Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-10-01 / 10. szám
A VÍZÜGYI SZOLGÁLAT KRITIKUS ESETEI Emlékülés Ásványrárón A Magyar Hidrológiai Társaság győri területi szervezete, Ásványráró képviselő-testülete és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az 1954. évi szigetközi árvíz 40. évfordulója alkalmából emlékülést rendezett Ásványráró községben. Azon a helyen, ahol a Duna-töltés 2 helyen is kiszakadt és pontosan abban az időben, amikor 40 évvel ezelőtt mindez bekövetkezett. A visszaemlékező szakemberek, a korabeli film(kockák) lepergetése után személyes élményeiket ismertették a küzdelemről, az elöntésről, az újjáépítésről, a haragos, ám így is szeretett Duna okozta szenvedésekről. Természetesen szóba került a folyam a bős-nagymarosi vízlépcső építése kapcsán immáron anarchiába torkolló helyzete is. Az 1954. júliusi árvíz a háború befejezése utáni első legnagyobb, legtartósabb és legváratlanabb eseménye volt a Felső-Dunának. Az árvíz, amely a magasabb alpesi régiókban elkésett tavaszodás és a bajor Duna, valamint az Inn vízgyűjtőterületén június végén és július elején három egymást követő periódusban lehullott, rendkívüli mennyiségű heves csapadékok következménye volt, a hazai dunai vízmércék majdnem mindegyikén túlhaladta az addig észlelt maximumot. így Dunaremeténél 87, Gönyűnél 39, Komáromnál 31 cm-rel volt magasabb, mint a korábbi legmagasabb vízszint. Emelkedése szokatlanul heves volt, megjelenésére pedig nem lehetett számítani. Az árvédelmi töltés nem bírta a szokatlan terhelést és 4 helyen szakadt ki Szigetközben; VII. hó 15-én 10 óra 20 perckor bekövetkezett az úgynevezett ásványrárói I. szakadás, még ugyanezen napon 12 óra 30 perckor a kisbodaki, 16-án 3 óra 40 perckor a dunakiliti és 12 órával később az ásványrárói alsó. A kártétel nagysága is sajnos minden mértéket túlhaladott: öszszedőlt 1394 ház, a víz elárasztott 20 000 ha-t, megrongálódott további 2265 lakóépület. És mi jellemezte a védekező szervezetet? Azt a korábbi években felszámolták, újjászervezése erre az időre esett. Ez volt az az árvíz, mely bizonyította az egységes vízügyi szolgálat létjogosultságát, nélkülözheteüenségét. Az árvíz számos műszaki tapasztalatot is hozott Ezek: A védekezést felkészült, védekezésben jártas szakembereknek kell irányítani. A védelemvezetés nem politikai, hanem szakmai feladat. A Szigetköz 1954—1994. Ezekben a napokban van 40 éve, hogy a hazai Felső-Duna-szakaszon levonult az alpesi csapadékból és hóolvadásból keletkező nagy árvíz. Ásványrárón az évforduló kapcsán rendezett megemlékezésen részletesen értékelték az akkori tapasztalatokat. Minderről külön tudósításban számolunk be az egykori Körös-vidéki résztvevő, dr. Baranyó Géza ny. főmérnök tollából. Ebben a kis eszmefuttatásban mindössze egyetlen tényezőre, az árvizek által kiváltott szervezeti válaszokra kívánok kitérni. 1954- ben a nagy dunai árvizet követően több figyelmeztetőjel mutatkozott. Az ország még nem tudott kilábalni egy hatalmas aszály pusztításából (1951—53), a háború előtú koncepciónak megfelelően éppen ez idő tájt építették a tiszalöki vízlépcsőt. Az elkerülheteüen urbanizálódás és iparosodás egyre nagyobb vízigényt keltett, ennek minden negatív konzekvenciájával együtt. töltés és altalaja szerves egységet alkot, a régi holtágkereszíezések veszélyes és gyenge pontjai a védvonalaknak. A töltés környékének beépítettsége sem elhanyagolható, hiszen Ásványrárónál az alsó szakadást a korábban kizúduló víznek egy házon való visszacsapódása okozta. Töltésépítésre a homok és kavics a legalkalmasabb, mert az agyagtest kiszáradás után nem képes követni duzzadásával a hirtelen vízszintemelkedés