeti hatásokkal és szükségletekkel kapcsolatban egy komoly gondolkodásbeli ugrás mutatható ki. (Az ismétlések elkerülése végett legyen szabad hivatkoznom az ESHA info 11. számának 2—7. oldalán található cikkemre.)

Amikor egy fejlesztési program vagy egy adott projekt megvalósíthatósága elhatározásra kerül, akkor nem elégséges csak a természetre való hatást megvizsgálni, hanem nélkülözhetetlen a szocio-ökológiai következmények elemzése is.

Következésképpen komoly felelősség hárul a “környezetvédőkre” (politikusokra és/vagy azok különböző tudomány- és szakágakból verbuvált tanácsadóira), akik jogosultak a döntéshozatalra, hiszen nekik meg kell vizsgálni és alapos részletességgel, valamint egyenlő fontossággal bírva figyelembe kell venni a különböző paraméterek alábbi három fő csoportját:

1. Környezeti hatások a saját ítélőképességük alapján (a flórával és faunával, a talajjal, a vízzel, az atmoszférával és a tájjal kapcsolatban).

2. Szociális következmények (az emberi lét mint legfontosabb követelmény és annak védelme).

3. Gazdasági kényszerek (a társadalomra terhelhető pénzügyi kiadások).

Sajnos néha a második és harmadik szempontot elhanyagolják vagy alábecsülik. Ennek az értekezésnek nem feladata a témába mélyebben belemenni vagy példákat bemutatni. Magától értetődő, hogy néhány esetben a környezetvédelmi igények ellentétben állnak a szociális és gazdasági érdekekkel. Ezért a környezetvédők felelőséggel tartoznak a társadalomnak döntéseikért.

Végezetül az alábbit tartsuk az emlékezetünkben: “Azok a környezetvédők", akik a nem indokolható környezetvédelmi szükségletek kielégítését erőltetik, gyakorlatilag a környezet ellenségei, mert a túlzott igények teljesítése az adott ország gazdasági erőforrásainak kimerüléséhez vezet, és így később még a környezetvédelmi szükségletek minimálszintjét sem tudja finanszírozni a koldusbotra juttatott nemzet.

(Megjelent az ESHA info 12. számában

1994. április 15-én.)

Fordította: KISS ATTILA (Körös Vidéki Hírlevél)

3