Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1994-09-01 / 9. szám

A vízlépcső az első időszakban csak a bal­partra, a Tiszántúli területek felé adott le vizet. Az 1970-es években a jobbparti vízhasználatok is előtérbe kerültek. Ezek közül a taktaközi öntözőrendszert lehet megemlíteni. Ezen túl olyan vízhasználatok léptek be, mint például Debrecen ivóvízellátására, amit a Kele­ti-Főcsatornára telepített felszíni vízkivételi mű biztosít. Az öntözővíz-szolgáltatás Az öntözővíz-szolgáltatás 1954 óta folyama­tosan történik. Annak csúcsértékei az 1960-as években, különösen 1964-ben, valamint 1968- ban alakultak ki. Ezt követően csökkenő ten­denciájú volt a vízhasználat, ami elsősorban az öntözőgazdálkodás átalakításával, másodsor­ban időjárási elemekkel van kapcsolatban. Arról van szó ugyanis, hogy a korábbi felü­leti, rizs-, szántó-, de még a rétlegelő-öntözések is fokozatosan elavultak. Az üzemeltetésükhöz szükséges munkaerővel a mezőgazdasági üze­mek nem rendelkeztek. A korszerűsítésre a ked­vezőtlen beruházási feltételek és lehetőségek, az elmaradt műszaki fejlesztés, valamint a nem megbízható gazdaságosság miatt nem került sor. Ugyanakkor 1985-ig az időjárás is fokoza­tosan csapadékossá vált. Azok összessége a hasznosító ágazat indoko­latlan háttérbe szorítását, a termelési bizonyta­lanság fokozódását, a fejlődési feltételek foko­zott ütemű elmaradását eredményezték. Az utóbbi évek aszályos időjárása várhatóan újból előtérbe helyezi az öntözés fontosságát. Az üzembehelyezést követően a Keleti-Fő­csatornára települt egyéb vízkivételek meny­­nyiségi hatása nem túl jelentős. Annál nagyobb viszont a minőségi, illetve az üzemi állandóság­gal kapcsolatos igénye. A piacgazdaságra való áttérés azonban az öntözést igen érzékenyen érinti. A későbbiek­ben az öntözést a termesztéstechnológia ele­meként kell értékelni. A különböző vízhasználatok fejlesztésénél fokozottan figyelembe kell venni a vízlépcső­­rendszer üzeméltetési adottságait, illetve az elkövetkező években várható készlet- és minő­ségviszonyokat. Ennek megfelelően, mint lehetőségi főművel kell a rendszerrel számolni a Felső-Tisza-vidé­­ki, a tiszántúli, de nem utolsósorban az észak­magyarországi területek vízgazdálkodás fej­lesztésében. Energiatermelés Az elektromos energia termelését 1956-ban — részleges üzembe állítással — kezdték meg. Az első 10 évben a termelés folyamatos volt, majd azt követően, 1977-től fokozatosan rátér­tek a csúcsidejű energiatermelésre. Ma már az összes energiamennyiségnek megközelítőleg 20%-át csúcsidőben termelik. Az energiatermelés lényegesen vízigénye­­sebb, mint az egyéb hasznosítási formák, amitazis bizonyít, hogyalegfcljebbátlagosnak tekinthető 1977. évben erre a célra mintegy 5 111 000 000 m3 vizet használtak fel, közelítő­leg 4 m-es átlagos esés mellett. A lehetséges energiatermelést, a hidrológiai és hidraulikai jellemzőkön kívül, vízkészlet­gazdálkodási és folyószabályozási szempontok is befolyásolják. A mindenkori érkező vízhozamból ugyanis ki kell elégíteni a tiszántúli és az Együttműködő Tiszai Öntözőrendszerek vízigényét, valamint azon túl a Tisza menti ivó- és ipari vízigényeket. Hajózás A duzzasztás folytán a Tisza Tiszalöktől Dombrádig, a Bodrog pedig az országhatárig összesen 130 km hosszban hajózhatóvá vált. A Tiszai hajóforgalomról az átzsilipelések adnak megbízható adatot. A hajóforgalom a hetvenes években mérsékelten emelkedett. A szállított árumennyiségről pontos adataink nin­csenek, azok csak a hajóforgalom alapján becsülhetők. így feltételezhető, hogy a Tisza középső sza­kaszáról az alsó szakaszra irányuló áruszállítás nem haladja meg a 120 000-150 000 tonna értéket. A hegymenetben történő áruszállítás sajnos elhanyagolhatóan jelentéktelen. A Felső-Tisza felé irányuló áruszállítás évente mintegy 20 000 tonnára tehető. A vízlépcső létesítményeinek állapota A vízlépcső építményi része a kisebb meg­hibásodások ellenére megfelelő állapotú. Azo­kon üzemeltetést akadályozó vagy a biztonsá­gos üzemet veszélyeztető meghibásodásokat nem tapasztaltunk, szerkezeti kialakításuk megfelelő. A szerkezetek kezelését, el­lenőrzését, működtetését, észlelések végzését esetenként korszerűsíteni kell. A szerkezeti kialakítások közül a hallépcsőt, a hajózsilip feliszapolódását, valamint az utó­fenék-biztosítást lehet és kell újra vizsgálni. A hallépcső nem váltotta be a szerepét, gon­dos megfigyelés ellenére sem volt tapasztal­ható, hogy a halak a lépcsőn keresztül a bögébe vándorolnának. A hajózsilip üzemeltetését a levonuló kis és közepes árvizek különösen akadályozták. Mind a felső, mind pedig az alsó várakozóteret, öblö­­zetet és kapufülkét'erősen feliszapolják. Külön is meg kell említeni a vízlépcső alvízi mederhez történő csatlakozását. Már az 1954. évi 2,5 m-es próbaduzzasztásnál is jelentkeztek kimélyülések. Azok kialakulása részben a rövid utófenékkel, részben a vártnál alacsonyabb alvízzel, részben, az asszimetrikus vízlépcsőüzemmel hozható kapcsolatba. A duzzasztómű utófenekének biztosítását az elmúlt évtizedekben többször is fel kellett újí­tani, illetve meg kellett hosszabbítani. Jelenleg, az ellenőrző mérések tanúsága sze­rint, az utófenék nyugalomban van. A vízlépcső térségi kapcsolatai és hatásai Kapcsolatok a mederrel A duzzasztómű üzembehelyezését követően a mederváltozások figyelemmel kísérésére nyilvántartási keresztszelvényeket vettek fel a mű közvetlen környezetében 10 és 20 m-es távolságra, attól távolabb 100, majd 200 méte­renként. Az első időszak mederváltozásait az 1971- ben végzett részletes felvételek alapján érté­kelték. A mérési eredmények adatai szerint a felisza­­polódás sebessége 1960-tól jelentősen csök­kent, a mederváltozások is mérséklődtek. A vízlépcső hatása a jobbparti belvízviszo­nyokra A vízlépcső felvízi szakasza érinti: — a Taktaközi Belvízrendszert, — a Bodrogközi Belvízrendszert. A folyótól távol eső területeken a folyók a talajvízjárásban kevésbé éreztetik hatásukat. A folyókhoz közel eső területek talajvízkút­­jainak vizsgálatánál megállapítható, hogy a ta­lajvíz igen érzékenyen reagál a folyóvízállások­ra. Ennek oka a folyókhoz való közelségen túlmenően a jó vízvezető réteg jelenléte. Az 1954. év utáni mérések a part menti sá­vokban 0,5-1 méterrel magasabb átlagos ta­­lajvízszintértéket eredményeznek, mintáz 1954 előttiek. Az utóbbi évek aszályos időjárása követ­keztében a talajvízszintek jelentős mértékben 0,4-1 méterrel csökkentek. A talajvízszint megemelkedése azt jelentheti, hogy a talajok vízfelvevő képessége a téli félév folyamán 30-50 mm-rel csökken. A belvízi elöntés veszélye ennyivel kevesebb csapadék esetében is jelentkezik, illetve a belvízszi­vattyúzás igénye ennyivel növekszik. Természetesen ez csak olyankor fordulhat így elő, amikor a belvíz a folyók vízjárásától függetlenül alakul ki. A folyók felől történő vízáramlás ugyanis mindenképpen feltölti az alsó talajrétegeket. Ahol a duzzasztás hatása már kevésbé érvé­nyesül (Révleányvár térsége), ott a talajvízjárás jól követi a Tisza vízállásváltozásait. Az elma­radt belvízrendezési munkákat, szivárgó építé­seket mind a Bodrog-, mind a Taktaközben minél előbb el kell végezni. A Taktaköz duzzasztás által érintett területein az első lépcsőben a bel vizeket a Kopasz hegyről külvizektől kell különválasztani. Ezt majd meg­felelő belvízi fejlesztésnek kell követni. A Taktaköz alsó részét a Kiskörei duzzasztás érinti. Annak hatásvizsgálata alapján kell a szükséges beavatkozásokat programozni. cs> Balogh Zoltán igazgatói referens 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom