Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 2. szám
Hol a helye a vízügyi szolgálatnak a változó világban? A kérdésekre választ kell adni Hol a helye a vízügyi szolgálatnak a változó világban? Hol húzódjanak az állami, önkormányzati és magántulajdon ésszerű határai? Lehet-e privatizálni a közmű létesítményeket? Milyen szerepet kap(hat) területűnkön a koncesszió? Hogyan alakulnak a gazdaság felelősségi viszonyai, és ebben milyen szerep jut a vízügynek? Legyeneke a szolgálatnak közvetlenül irányított termelő szervezetei? Mekkora legyen az a feladat, melyet a szolgálatnak állami feladatként kell megvalósítani? Milyen legyen az önkormányzatok és a vízügy viszonya? Szükség van-e a vízitársulatokra és ha igen, mi legyen a meglévők működtetési módja? Kell-e továbbra is a víziközmű társulat, mint megvalósítási forma? És még sorolhatnám a ma még válasz nélküli kérdéseket, melyekre - a gazdaság átalakulási üteméhez igazodva - választ kell adni! A szolgálat vezetése - Dr. Németh Miklós helyettes államtitkár úr irányításával - ezekre a kérdésekre keresi a választ, amikor kísérletet tesz a vízügyi politika megfogalmazására. Anélkül, hogy elébe vágnánk az eseményeknek, tisztázni kell: milyen rendezőelvekhez kell igazodni egy ilyen -szolgálat jellegű - politika megfogalmazása során? Mindenekelőtt a realitásokhoz. A reálpolitika gyökerei tisztességes helyzetelemzésből táplálkoznak. E nélkül ugyanis nem lehet jó politikát csinálni egyetlen szakterületen sem. A másik fontos rendező elv - szolgáltatási szférában különösen - a folyamatos biztonságos szolgáltatási feltételek megőrzése. Merthogy, e nélkül a szakterület politikája parttalan marad. Valószínűleg fel kell adni a korábbi politikai rendszer szemellenzős gazdasági felfogását, és mindenkinek, így az államnak is vállalnia kell saját feladatai költségeit. Mindenki tudja, aki a szolgálatban egy kis időt eltöltött, hogy ezt a munkát csak elkötelezetten szabad csinálni, ezért nem szabad engedni, hogy a szolgálat legjobb szakemberei más területre legyenek kénytelenek elvándorolni. E mellett nagy a veszélye annak, hogy a szakma utánpótlás nélkül marad. Ezért az új vízügyi politikának, politikacsinálóknak figyelmet kell fordítaniuk a képzésre és a továbbképzésre is. Valószínű, hogy az ár és belvízvédelem feladatait az államnak továbbra is vállalnia kell, ha nem akarja, hogy természeti katasztrófák egyes térségeket jelentősen veszélyeztessenek, vagy ellehetetlenítsenek. Ez a vízügyi politika sarkalatos pontja volt és marad a jövőben is. Az önkormányzatokkal való szoros együttműködés nélkül az új vízügyi politika legfeljebb félkarú lehet. Ez a szövetség lesz - valószínűleg - e politikának egyetlen reális záloga is. Ezért a vízügynek az az érdeke, hogy az állam - a jelenlegi (vagy hasonló) módon - az önkormányzatok által megvalósított létesítmények finanszírozásában saját érdekei szerint vegyen részt, a támogatás rosszízű jelentését felejtse el. Az üzemeltetés költségviselése pedig a valódi tulajdonosok gondja legyen. Valószínű, hogy az állam - a korábbi közvetlen beavatkozás helyett - a vízügyi, a gazdasági és a jogi szabályozás eszközeivel lehet részese a területi vízügyi fejlesztéseknek. Ahhoz azonban olyan normatív szabályokra van szükség, melyek kellő mozgásteret adnak a gazdaság minden szektorában, s egyben meghatározott irányba is terelik a cselekvést. Biztos, hogy a szakterületek között a legszervesebb kapcsolata a vízügynek a környezetvédelemmel lesz, erőteljesebben mint bármikor. Az együttes cselekvés hatékonyságának növelése érdekében sürgősen le kell zárni a még vitás kérdéseket, hogy mindegyik szakterület saját munkájára összpontosíthasson. Ehhez kellő alapot szolgáltathat) az új környezetvédelmi és vízügyi törvények megalkotása, feltéve hogy nem tévedünk a parttalan presztizs-vitá к „ mezejére". Úgy gondolom, a vízügyi szolgálat kész a konstruktív kiegyezésre és megfontoltan áll a két törvény-tervezet gerjesztette viták elé azzal, hogy abból a gazdaság java kerüljön ki győztesen. Álljon tehát csatasorba a szolgálat jobbításáért és a konstruktív vízügyi politikáért mindenki, aki szívén viseli a szakma sorsát és segítse azokat, akik e politika kialakításáért tevékenykednek.
