Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1993-02-01 / 1-2. szám

TÜKÖRBEN

E rovatunkkal a tavaly megkezdett „tükörbenézésünket” szeretnénk egységesebbé tenni. Hiszen eddig is közöltünk olyan írásokat, amelyek a vízfogyasztás és -felhasználás, a

о

mezőgazdasági vízhasznosítás, a kutak, folyók és tavak vizeinek minőségi védelmét (elő)segítő technikai, technológiai megoldásokat tárt a szakemberek és a szakmán kívüli, de a szol gál at törekvései t fi gyei emmel ki sérő lakosság elé

A Gellért Fürdőszálló

A választott cím nem véletlen. A Gellért Gyógyfürdő és Szálló, valamint a budapesti gyógyfürdőügy elválaszthatatlan egymástól. Nemcsak a magyar lakosság tudja ezt, hanem így látják a külföldi vendégek és a szakmai körök is.

Ha külföldiek körében a tucatnyi gyógyfürdő bármelyike is kerül szóba, a fejekben azonnnal a legszebb ékkő, a Gellért képe jelenik meg, előtérben a csodálatos Duna-parttal, háttérben a nem kevésbé impozáns Gellértheggyel.

Az egységes Gellért objektum és a fürdőügy gazdasági kapcsolata legalább olyan erős, mint a tradíciók. Ez így volt a múltban, és jellemző a jövőre is. Ezt a kapcsolatot szét lehetett törni olyan időszakban, amkior a racionális gazdasági követelmények háttérbe szorultak. A következmények minden fürdőt igénybe vevő ember előtt ismertek.

Ha a Gellért Gyógyfürdő és Szálló egységét nem sikerül visszaállítani, akkor nem lesz bázisa a budapesti fürdőügy jelenkori fellendítésének. Nemcsak a követendő „minőség” fog hiányozni, hanem az anyagi eredmény, melyet az egyetlen szálló és vendéglátó struktúrával kiépített budapesti köztulajdonban lévő fürdőkomplexum hozna a fürdőügynek

Köztudott, hogy jelenleg a Gellért Szállodát - leválasztva a gyógyfürdőtől - a Danubius Gyógyszálló Vállalat üzemelteti. A Danubius privatizációjával - amelyet most átmenetileg ugyan szüneteltetnek - a Gellért Szálló is külföldi vevőt keres. A cikk célja, hogy e törekvéssel szemben felsorakoztasson néhány argumentumot.

Gellért Gyógyfürdő tulajdonjogi helyzetét ma nem lehetséges egyértelműen tisztázni az elmúlt négy évtized nem egyértelmű intézkedései, a következetlen joggyakorlat, és különböző adminisztratív hiányosságok miatt. A Gellért Szálló már akkor, a fordulat éveiben kilógott a sorból. Nem lehetett államosítani, mint a többi szállodát, mert nem volt magántulajdonban. A profilírozási láznak azonban áldozatául esett. A Gazdasági Főtanács 1948. július 15-én a Főváros által már újjáépített szállodát az IBUSZ Rt. kezelésébe adta és elrendelte főváros fürdővállalata kiköltözését bérelt helyiségbe (V. kér. Sas u 25. III. emelet).

Nem kívánom az olvasót bonyolult jogi vonatkozásokkal túrhelni. A dolog lényege azonban az, hogy a Gellért Gyógyszálló tulajdoni ügye változatlanul egyedi eset, amely a jelenlegi egységes jogi szabályozás keretei közé nem illeszthető be. Ha mégis belekényszerítjük, előre láthatóak az objektum jövőbeni működési zavarai, és azok az értékben nehezen kifejezhető károk, amelyeket a korábbi erőszakos intézkedés további fenntartása okozna.

udapest gyógyvízkincse páratlan a világon. Több mint száz forrás és fúrt kút található a fővárosban, a termál vizek hőmérséklete 20 - 70°C között változik naponta körülbelül 30 ezer köbméter ásvány- és gyógyvíz termelhető ki. Sehol másutt a világon, más településeken ilyen mennyiségben és minőségben gyógyvíz nem található.

Érthető tehát, hogy az önálló nemzeti létet elnyert magyarság egyik első törekvése volt e páratlan természeti kincs hasznosítása. A századforduló tájékán Budapesten 10 gyógyfürdőt rekonstruáltak, illetve építettek.

Mindezek betetőzéseként a századfordulón határozta el a fővárosi önkormányzat, hogy gyógyszállót is épít. Ezért 1902-ben az államkincstártól 1.050.795 korona értékben megvásárolta a jelenlegi objektum területét és a gyógyforrásokat, majd 9.602.867 koronáért felépítette a Gellért Gyógyszállót saját költségvetési eszközeiből, vagyis a fővárosi lakosság adóbefizetéseiből.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy más kollektív tulajdonok (például a közhasznú egyházi ingatlanok) visszakerülhetnek eredeti rendeltetésükbe. A privát tulajdonok elvesztői pedig kárpótlást igényelhetnek. Mi indokolná, hogy olyan kollektíva, mint a főváros lakossága, ne részesüljön hasonló elbírálásban?

Kevés olyan hosszú távú befektetést tudott megvalósítani a főváros, amely hosszabb távon biztosít közvetlen és követett hozamot. Ma gazdaságos befektetésekre, vállalkozásokra ösztönzik az Önkormányzatokat. Az emberek igazságérzetét sértené, hitüket venné el a jelenleg hirdetett célok iránt, ha korábbi befektetései(n)k hozamától viszont megfosztanák őket. Nem beszélve arról, hogy a korábbi befektetés hozamának elvétele az egyébként is elviselhetetlen adóprés növelését eredményezné.

Természeti kincsei hasznát - különösen az olyanokét, amelyekből az illető ország az első a világon - általában nem adják privát kézbe az országok, hanem a társadalmi berendezéstől függetlenül a lakosság javát szolgáló hasznosítást helyezik az előtérbe. így tett a Főváros is, amikor évtizedeken át tudatosan törekedett a budapesti gyóggyfürdűk és gyógyforrások felvásárlására. Ennek betetőzése volt 1933. január I-én egy önálló fővárosi tulajdonú vállalat létrehozása „Budapest Gyógyfürdői és Gyógyforrásai” néven. A vállalat a Gellért Gyógyszállóra alapozódott, de ide tartozott az ugyancsak fővárosi tulajdonú Széchenyi és Rudas gyógy-