Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-04-01 / 4. szám
-----QUO VADIS?-----Csongrád megyei um Az elmúlt 3 év során olvasóink számtalan cikket, interjút olvashattak a Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat átszervezésével kapcsolatban. Az önkormányzati törvény különböző értelmezése alapján az elmúlt két évben lényegesen csökkent a megyei vállalat működési területe. Egyes kirendeltségek megszűntek, másoknak a feladata csökkent. így tűnik, mintha ebben az időszakban a vállalat makói üzemfőmémöksége a stabilitás szigete lenne. Nemcsak az ellátási területe növekedett, hanem ezen a területen folyik a megyei vízműépítések többsége és itt a legkisebb a fogyasztók tartozása. A nagy kérdés most az, hogy a legújabb kihívásnak hogy tud megfelelni egy alapvető fontosságú szolgáltatást végző szervezet. Ezekről a mindannyiunkat érzékenyen érintő kérdésekről beszélgettünk Medgyesi Pállal, a vízművek makói vezetőjével. — Minek köszönhető, hogy a makói régió eddig egységes maradt a vízszolgáltatásban? — Elsősorban annak, hogy Makó térségében az önkormányzatok úgy értékelték: mind a műszaki színvonal és biztonság, mind pedig a gazdasági hatékonyság szempontjából külön-külön is, de együttesen is érdekük, hogy egy optimális és a gyakorlatban bevált szervezet lássa el ezt a szolgáltatást. Nyilvánvalóan óvakodtak a törvénysértéstől is, és kárt sem akartak másnak okozni. Ugyanakkor szerencsére sikerült ezt a területet depolitizálni és eddig a személyi érdekek sem jelentettek veszélyt. — Január 1-től az önkormányzatok állapíthatják meg a vízdíjat. Hogyan érinti ez önöket? — Az eddigi minisztériumi vízdíj-megállapítás igazából soha nem működött jól, de sokáig díjkiegyenlítést és dotációt tartalmazott. Ugyanakkor a díjak mértéke a legnagyobb kihívás a szolgáltató számára. Az új rendszerben nyilván sokkal több munkát jelent majd a díjak megállapítása, s egyúttal nagy felelősséget és bölcsességet igényel az önkormányzatoktól, hiszen ha például a díjkiegyenlítés megszűnik, ez nyilvánvalóan feszültséget fog teremteni a különböző adottságú települések között, de napi politikai és egyéni érdekek is felszínre kerülhetnek a valódi tartós települési érdekekkel szemben. Azt hiszem, a kormányzatnak jobban kell segítenie a hátrányosabb helyzetű településeket, például a díjmaximum alacsonyan tartásával. — Van-e más szempont, aminek még meg kell felelni? — Ha a feladatra tekintünk, akkor az, hogy a települések mérete és vízföldrajzi adottsága különböző, így az árak alapját képező fajlagos önköltség is elérhető. Ha a szervezetünkre gondolok, azt kell sajnos mondanom, hogy még ezen a kínálati piacon is meg kell küzdenünk azért, hogy kulcsembereink, szakembereink ne hagyják el a szakmát az alacsony bérezés miatt, mert ez eleve lehetetlenné tenné a hatékony gazdálkodást, sőt a működtetést is. Ezen ágazatban így is a szükségesnél kevesebb elhivatott jó szakember dolgozik. — Hogyan lehet ilyen komoly kihívásoknak egyszerre megfelelni? — Erre hosszú évek óta készülünk, és világos koncepcióval, minden igényt kielégítő modellel rendelkezünk. Ennek egyik pillére a térség egységének megtartása, a másik pedig a gazdasági önállóság elérése. Idáig az első teljesült, most pedig ha- késve is, de sor kerülhet a második megvalósítására. Az önkormányzatokon múlik, hogy milyen gazdasági társasággá, vagy közhasznú társasággá alakítják a vállalatot, illetve az üzemfőmémökséget. És ezt bizony heteken belül kellene eldönteni. — Megvannak-c a feltételei egy ilyen átalakulásnak? — A közművagyont valamennyi település még az elmúlt évben megkapta. A vállalati működtető vagyont két részre osztották. Egyik része az üzemfőmérnökségen található és a térségi önkormányzatok közös tulajdona. A kérdés az, hogy a társaság alapításához, indításához szükséges tőkét a fel nem osztott vállalati vagyonból, önkormányzati pénzekből biztosítják-e. A legfontosabb természetesen az, hogy szervezetünk szakmai felkészültsége és helyismerete igen jó, megbízhatósága és szolgáltatása pedig a legnagyobb rosszindulattal sem kérdőjelezhető meg. Tennivaló azonban még bőven akad. — Veszélyeztetik-e ezt a tervet a 3 község által kiírt koncessziós pályázatok? — Természetesen nem. Tulajdonképpen mint vállalkozó legszívesebben minden önkormányzattal koncessziós szerződést kötnék, hiszen ezzel az önkormányzat lemond monopóliumáról (még árhatósági jogáról is), az üzemeltető pedig különlegesen kedvező piaci helyzetbe kerül hosszú időre. Gondolom, hogy a mögöttünk levő referencia elegendő előnyt jelent a szolgáltatást mostanában kezdő versenytársakkal szemben, hiszen munkánkra egyik településről sem érkezett panasz. A szolgáltatás biztonságát, megszokott színvonalát kockáztatni látszólagos átmeneti előnyökért igen nagy felelősséggel jár. Eddig alig született koncessziós társaság az országban, és a tapasztalatok bizony legalábbis elgondolkodtatóak. A mégis meglévő aggodalmam oka az, hogy az átszervezés előtt az üzemfőmérnökség utódszervezete nevében nem nyújtottunk be pályázatot a koncesszióra. Márpedig ha a mi aj ánlatunk nélkül döntenek az önkormányzatok, valószínűleg a legjobb ajánlatot zárják ki. A vállalati ajánlat elfogadása esetén természetesen lehetőség van'a jogutódlásra. Persze az is rosszul esne, ha az általunk hosszú évek alatt rendben tartott, feljavított létesítményeket olyan vállalkozónak adnák, aki még semmit sem bizonyított. — Mi az oka mégis a koncessziós pályázatok kiírásának? — Ennek szükségessége egy évvel ezelőtt került felszínre, és információim szerint egyfelől a vállalat átszervezésének elhúzódása, másfelől a kedvezőbb ár elérése áll mögötte. Az önkormányzati ármegállapítási joggal a legfontosabb ok megszűnt, és bár a vízi közművek üzemeltetése az önkormányzatok egyik legbonyolultabb feladata, a vállalat sorsának eldöntését jelképező Luca székét mégiscsak célszerű lenne már befejezni... Kíváncsian várjuk a fejleményeket. MOLNÁR LÁSZLÓ 17