okozta igénybevételeket. A szigetközi szakaszon a töltésfejlesztésben 5 periódust különböztetnek meg, amely 1886-tól 1982-ig terjedő időben volt jellemző. Sajnálatos, hogy a zöldek Lipták professzorral az élen ennyire bizonytalanná tették a magyarországi Felső-Duna-szakasz további sorsát. Mosonyi professzort, aki a világ legnagyobb vízerőszakértője, érdemben meg sem hallgatta senki. Politikai ügyként kezelték Bős- Nagymarost azok, akik nem ismerik a Duna-szakasz hidraulikai sajátosságait. Azt a tényt, hogy kotrással az itteni számtalan gázlót nem lehet rendezni. Azt sem ismerik, hogy Pozsony fölött mélyülő a meder jellege, míg ezalatt emelkedő. Igen elgondolkodtató például, hogy Dunaremeténél a század eleje óta az árvízszintek körülbelül 2 métert emelkedtek. Ez félelmetesen nagy érték! A nagyon összekuszálódott vízlépcsőügy kibogozása lett a szivattyús vízpótlás a holtágaknál. Nehéz feladat lesz az egész bős—nagymarosi témát rendbe tenni, hiszen az eredeti programból semmi sem maradt. Egy biztos: a Dunát szerető vízügyi szakemberek közreműködése nélkül a Felső-Duna jövőjét nem lehet megoldani. Mindezeken túl elhangzottak a beszélgetések során más jogos félelmek is. Ismét átszervezések történtek, melyek legyengítették árvízvédelmi szervezetünket. A védekezésben jártas emberek elbocsátása, a géppark leépítése stb. nemlesz előnyére az ügynek. Mind a Szigetköz, mind a síkvidéki területeink a vízszabályozások előtt a vizek birodalma volt. Ezt a vizek visszakövetelik. Elég csupán egy 4-6 napos esőzés vagy egy hirtelen hóolvadás, és itt az árvízveszély. Jelenleg földgátjaink rendkívüli igénybevétel alatt állnak. A holtvíztartalomig kiszáradt, kiüregelődött töltéstestek nyugtalanító jelenségek. Mindezek pénzügyi és szervezeti kérdésekben egyaránt elgondolkodtatok. Baranyó Géza Az 1948 júliusában szinte egyik percről a másikra felszámolt vízügyi szolgálat 6 éves Csipkerózsika-álomban volt. Sikerült szétverni az Alföld területfejlesztését felvállaló Öntözésügyi Hivatallal együtt (amihez hasonlót több évtizeddel később a hollandok Polder Hivatalként hoztak létre) a folyammémöki és kultúrmérnöki szolgálatot. Áz államosítás áldozataivá váltak a valóságos érdekviszonyokon alapuló, Beszédes, Vásárhelyi és Széchenyi által megalapozott társulatok. Azt a szervezeti konfigurációt, amit ezek helyett Rákosiék létrehoztak, 1954 nyarán a Duna minősítette. A mai vízügyi szolgálatnak talán egyik legnagyobb ellentmondása pont az, hogy az 1954-es trauma után egy olyan diktatúra alakította vissza eredeti formájára, amelynek egyéb tevékenységét nem illik és nincs is miért igazán dicsérni. Ahogy a puding próbája az evés, két év után ismételten a Duna minősített. 1956-ban már a régi gyökereken újjáalakuló vízügyi szolgálatot nem győzte le a folyam. Az akkor nevelkedett, majd az 1965-ös újabb nagy dunai árvízen diadalmas győzelemmel megerősödött mémökgenerációk már nyugdíjba vonultak. A mai, aszályon nevelkedett, a Szigetközi vízutánpótlás diplomáciai csatározásain edződött, a közigazgatás machiavellista módszereit is elfogadhatóan elsajátító mérnökgenerációnak volna mit tanulnia a dunai és a későbbi tiszai csatákat megélt elődöktől. Senki nem tud egy trend közepén bizonyítani. Sokan még mindig az időjárás ciklikusságában hiszünk, meg akkor is, ha ezt a ciklust a szélsőségesség fogja inkább jellemezni. Aszálykárosult töltéseinknek biztosan kell még 65-ös, 70-es vizekkel szembeszállniuk. Amit nem tud az élettelen erőforrás kivédeni, azt kell az élő szervezetnek kompenzálnia Talán a mostani szigetközi megemlékezés erről a jövőbeni szervezetről is fog megfelelő gondolatokat megfogalmazni. Dr. Goda Péter 16
