Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-08-01 / 8. szám
Mosonyi Emil Vízerőmérnöki hivatás: technológia, vagy tudomány, vagy művészet? Nem nehéz a válasz az első kulcsszóra, ha számba vesszük egy mérnök valamennyi gyakorlati tevékenységét, amely együtt jár a vízi erőművek és kapcsolódó létesítményeinek tervezésével, a modellezéssel, építéssel, üzemeltetéssel és a szerkezetek és berendezések felülvizsgálatával. Különösen felelősek a mérnökök azért, hogy a szerkezet gyakorlati szempontból minőségi legyen. Nagyon kell értsenek az ipari fogásokhoz, amikor terv szerint kell üzembe állítsák a telepet. A nagy vízerő (VE) fejlődés története azt mutatja, hogy korábban a gyakorlati megoldások iránti nagyfokú érzék volt a nagyobb találmányok forrása, azok elméleti háttere — amely a kutatáson és a kísérleteken alapult—csak sokkal később kristályosodott ki. Századunkban a másik út alakult ki, a kutatás eredménye főképp a technológiai fejlődés lett. A VE-telepek a vízépítő mérnöki létesítmények valamennyi fajtája közül a legösszetettebbek, mivel ezek létrehozása számos tudomány együttműködését követeli meg. így azoknak a mérnököknek, akik a VE-fejlesztés és különösen az általános modellezés mellett kötelezték el magukat, otthonosan kell /Körös Vidéki Hírlevél/ mozogniuk a természet- és mérnöki tudományok néhány kiválasztott területén. A VE-tervek összetettsége a tudományos kutatások iránti tehetséget követel. A laboratóriumi és a nagymintakísérletek megfelelő értékeléséhez szintén szükség van a természettudományok alapos ismeretére. így egyszerű volt a két kulcsszó jogosságának igazolása: a VE- mémöki munka tartalmazza a technológiát és a tudományt. De mit mondjunk az ettől a témától eltérő szóról: művészet? Bármiféle félreértés elkerülése végett le kell szögezni, hogy nem szándékoztunk a mérnöki hivatást szépművészetként meghatározni, mivel egy ilyen állítás túlzás lenne és jogos ellenkezést váltana ki a művészekből. Azt sem lehet azonban tagadni, hogy a VE-mémöki munka néhány része megköveteli az esztétikához és a tájvédelemhez való bizonyos fokú fogékonyságot. A mérnöki hivatás története bizonyítja, hogy a létesítmények és azok szerkezeteinek számos találmánya, tökéletesített megoldása vagy teljesen új elrendezése képzelet és látomás eredményeképpen jött létre, néha még bármilyen elméleti találmány segítsége nélkül. Az előző évszázadokban, amikor nem álltak rendelkezésre megfelelő műszaki eszközök és nem létezett a kapcsolódó tudományok átfogó ismerete, hatékony kis vízerőtelepek százait építették ily módon, megmutatva a leleményesség magas fokát. Régi vízimalmokat látogatva megcsodálhatjuk a fából készült szerkezetek kifinomult és igazán művészi megoldásait. Ezért érthető, hogy néhány nyelvben a mérnöki tevékenység meghatározása a művészet szóhoz kapcsolódott (például a német nyelvben a Baukunst ma is használatos kifejezés). És ha ma körülnézünk, kijelenthetjük, hogy a korszerű gátak, duzzasztók, vízerőtelepek stb. esztétikus elrendezése és formája világosan bizonyítja, számos kortárs mérnöknek és építésznek, akik elkötelezték magukat a vízerőfejlesztés mellett, nagyon jó érzékük van a művészi megoldások iránt. Következésképpen meg kell változtassuk az értekezés címét: a két vagy kötőszó helyett és-t kell újunk, így kimondhatjuk, hogy a vízerőmérnöki munka technológia és tudomány és egy kicsit művészet is. Büsingen, 1994. október 25. Megjelent az ESHA info 1994. évi 14. számában. Fordította: GALBÁTS ZOLTÁN 13
