Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-10-01 / 10. szám
A KEMIRA FÓKÁJA TUD VALAMIT CLEAN WATER IS OUR LIFE (A tiszta víz az élet alapja) Ez a banálisnak tetsző mondat viszonylag nagy példányszámú VITUKI-kiadványban is megjelent három évvel ezelőtt, amikor a svédfinn KEMIRA Water Treament cég bemutatkozó szemináriumát rendeztük. A KEMIRA kör alakú Logoján tiszta vízben vidáman ficánkol egy fóka, és őt övezi a fenti mondat. A KEMIRA fókája tehát tud valamit. Azt talán nem, hogy sok az eszkimó, de hogy a CLEAN WATER IS OUR LIFE, azt tudja. És döntéshozatali jogkörrel felruházott vezetőink? Ők is tudják? Az élethez szükséges tiszta víz ma már nem terem meg minden fa alatt. A meglévő vízkészleteket időnként és helyenként már meg kell segítenünk, hogy fogyaszthatóvá váljanak. Ez a megsegítés sikerülhet jól, kevésbé jól... A felsorolást nem folytatom, megteszi helyettem a mindennapi gyakorlat. Világszerte intézményeket vagy azok külön részlegeit hozzák létre, hogy az említett megsegítéssel profi módon tudjanak foglalkozni. így volt ez valamikor Magyarországon is. Volt. Régen. Vagy nem is olyan régen? Én még emlékszem rá. A vízügyi ágazati központi műszaki fejlesztési (a kutatást már meg sem merem említeni) feladatainak finanszírozására csaknem egyetlen lehetőség a Vízügyi Alap. 1993-ban víz- és szennyvíztisztítással kapcsolatos fejlesztésekre 2, azaz kettőmillió Ft állt rendelkezésre, amely az alap teljes összegének kevesebb, mint 2 százaléka. Ebben az évben lényegesen javult a helyzet, hasonló feladatokra 50 százalékkal több pénz áll rendelkezésre, hárommillió Ft! CLEAN WATER IS OUR LIFE mondja a KEMIRA fókája a három évvel ezelőtti kiadvány címlapján. Van még valaki, aki ezt felelőséggel ki meri mondani Magyarországon? Elvileg nem kifogásolható az a törekvés, amely szerint a víz- és szennyvíztisztítással kapcsolatos fejlesztési tevékenységet (de nem a kutatást!) piaci (üzleti?) alapokra helyezzük. Ez azonban csak valódi piaci körülmények között valósítható meg, vagyis abban az esetben, amikor a vízszolgáltatás és a szennyvíztisztítás fogyasztói ára tartalmazza a ténylegesen felmerülő költségeken felül a folyamatos karbantartás és a fejlesztés (kutatás?) költségeit is. Ehhez azonban az szükséges, hogy a fejlett ipari országokhoz hasonlóan a víz- és csatornadíj összege ne haladja meg az átlagjövedelem 1-2 százalékát. Ma Magyarországon a víz- és csatornadíj az egy főre jutó jövedelem százalékában kifejezve többszöröse a fejlett ipari országokban hasonló módon számolt díjnak. Tekintettel arra, hogy a víz- és csatornamű-vállalatok jelenleg is nehezen tudják tevékenységüket az érvényes díjakból fedezni, nem érdekeltek az új, csak hosszú távon megtérülő vagy minőségjavító fejlesztések önerős megvalósításában. Ebben az átmeneti állapotban — a korábbiakhoz hasonlóan — az államnak kell fedeznie a szükséges kutatási és fejlesztési tevékenységeket. Nem tett jót a víz- és szennyvíztisztítással kapcsolatos kutatási, műszaki fejlesztési tevékenységnek a külön környezetvédelmi és a külön vízügyi főhatóság (részleg) létrehozása. A víz- és szennyvízkezelés kutatási, fejlesztési igényeit mindkét országos főhatóságnál a tényleges szint alatt ismerik el, és úgy tűnik, hogy egyik sem tekinti sajátjának. A víz- és szennyvíztisztítással kapcsolatos kutatási-fejlesztési tevékenységből az állam csaknem teljesen kivonult, igyekezvén azt piaci alapokra helyezni akkor, amikor a szolgáltatásban nem alakulhattak ki valódi piaci viszonyok. A fejlett ipari államokban, ahol jó néhány évtizede valódi piacgazdaság működik, az állam nem vonult ki az adott szakterület kutatás-fejlesztési tevékenységeinek erőteljes finanszírozásából. Adott esetben a kutatófejlesztő munkát megelőző információgyűjtés és értékelés hasznosabb lehet, mint maga a fejlesztő munka. Vannak országok ahol már régen tudják, hogy CLEAN WATER IS OUR LIFE, és ennek érdekében — sokkal rosszabb adottságaik ellenére — tesznek is valamit. Az ivóvízszolgáltatás nem lehet tárgya szűk értelemben vett politikai vagy üzleti (piaci) érdekeknek. Dr. Licskó István 3
