Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
Születésének 250. évfordulóján Tessedik Sámuel — A korjobbító Magyarországon a 18. század második felében kibontakozó felvilágosodás szükségképp teremtett olyan férfiakat, akik az elmaradottság felszámolói, a haladás élharcosai lettek. Közülük való Tessedik Sámuel (1742—1820), aki egész életében páratlan akaraterővel, rendíthetetlen kitartással buzgólkodott egy jobb kor eljövetelén. Sokoldalú alkotó tevékenysége a vízszabályozási kérdésekre is kiterjedt. Születésének 250. évfordulója alkalmából erre emlékezünk. Tessedik Sámuel 1742. április 20-án született a Pest megyei Albertiben. Pozsonyban, Debrecenben és német egyetemeken tanult. Hazatérve rövid surányi tartózkodás után 1767-től 1820-ban bekövetkezett haláláig Szarvason volt evangélikus lelkész. Sokrétű tevékenységének központi törekvése — legfőképp az ifjúság nevelése által — a parasztság anyagi és szellemi fölemelése, a falu szolgálata volt. Nyugati forrásokból merített ismereteit eredeti kísérleteinek tapasztalataival ötvözte. 1780-ban új rendszerű, gyakorlati szellemű gazdasági iskolát alapított és azt huszonhat évig vezette, úttörő tevékenységet fejtett ki a mezőgazdasági termelés számos ágazatának korszerűsítésével, eljárást dolgozott ki és vezetett be a szikes talajok megjavítására, szorgalmazta és ténylegesen végezte az Alföld fásítását, több kezdeményezésével elősegítette a hazai mezőgazdasági ipar megalapozását, döntő befolyást gyakorolt a magyar tanügyre, olvasóegyletet alapított, fölkarolta a közegészség ügyét, községrendezési terveket készített, középületeket épített. Mindezek mellett, ami kevésbé ismert, vízszabályozási-vízrendezési kérdésekkel is foglalkozott. Tessedik a vízszabályozások jelentőségére már németországi tanulmányai alatt fölfigyelt, Élete végefelé lejegyzett önéletírásában erre a következőképp emlékszik vissza: „Potsdamban... fogamzott meg bennem a kanálisépítés, a folyók es mocsárok szabályozása és helyesebb felhasználása iránti előszeretet, itt saját szemeimmel győződtem meg ezeknek országos hasznáról". „A paraszt ember Magyarországon..." című, eredetileg 1784-ben németül megjelent munkájában a vizekről szólva azok károkozásának megszűntetésére buzdít: „Elhallgatom a vizek kiöntéseinek oly szörhyu kártékonyságit, melyek a parasztnak munkáját, fáradtságát és reménységét oly sokszor elborítják és megsemmisítik... Miért hogy a mi vizeink időrűl időre és oly gyakorta kiöntenek? Ennek, egyéb okok mellett, még e következendő fő okát gondolom lenni. Avagy az oly sokféle környüllévő helységekből össze-Tessedik Sámuel szobra Szarvason hordatandó sár s iszap a leszakadozott parttal együtt, mely leginkább a hajláson, a beléütköző vizek által sokszor igen megrontatik és elhordatik, a folyásnak útja megrakodván, a víznek árkát időrül időre nemdenem megcsekélyesíti-é? Már ha a víznek útja egy esztendőben csak egy újnyira magasodik is, hát száz esztendőkön áltál mennyire nevelkedhetik? Tehát nem lehetne-é a vizeket tisztogattatni az oly helyeken, hol a part alacsony, mint Hollandiában és más országokban cselekszenek?" Tessedik már munkássága elején határozott programot adott a Kőrösök szabályozására, 1788-ban egy kéziratban fönnmaradt munkájában írja, hogy a folyó évenkénti áradásaival nemcsak a partot teszi tönkre, de elárasztja a lakott területeket és a legelők nagy részét is, s bűzlő pocsolyákat hagyva vonul vissza medrebe. Az volt az elképzelése, hogy a rendkívül kanyargós Kőröst több helyen átvágva, megfelelő esést lehetne kapni különféle malmok működtetésére. A kiemelt földdel a folyópartok emelését és a laposok feltöltését kívánta megoldani. Önéletírásában is visszatér a Kőrös szabályozására: „innét az én hő óhajtásom a magyar folyók és káros mocsárok rendezése után, melyet báró Vay Miklós kir. biztos ezelőtt nyolc esztendővel Békés és Bihar vármegyékben mérnök fiam által foganatba is vett, lelkesen és eredménydúsan folytat, de még ezideig be nem fejezett". A vízrendezés szükségességét a településfejlesztési javaslatainál is fölemlíti: „Aj. utcákat mérnökileg kell emelni és kövezni, kétoldalt pedig fákkal... kell kiültetni; a víz elvezetésére részin fenb-részint a föld alatt csatornákat kell építeni, melyeknek fenntartására minden háztulajdonos fizet a városban tíz forintot, a külvárosban öt forintot az építési pénztárba". Önéletírásában érdekfeszítően tárja elénk kertjének megvédését a Kőrös 1816. évi árvízétől és a szélvihar pusztításától: „A kert éjszaki partja már 1816. január elején is vízben állott; a víz hullámai itt-ott rést ütöttek a gáttakon, midőn a január 29-30-i nagy vihar bekövetkezett, és harminchat óráig tartó dühöngésénél már majdnem minden remény elveszett a kert megmentésére nézve... Az ősszel emelt két ol széles és tizenkét öl hosszú gát már két lábnyira vékonyult, s ingadozni kezdett. Ekkor közel álló nagy vastag fáimat kivágattam, s gallyaikból sövényt fonattam, s azt erős karókkal a veszélyes helyekre verettem és nehéz fatörzsekkel lenyomattam. Eképpen a teljest elöntéstől megmentettem a kertet. О istenem, ezen eset is elég erősen int arra, hogy még a legnagyobb veszélyben sem kell lemondani a segítség lehetőségéről". 28