Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7. szám
Véleményem szerint Hozzászólás Szántó Imre Beszéljünk róla! című írásához Örömmel olvastam a Víztükör ez évi 4. számában Szántó Imre úrnak a közüzemi díjrendszer korszerűsítési lehetőségeiről szóló elemző, vitaindító írását, amely később a Vízmű Panoráma című lapban is megjelent. A téma valóban igen fontos és aktuális, mindenképpen megérdemli, sőt igényli is a különböző területeken dolgozó szakemberek és a fogyasztók véleményeinek ütköztetését, s mindezt abban a reményben, hogy ez a vita hozzájárulhat egy a jelenlegi magyarországi adottságokhoz jól illeszkedő közüzemi díjrendszer kialakításához. Ezzel a megfogalmazással persze már azt is elárultam, hogy a jelenlegi díjrendszert nem tartom ilyennek, úgy gondolom, hogy mielőbb korszerűsítem, javítani szükséges. A közüzemi díjak témakörében — mivel a vízügyi államigazgatásban dolgozom — elsősorban az államnak a díjrendszer kialakításával és működtetésével összefüggő lehetséges feladatairól szeretnék véleményt mondani. Milyen díjrendszer alkalmazása kínálja a legtöbb előnyt ma Magyarországon? Szántó Imre cikkében jó néhány lehetőséget vizsgál, végiggondolva az egyes megoldások előnyeit és hátrányait. Véleményem szerint megkönnyíti a legjobb megoldás kiválasztását, ha néhány, az alkalmazandó díjrendszert nagy részben meghatározó alapkérdésre megpróbálunk választ adni. Három kérdést tartok különösen fontosnak: 1. Melyek az alkalmazandó díjrendszerrel szemben támasztott alapvető követelmények? 2. Milyen okok miatt lehet indokolt átmenetileg vagy tartósan eltérni egy tisztán közgazdasági szempontokat érvényesítő díjrendszertől? 3. A kiegyenlítést, ellentételezést milyen szinten (helyi, regionális, országos) szükséges biztosítani? 1-. Ami az első kérdést illeti, véleményem szerint hosszabb távon a legfontosabb követelmény az kell legyen, hogy a közüzemi díjrendszer biztosítsa a szolgáltató szervezetek pénzügyi önállóságát, azaz a szolgáltatás reális ráfordítási költségei a díjakban térüljenek meg. Ebbe egy maximált nyereséghányad is beletartozhat. Úgy gondolom, hogy ez a követelmény mindenképpen feltétele a szolgáltató szervezetek hatékony működtetésének. Ez a követelmény a közművek tulajdonosai részéről is igen felelős magatartást feltételez. Fontos ugyanis, hogy a tulajdonos: — figyelje, felügyelje a közüzem tevékenységét, a hatékonyság érvényesülését; — ne akarja politikai szempontok alapján leszorítani a díjakat, mert az a közüzemek hatékonyságát és felelősségét egyaránt csökkenti. A fejlesztések költségigényének a díjakba való előzetes beépítése is nyilvánvalóan célszerűen alkotó megoldás, azonban itt más konstrukciók is elképzelhetők, például ha a fejlesztések költségeit nem csak a szolgáltatást jelenleg is igénybe vevőkkel akarjuk megfizettetni. 2. A tisztán közgazdasági szempontokat érvényesítő közüzemi díjrendszertől az elkövetkező időszakban négy fő ok miatt lehet indokolt eltérni: a) A szociális méltányosság szempontja miatt Mai díjrendszerünk alapvető problémája, • hogy nem felel meg a szociális méltányosság szempontjainak. A közüzemi díjak túl magas arányt képviselnek a lakosság jövedelméhez mérten, a reális költségeket tükröző díjakat a lakosság jelentős része nem tudja megfizetni. Nő a nem fizetők aránya, amihez az is hozzájárul, hogy a víziközmű-szolgáltatók díjbeszedési hatékonysága eleve rosszabb a könnyen szüneteltethető közszolgáltatásokénál (például elektromos energia). A behajthatatlan követelések további díjfelhajtó tényezőként jelentkeznek, ez egy önmagát erősítő folyamat. A jelenlegi helyzetet nemcsak az üzemeltetők, a fogyasztók szempontjából is igen kedvezőtlennek tartom. A fogyasztók egy része a szolgáltatások magas díjaira túlzott igénybevétel-visszafogással reagál. Az ésszerű víztakarékosság közös érdekünk, az azonban nem, hogy a lakosok — anyagi kényszerből — tartósan a közegészségügyi szempontokból indokolt vízigény alatt fogyasszanak. Ez a helyzet komoly veszélyeket rejt magában, ezt akkor is figyelembe kell venni, ha a kedvezőtlen hatások nem a vízgazdálkodás területén jelentkeznek. Mindezeket figyelembe véve szükségesnek tartom, hogy a díjrendszer korszerűsítésekor a megoldás jobban vegye figyelembe a szociális méltányosság szempontjait. Az erről való gondoskodást a szabályozás szintjén állami feladatnak tartom, a finanszírozás megosztható az állam és az önkormányzat között. 1994-ben az állam 1,5 milliárd Ft-ot fordít díjtámogatásra, az alkalmazott konstrukció több szempontból sem megfelelő. Egyrészt az összeg kicsi (60 Ft/m3-es vízdíj és 100 Ft/m3 összegzett víz- és csatornadíj felett jelent támogatást), másrészt az 1993. évi CIV. törvény a díjmegállapítást a regionális vállalatok kivételével az önkormányzatok hatáskörébe adta, aminek következtében olyan sokféle díjstruktúra alakult ki, hogy az megkérdőjelezheti a díjtámogatás jelenlegi rendjének célszerűségét. b) A vízhez való hozzájutás természeti adottságbeli különbségeinek kiegyenlítése érdekében Véleményem szerint nem tisztázott kellően, hogy az államnak célja-e a vízhez való hozzájutás eltérő természeti adottságokból eredő különbségeinek mérséklése, kiegyenlítése, és milyen szerepet kíván ebben vállalni. A Magyarország vízügyi politikája című anyag, amely a vízgazdálkodásról szóló új törvény elvi alapjait hivatott rögzítem, megfogalmazza, hogy az önkormányzatok eltérő vízhozzáférhetőségének a társadalmi igazságosság jegyében történő kiegyenlítését az államnak elő kell segíteni. Kérdés viszont, hogy miképpen? A nagyobb térség, régió vízgazdálkodási alapellátását szolgáló regionális vízi közművek kizárólagos állami tulajdonban tartása ezt az elvet is szolgálhatná, de a helyzetet ellentmondásossá teszi, hogy állami tulajdonban tartandó művek kiválasztása nem műszaki elvek és funkciók, hanem az alapító személye (regionális vállalatok) szerint történt. Az 1994. évi költségvetés szerint az állam 850 millió Ft-ot fordít az idén a regionális víziközmű-hálózatok fejlesztésére. Kétségtelenül van a vízhozzáférhetőség kiegyenlítését szolgáló tartalma az 1,5 milliárd Ft díjtámogatásnak is. Megállapítható tehát, hogy az állam részéről tapasztalhatók a szándék jelei a vízhozzáférhetőség különbségeinek kiegyenlítésére. Véleményem szerint a természeti adottságbeli különbségek kiegyenlítésének igénye is a szociális szempontok miatt merül fel elsősorban. Ezzel a kérdéssel óvatosan kell bánni, mert a ráfordításokat igenis tükrözni kell a díjaknak, a víz adott térségbeli reális árát a gazdasági élet szereplőinek figyelembe kell venniük. c) A kiépített műszaki rendszerek sajátosságai miatt A rendszerek műszaki sajátosságai miatt történő díjeltérítés, az állami tehervállalás szükségességét az üdülőterületi közművek példáján szokták bemutatni. Az érdekek arányában történő tehermegosztást, az állami szerepvállalást nem tartom célszerűnek, az alábbiak miatt: 16