Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-01 / 3. szám

MAGYAR SZEMMEL A vízügyi ágazat és a szakmai szolgálat szakemberei lehetőségeikhez mérten gyarapíthatják ismereteiket határainkon túl is: a vízellátás és - felhasználás, az öntözés, avagy az ipari vízgazdálkodás legfrissebb technológiai megoldásainak megismerésével. E rovatunk, amiként azt lapunk régebbi olvasói már megtapasztalhatták, a szakmai utakon szerzett ismereteket kívánja bemutatni A vízügyi szolgálat kritikus esetei Majdnem Az 1983. évi aszályos időjárás rendkívüli esemé­nyeket okozott Paksnál a Dunán. A minden addigi­nál alacsonyabb vízállás következtében kritikussá vált a Paksi Atomerőmű vízellátása. A kialakult helyzet súlyosságát nehezen lehetett volna túlértékelni, a vízellátási gondok miatt már szóba került a vállalat üzemének leállítása is. Ennek esetleges bekövetke­zése óriási morális és anyagi kárral járt volna, hi­szen az erőmű ekkor csak pár hete üzemelt, és a napi energiatermelés értéke több mint tíz millió forint volt. Az Ipari Minisztérium és a Paksi Atomerőmű Vál­lalat vezetői 1983. november 12-én fordultak az OVH-hoz, hogy a dunai vízállási előrejelzések alap­ján veszélybe került a szükséges hűtővízmennyiség biztosítása és így az atomerőmű biztonságos üze­meltetése. A probléma lehető leggyorsabb megoldásához azonnal tájékozódásra, illetve intézkedésre volt szük­ség. Másnap reggelig megtörtént a helyzet részle­tes felmérése, (ez a gyorsaság a Bajai VÍZIG opera­tivitását bizonyította) és 13-án - vasárnap - délelőtt az Ipari Minisztériumban rendkívüli értekezlet ho­zott döntést a megoldásra. A műszaki megoldás lényege: el kell zárni az atomerőmű hidegvízcsatorná­ját, és az így kialakított mesterséges bögében szi­vattyúkkal kell biztosítani a szükséges vízszintet. Az egy mondatban megfogalmazott megoldás gyakor­lati megvalósítása (a szervezési, felvonulási, építési, üzemeltetési kérdések tisztázása) azonban nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis nem akármilyen gép- és szakemberállományt kellett mozgósítani. Az erő­mű vezetői 2 + 0,5 m3/s nukleáris biztonsági és 20 + 5m3/s üzemi vízszivattyú-kapacitás kiépítését és üzemeltetését kérték. Ilyen nagy szivattyú-pro­vizórium az országban eddig még nem épült. Az OVH vezetése - tekintettel a népgazdasági érdekekre és arra, hogy más módon a hűtővíz biz­tosítását nem lehetett megoldani - teljesítette a Paksi Atomerőmű Vállalat kérését; az érdekelt OVH szakágazati főosztályokkal egyeztetve 14-én har­madfokú vízvédelmi készültséget rendelt el a fela­dat végrehajtására és megbízta az ABKSZ-t a mun­ka összefogásával. A koordináló tevékenységet az indokolta, hogy a feladat volumene - az ÁBKSZ-en kívül - nyolc Vízügyi Igazgatóság bevonását tette szükségessé. A munkák irányítására Pesthy Imre - az ABKSZ műszaki igazgatóhelyettese - kapott meg­bízást. A munka egyes fázisai megérdemlik a részlete­sebb ismertetést. A hidegvízcsatorna 0+ 183 szel­vényében a csatorna tengelyére merőlegesen 2 méter szélességben bevert CS 2 M szádlemezből jászol­gátat kellett építeni, melynek köze homokos ka­viccsal lett kitöltve. Ettől a jászolgáttól a csatorna mindkét oldalán mintegy 50 méter hosszon a Duna felől hátrahorgonyzott szádfallal kellett biztosítani a szivattyúállást, és a szívócsövek kellő vízborításá­hoz a szádfal előteréből az iszapot kotrással kellett eltávolítani. Ezt követően kerülhetett sor - az elő­zőleg dózerekkel rendezett területen - a partfalak mentén, oldalanként 20-20 AGROFIL 500 S típusú szivattyú telepítésére. A jászolgát megépítése után a csatornatengely­től 15-15 méterre kétoldalt cölöpállványt kellett létesíteni abból a célból, hogy azokon 5-5 tartalék­szivattyút lehessen telepíteni. Az előzőekben említett munkálatokkal párhuza­mosan került sor a vízkivételi műnél 14 Pajtás Vl/F biztonsági szivattyú úszótagra telepítésére és beüze­melésére is. A Paksi Atomerőmű Vállalat - tekintettel a kiala­kult helyzetre - 1983. november 18-át jelölte meg a feladat elkészítési határidejeként azzal, hogy a csatornatengelyben 20 méter széles nyílást kell hagyni az Atomerőműhöz uszályon érkező szállítmányok beeresztéséhez, melynek elzárására később, 24 óra időelőnnyel ad ki rendelkezést. Az éjjel-nappal folyó munkát igen sok körülmény nehezítette:- igen zsúfolt, kis területre korlátozódott az intenzív munkavégzés;- a környezeti hőmérséklet alacsony volt - hiszen a munkálatok idején -5, -15°C-kal Paks az ország leghi­degebb része volt;- a munkaterület talajadottságai miatt, az igen laza, iszappal kevert homokon a gépek mozgása csak nagy nehézségek mellett volt biztosítható;- a munkát végző daruk csak dózer segítsége mellett tudtak a helyszínen mozogni;- a sűrített levegővel működő verő-, illetve húzógépek az alacsony hőmérséklet hatására gyakran elfagytak. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom