Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
Végső búcsú dr. Hegedűs Lajostól 1993. szeptember 8-án kísérték utolsó útjára dr. Hegedűs Lajost a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatóját, aki munkásélete jelentős részét ennél a vízügyi igazgatóságnál töltötte. A temetésen a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság aktív és nyugdíjas dolgozói, a város, a megye sok vezető személyisége vett részt. Eljöttek a család, az igazgatóság gyászában osztozni a társvízügyi igazgatóságok képviselői, sok országos szervezet, főhivatal Szolnokról elszármazott neves dolgozója, vezető szakembere. A gyászolók sokaságában láttuk Boros Lajost, a Megyei Közgyűlés elnökét, Kukri Béla nyugalmazott megyeszékhelyi tanácselnököt, Kaposvári Kázmér víz- és csatornamű-igazgatót, Szűcs Ferenc megyei OTP-igazgatót, önkormányzati képviselőket, Szolnok társadalmi életének sok vezető egyéniségét. Dr. Nagy István, az igazgatóság jelenlegi vezetője a ravatalnál így búcsúzott feledhetetlen emlékű elődjétől: Tisztelt Gyászoló Család! Kedves Barátaim! Kedves Főnök, megtörtén és mélységes szomorúsággal jöttünk búcsúra, hogy elkísérjünk végső utadra, ahonnét már nem jöhetsz vissza, hogy kedves-mosolygósán benézz hozzánk, megkérdezd, hogy vagytok, mi a gondotok, fiúk? Mi még ezt a néha-néha benézést, a ritka találkozásokat sem akartuk megszokni, mint ahogyan a nyugdíjazásod gondolatától is tiltakoztunk. Egy olyan tevékeny, ember- és munkaszerető, vezetésre termett igazgató hogy is vonulhatna nyugalomba, akinek élete a munka, a vízügy volt. Nincs még hat éve, hogy meg kellett barátkoznunk a pihenésed gondolatával, megszokni, hogy reggelente nem látjuk fürge lépteidet, nem köszönsz be mosolyogva és nem kéred a pontosságot, a figyelmes, pontos munkát határozottan, emberséggel. Tőled a szigort is elfogadtuk és elvártuk, hiszen a munkában Te elsősorban magadat nem kímélted soha, s az olyan munkabírású, fegyelmezett ember, mint a mi igazgatónk, elvárhatta munkatársaitól is a helytállást! Ravatalodnál most mélységes szomorúsággal mondjuk: könyörtelen volt Hozzád a sors, nem adott hosszú életet, nem élhetted a zavartalan, békés családi boldogság éveit sokáig, mert 1993. augusztus 24-én bekövetkezett a visszavonhatatlan... Szebb öregkort, több csendes pihenést érdemeltél volna, hiszen nagyon sokat dolgoztál négy évtizeden át. És legalább annyit tanultál és tanítottál is. Húsz évvel diplomád megszerzése után doktoráltál, disszertációd tárgyául az öreg Tiszát, annak árvízi helyzete vizsgálatát választottad. Az öreg Tiszát, amelyet úgy szerettél, s amelynek hátán, a tanyahajón oly sokszor voltunk oly sokan boldogok, pár órára fiatalok Veled. Irányításod alatt kiépült egy új vízügyi szervezet, egy katonás rendben szolgáló vízügyes nagy család, építésben, ár- és belvízvédekezésben mindig hadrafogható nagy csapat, amely tudott építeni, újat alkotni és régi műtárgyakat megújítani, óvni. A Te hívásodra ebbe a vízügyes nagy családba egyre több képzett fiatal mérnök, jogász, vegyész jött, akikről a nagy család Veled jó apaként gondoskodott; új otthonhoz jutottak a fiatal szakemberek, elkezdődött egy vízügyes otthonteremtő gazdag sikersorozat. A Kiskörei Vízlépcsőtől kezdve hány, meg hány házra, gátőrházra, szakaszmérnökségre lehetne felírni: létesült, megújult dr. Hegedűs Lajos irányítása idején. És 1972-78 között, amikor dr. Gergely István hívására nehéz szívvel elhagytál bennünket, Szolnok megye tanácsát irányítottad, s ebben a párosban minden erőddel szolgáltad a megye, a megyeszékhely fejlődését is. Ha Szolnoknak volt aranykora a fejlődésben, az mind a Te fáradhatatlan munkálkodásoddal függ össze. És ezt sem csak „hivatalból” tetted, mert életed során többször bebizonyítottad, hogy szereted ezt a 900 éves várost, ezt a megyét. Hányszor kínálták föl az előrelépés lehetőségét - a fővárosban! Nem, Te hűséges voltál a Tiszának ehhez a partjához, szeretted Szolnokot, ahogyan a vízügyes munkát. Közben és mindig tanítottál. Az első munkahelyed, az egyetem után minket, a Hozzád beosztott fiatalokat, fiatalabbakat. Amikor doktoráltál, már mondtad: a fiatalok következnek, tanuljanak nyelveket, szerezzék meg a második diplomát, doktoráljanak, vállaljanak többet magukért, a vízügyért. Tőled elfogadtuk a bíztatást, mert Te Példa voltál! írtál tankönyvet, és ha kellett, besegítettél a bajai és a szolnoki középiskolában, és dédelgetted a ma már megvalósulatlan nagy álmot, vízügyi főiskolát Szolnoknak! Szívesen vállaltad a vízügyesek tudományos szervezetének, a Magyar Hidrológiai Társaság terüleü szervezetének irányítását is, s azt el nem hagytad halálodig. Alelnöke voltál az országos szervezetnek is, akik nevében is mondom az utolsó szavakat. Búcsúzik és főhajtással tiszteleg a Szolnok Megyei Numizmatikai Társulat és Egyesület, melynek alapító és tiszteletbeli elnöke voltál. Szomorú szűkszavúsággal búcsúzunk most, Főnök. Köszönjük a sok emberséget, a szigort, a közös győzelmeket és a nehezen viselt kudarcokat. Nagyon fáj a korai búcsú, szerettük volna, ha családod, barátaid, s vízügyes nagy családod örömére sokáig éltél volna még körünkben. Adjon az élet csendes belenyugvást és megbékélést szeretett családodnak. Feledni - miként ők - mi, a vízügyesek nagy családja sem tudunk. Nyugodj békében! 3
